Shock!

október 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sonata Arctica: Pariah’s Child

0109sonatacNem is olyan rég – és pláne nem egy messzi-messzi galaxisban – volt idő, amikor az európai metal színteret olyan csapatok uralták, mint a Hammerfall, a Rhapsody vagy a Stratovarius. Gyakran meg is fordultak nálunk, a Stratónak pedig még az a jó szokása is megvolt, hogy rendre hozott magával egy-egy kifejezetten ígéretes, feltörekvő csapatot. A Sonata Arcticával is így találkoztam először, és bár az első lemez környékén pusztán csak a Strato kistestvérének voltak nevezhetőek, muzsikájuk mégis megfogott. A FullMoon, a Replica vagy a Letter To Dana akkor is jó dalok voltak, ha jobbára Timo Tolkkiéktól csent ötletek, megoldások újrahasznosításából álltak. Azóta nagyot fordult a világ, a tanítvány egyértelműen átvette mestere helyét, és ma már a Sonata messze sikeresebb és népszerűbb, mint az igen komoly hullámvölgyeken és belső válságokon átesett Stratovarius.

megjelenés:
2014
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 26 Szavazat )

A március végén napvilágot látott Pariah's Child immáron a nyolcadik nagylemez Tony Kakkoéktól, egyben pedig szándékoltan kanyarodik vissza az első három-négy lemez direktebb világához. Legalábbis elvileg, meg persze Tony Kakko nyilatkozatai szerint. Mindez pedig egyértelműen felcsigázta az érdeklődésemet, lévén az utolsó két anyaguk sajnos totál hidegen hagyott, ellenben a korai időszak termését kifejezetten szeretem. Az is bizakodásra adott okot, hogy visszatértek az utoljára a Reckoning Night frontján látható klasszikus logóhoz, száz százalékos iránymódosításról azonban mégsem beszélhetünk. Az elsőként érkező The Wolves Die Young még teljes egészében alátámasztja Kakko nyilatkozatait (kapásból pörgő duplázó, nyitónak egy dallamos gitárszóló, illetve hatalmas refrén), de itt nagyjából ki is fújt a dolog. A kettes Running Lightra még rá lehet fogni, hogy szintén egy direktebb heavy metal darab (nem, ez továbbra sem power metal), utána viszont ugyanúgy érkezik az a kissé parttalan, kusza, néhol szinte musicalesenek nevezhető zenei világ, ami az utóbbi idők lemezeit jellemezte. A változatosság, színesség persze nem lenne baj, épp csak az erős dalok hiányoznak ezúttal is. Sajnos a Pariah's Child is egyértelműen jelzi, hogy kellene a csapatba egy olyan ember, aki egyrészt képes megnyesegetni Kakko túlburjánzó ötleteit, másrészt pedig adott esetben túl is lendíti a csapatot a kreatív válságon.

Merthogy a Sonatával nincs rendben valami, ez egyértelmű, és az új lemezről is az jön le, hogy teljesen tanácstalanok. Mármint Tony Kakko az, hiszen itt gyakorlatilag ő az egyszemélyes dalszerző-gépezet, nála pedig tuti rég elgurult a gyógyszer. A Pariah's Childra sem tudott összehozni legalább négy-öt egyenes vonalú, direkt dalt, pedig ha már ez a beharangozott koncepció, akkor tényleg fölösleges volt ismét olyan szörnyetegeket a világra szabadítani, mint a roppant fárasztó, kerek tízperces, záró Larger Than Life. kadnak azért jó pillanatai is a lemeznek, mint például a kellemesen slágeres The Cloud Factory (a benne hallható dajdajozást inkább ne említsük) vagy a kissé vontatottan induló, hammondos, rockos Half A Marathon Man, de sajnos összességében messze fölényben maradnak a kínos pillanatok. A What Did You Do In The War, Dad? például borzalmasan hatásvadász és fárasztó, de a rakás szöveges betétet is felvonultató, mesélősnek szánt, zagyva X Marks The Spot is rettentő gyenge.

Új Eclipticát vagy Reckoning Nightot nem érdemes várni tehát a Pariah's Childtól, de nem is ez vele a legnagyobb baj, hanem ugyanaz, mint az elmúlt évek Sonata anyagaival: egyszerűen kevés rajta az igazán jó dal. Tony Kakko egyértelműen alkotói válságban szenved, és ha a többiek nem állnak a sarkukra vagy nem vesznek be mellé még egy kreatív dalszerzőt, tartok tőle, hogy a következő lemeztől is fölösleges csodát várnunk.

A Sonata Arctica április 30-án ismét Budapesten koncertezik. További részletek itt.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+5 #15 draculina 2014-06-05 23:41
most lehet majd beszólogatni, hogy milyen bunkó vagyok, perverz, meg egyebek, de... lehet hogy Tonynak csak egy új p*nci hiányzik XD.. 20 éve nyúzza ugyanazt a nőt, naná, hogy belefásult. nincs múzsa, nincs ihlet, nincsenek jó albumok se.
Idézet
 
 
+1 #14 Sanctus 2014-05-09 16:59
"aki fikázza, csináljon jobbat"

bocsánat, de ezzel a mentalitással sosem tudtam azonosulni.

Példa:

Elmész egy étterembe, családi vacsora, bármi fontos esemény... rendelsz valamit, mire kihoznak egy ehetetlen förmedvényt. Namármost: felszólalsz, és követeled a neked járó dolgokat, avagy hagyod, hogy a szakács megússza, mert majd hazamész, és főzöl valamit?

Nem az a baj, hogy valaki hibázik (mondjuk szvsz Tony hosszú évek óta hibázik, de ez mellékes), hanem az, ha nem mondhatjuk ki. Ha nem adok ki lemezt, nem is értékelhetem negatívan, csak pozitívan?
Idézet
 
 
0 #13 Perdition 2014-04-21 23:56
10.: Larger Than Life. Na kéremszépen, most leírom a problémámat. Milyen zenére számított a cikkíró a Sonata új albumától? Esetleg a Power of One és a White Pearl... számokat is rendkívül fárasztó szörnyetegnek tartja? Nekem az egyik fő bajom a "váltás" óta, hogy komolytalan lett, erre pont az X marks the spot a legszomorúbb példa. De ez a baj még egy raklapnyi számukkal is a Reckoning óta. Erre itt ez a Larger Than Life, ami szerintem a White Pearl... óta a legkomolyabb, leginkább nagyszabású dolga a Sonatának. Persze nyilván, ízlés kérdése, de ezért az a kérdés, hogy mire számított a cikkíró. Ha az egész Uniával megkezdett út nem lenne, és a Reckoning után ez a szám lett volna a következő albumon, egyáltalán nem néztem volna értetlenül.

Megfogalmazom az én fő problémámat ezzel a zenekarral. Már csak a koncertek miatt írnak zenét (Tony mondta, nem én), és ez nagyon hallatszik. Szomorú, hogy nem lehet komoly bandaként tekinteni rájuk, mint a Reckoninggal bezárult időszakig. A power metál meg nem hiszem, hogy egy és ugyanaz a gyors számokkal, a speedes dobolással (na, mindenki érti, hogy mire gondolok). Ahogy egy black metál sem teljesen egyenlő a blastbeattel és a hörgéssel. (Mielőtt ebbe bárki belekötne: a Burzum legtöbb száma lassabb, a Mayhem De Mysteriisén meg majdhogynem énekel Csihar.) Ezek a számok "szerkezetileg" simán elmennek power metálnak - más kérdés, hogy mindenki gyors számokat várt ettől, nem pedig középtempót.

A konklúzió: az a "nagy baj" a Sonatával, amit már fentebb írtam: nincs alkotói válság, egyszerűen a nagyobb újítás szándékának a teljes hiánya van. Azért születnek számok, hogy koncertezhessen ek. Ez nekem sem tetszik, és nagyon hallható is az albumon - de azért én roppant gyengének sem nevezném. Az Uniát és a Stonet, na azokat nevezném.
Idézet
 
 
0 #12 Perdition 2014-04-21 23:56
Na, nézzük.
1.: The Wolves Die Young. Egyszerű szám, mint majdnem minden szám az albumon. Teljesen jellemzi az egész albumot.
2.: Running Lights. Nem tetszik, fejfájást kapok a "Racing... for one... final kiss" résztől.
3.: Take One Breath. Tényleg nem power metál, de hogy olyan hülye musicales lenne? Nem hiszem. Remekül eltalált szám.
4.: Cloud Factory. Popos, az tény - kérdés, hogy ez kit zavar. Engem csak annyi zavart, hogy hosszú ideig nem tudtam abbahagyni a dúdolását, már az első hallgatás után.
5.: Blood. Nem musicales, nem gyenge, nem ötlettelen. Nem az az "egyszerű, mint az ujjam" dalszerkezetű, mint a régi Sonata, az tény, de nem is értem, hogy várhat bárki olyat tőlük. Szerintem az album egyik legjobb száma, csak tessék odafigyelni egy kicsit!
6.: What Did You Do In The War, Dad? Hatásvadász vagy fárasztó? Talán ízlés kérdése, hogy fárasztó-e, de a hatásvadász részét nem sikerült fölfedeznem. Nekem tetszik.
7.: Half A Marathon Man. SA rock szám. Én nem rajongok a rock zenéért, de ezt a számot nem tudom nem szeretni.
8.: X Marks The Spot. Na jó, ez tényleg egy értékelhetetlen baromság. Pedig anno a Zeroes is tetszett, nem vagyok ellene egy kis poénnak a zenében (az "új-Sonata" egyik legjobb száma szerintem a Juliet), de ez számomra minősíthetetlen .
9.: Love. Először pislogtam, hogy hol van ez a Tallulahtól meg a Shamandalietól. De nem kellett sok hallgatás, hogy hasonlóan megszeressem.
(Folyt köv)
Idézet
 
 
0 #11 Pokolkutya 2014-04-20 20:13
hát igen :) nem érzem magam olyan embernek aki megteheti azt hogy kritizáljon olyanokat akiknek ez az életük és igen is jók abban amit csinálnak hisz nem hiába van olyan nagy rajongó táboruk, kitartanak mellettük és én is :)
Idézet
 
 
+2 #10 atilla79 2014-04-20 18:34
Na hála az égnek, hogy nem mindenki ilyen szemellenzős. :) Egyetértek, az én családom is ott lesz! :)
Idézet
 
 
+2 #9 Pokolkutya 2014-04-20 17:20
Nekem mindegyik album tetszik ezzel együtt...meg akinek nem tetszik nem kell hallgatni :) de hogy én és kicsiny családom részt vesz a koncerten az biztos :)
Idézet
 
 
0 #8 atilla79 2014-04-19 21:11
Erre csak annyit tudok mondani, hogy akkor tedd fel! Ismerem az Orden Ogant! Elég sok zenét hallgatok, mindenféle műfajban (nem csak metalt), többek közt őket is. Tetszik is, de a SA még mindig sokkal jobban leköt, mint ők. Elismerem a zenéjüket, jók, nem is kicsit. De ha nekem nem tetszik egy zene az egy dolog, de nem szarozom le. A Cannibal Corpse példának okáért jó zenekar, jó zenével a maga műfaján belül, de nekem nem tetszik, tíz percnél tovább nem érdekel, de mégsem nevezem szarnak! Ennyi tiszteletet minden zenész megérdemel, aki objektíve értékelhető zenét tesz le az asztalra! Már nem emlékszem melyik zenész mondta de: "aki fikázza, csináljon jobbat!" Az építő kritika jó, de fikázni valakit, az egy teljesen más kérdés.
Idézet
 
 
0 #7 JamesSmith 2014-04-19 19:41
Erre csak annyit tudok mondani, hogyha ilyen vagy hasonló zenét akarok hallgatni akkor felteszek egy Orden Ogan albumot. Az kicsit színvonalasabb. Érdemes utána járni.
Idézet
 
 
-1 #6 atilla79 2014-04-19 15:23
Nem tudok egyet érteni az előttem szólókkal, sem az ismertető szerzőjével. 99 óta követem a SA pályáját, és az első lemezüktől kezdve szeretem őket. Igaz, az utolsó három lemez nem annyira tetszett, mint elődjeik, de hogy rosszak lennének, ezt nem állítanám. (A Days of Greys a legjobb közülük). Jó lemezek, ahogy az új is, ha nem is olyan, ami mindenki szája íze szerint lett elkészítve. Sajnálom, ha valakinek nem tetszik, és szíve joga is, de hogy leszarozzunk valamit, ahhoz annál jóval többet kell letenni az asztalra. Az új lemez nagyon jó, és ugyan valóban nem egyértelmű visszakanyarodá s, tele van jó dolgokkal, jó zenékkel. Metal vagy nem metal, ezen már rég nem akadok fenn, nem csak metal zene létezik a világon.
Idézet
 
 
0 #5 JamesSmith 2014-04-19 05:09
+ a borító tetszik. Ennyi. Vége. :)
Idézet
 
 
+1 #4 JamesSmith 2014-04-19 05:06
Kiábrándítóan szar album. Hangszereket nagyon igazán hallok benne csak a szintetizátort. Az ének nagyon előre lett keverve. Persze ennek ellenére nagyon tisztán szól az anyag de ez édes kevés. A Reckoning Night a kedvencem. Azóta nulla amit produkálnak.
Idézet
 
 
+1 #3 Sanctus 2014-04-18 18:07
Borítékolható volt, hogy ez csak reklámduma. Már a kiadott felvételek sem arról tanúskodtak, hogy tényleg visszamentek volna az időben... fájdalmas volt végighallgatni. Nem az a baj, hogy musicales akarna lenni, hanem az, hogy ahhoz Tony egyszerűen nem ért, mondhatni, kevés hozzá.
Idézet
 
 
+2 #2 Brock Samson 2014-04-18 10:29
En meg a Reckoning Nightot is igazan kedveltem, de azota sajna semmi erdekeset nem tettek le az asztalra. Nem varom el, hogy pontosan ugyanazt jatszak evtizedekig, de az utobbi evek valtozasaival egyaltalan nem jo iranyba mozdultak.
Idézet
 
 
+2 #1 Dead again 2014-04-17 15:15
Gyenge, nagyon gyenge. Számomra a Silence lemezük a No. 1., azóta nem tudtak számomra értékelhető produktumot művelni. Most reménykedtem én is nagyon, mert mondta Kakko ezt a visszafordulós dolgot, de csalódnom kellett. :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.