Shock!

szeptember 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sebastian Bach: Angel Down

Ugyan 6-7 évbe telt összerakni, de végül csak megérkezett az évtized egyik komoly fantomlemeze. Sebastian Bach eredetileg még 2000 végére ígérte első teljes szólóalbumának megjelenését, aztán a dolog csak csúszott és csúszott, zenészek jöttek-mentek az egykori Skid Row frontember háta mögött, miközben ő is mindenfélét csinált a Broadway-szereplésektől kezdve az itt-ott vendégénekeskedésen át a teljesen vállalhatatlan valóságshow-kig.

megjelenés:
2007
kiadó:
Caroline / EMI
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Bach alighanem sokkal jobban megőrizhette volna évek alatt kiharcolt komoly respektjét a metal világában, ha nem vállal be mindent és inkább a zenélésre koncentrál, de a VH1 nyilván jobban fizet, mint a lemezkiadás, szóval valahol ez is érthető. Annyit mindenesetre elért, hogy generációjának számos tagjával ellentétben ma is bejáratott, ismert névnek, igazi celebnek számít a tengerentúlon.

Mivel azonban ma már egy jól csengő név sem elegendő ahhoz, hogy eladjon egy lemezt, Sebastian és a kiadó inkább két jól csengő névvel igyekszik biztosra menni. Szó sincs kispályázásról, hiszen W. Axl Rose utoljára 1999-ben volt hallható friss felvételen (End Of Days filmzenealbum), most viszont három dalban is vendégeskedik Bas oldalán. Vagyis az Angel Down egy még Bachénál is jobban várt visszatéréssel is szolgál, amit persze a borítón minél több helyen igyekeznek tudomásunkra hozni, Sebastian pedig az elmúlt hónapokban hangzatos sajtónyilatkozatok tömkelegében bújt bele bokáig mentora seggébe, hogy megfelelő felvezetést biztosítson az anyagnak. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez elég lesz a platinalemezhez, de kétségtelenül jó kis extra reklám.

És akkor most ezen a ponton tegyük félre a cinizmust, hogy megadjuk Basnak, ami jár neki. Távolról sincs szó ugyanis arról, hogy egy kiöregedett egykori tinédzserbálvány más háta mögé bújva próbálna meg valami szemetet legyömöszölni a torkunkon. Az énekes mellett egy igazi metal szupergroup feszül a hangszereknek: gitárosként mindjárt itt van Mike Chlasciak, aki többek között Rob Halford oldalán, a Painmuseumban és a Testamentben egyaránt bebizonyította, hogy mindent tud a súlyos, feszes metalról, amit csak kell, a másik hathúrost pedig az a Johnny Chromatic kezeli, akit a Wigwamban is láthattunk már Sebastiannal. A ritmusszekcióban Steve DiGiorgio és Bobby Jarzombek hivatott leütni minden adódó labdát, az egész produkció összefogásáért pedig egy olyan ember felelt, aki már több megtévedt legendát is vissza tudott hozni a sírból. Roy Z márkanévnek számít a szakmában, nála megfelelőbb figurát aligha lehetett volna találni ahhoz, hogy itt bábáskodjon. Ilyen háttérrel egyszerűen fizikai képtelenség lett volna rossz lemezt készíteni.

Sokan megdöbbentek azon, hogy az Angel Down egy kimondottan kemény, harapós metal anyag, pedig teljesen egyértelmű volt, hogy Bach nem fog visszakanyarodni az első Skid Row lemez dallamosabb vonalához. Rögtön a nyitó címadó szám egyértelművé teszi a helyzetet: súlyos, Pantera / Fight hangulatú riffekre érkeznek azok az összekeverhetetlen, alaposan berekesztett süvöltések. Még a szóló és az azalatti basszustéma is totálisan a Dimebag & Rex kombót idézi, de a nóta nagyon rendben van. Ugyanilyen rokonszenves a másodikként érkező, Roy Z által jegyzett You Don't Understand is a maga leplezetlen Maiden felhangjaival. Fogós, melodikus téma egy visszafogottabb Sebastiannal, az egyik legeltaláltabb dal az egész albumon.

A Back In The Saddle feldolgozás az első, amiben hallhatjuk a vörös rémet, és noha hiányzik belőle az Aerosmith-féle eredeti bluesos lüktetése, nekem kimondottan bejön ez a megfémesített, alaposan felbikázott változat. Axl minden túlzás nélkül óriási formában nyomja a nóta klasszikus sorait Sebastiannal felváltva, nagyon-nagyon jó végre újból hallani ezt a jellegzetes ráspolyos hangot. A (Love Is) A Bitchslap stílusát tekintve pontosan olyan, mintha az Appetite korszakos Guns N' Roses jammelne benne a Slave-es Skid Row-val, kellemesen húzós, ragadós street rock téma, nem véletlenül lett ez az első single. Axl itt nem játszik kiemelt szerepet, inkább csak vokálfronton támogatja Bachot, a Stuck Inside-ban azonban társszerzőként is megvillan, és abban a néhány sorban, amit egyedül nyom, annak rendje és módja szerint le is énekli a színről Bast. Itt lenne már az ideje annak a Chinese Democracynek... Maga a dal sötét és súlyos, itt is bevillan a Fight neve, de egyébként ezt leszámítva nem egy nagy különlegesség, inkább csak kellemes.

A Chlasciak jegyezte egyszerű, de nagyszerű American Metalhead koncerten óriásit üt majd. Leplezetlen Accept riffet állít csatasorba, az összhatás azonban itt is kiköpött Fight, a Negative Light basszusbevezetője és kezdőriffje viszont totális korai Testament. Ez a dal is jól működik, bár a fájdalmasan ostoba, klisés és teljesen funkciótlan dzsi-dzsi középrészt simán kihagyhatták volna belőle. A gitárok szigorát egy jól eltalált melodikus refrénnel oldó Live And Die-ra is igaz, hogy hatásosabb lenne néhány feleslegesen beleszuszakolt téma nélkül. Az Our Love Is A Lie-nál pont fordított a helyzet, innen ugyanis valami hiányzik ahhoz, hogy igazán átütő lehessen ez a klasszikus Skid Row-t idéző téma. A hangulatos verzék kimondottan óriásiak, de valahogy nem követi őket olyan erejű refrén, amit várna az ember, pedig úgy akár a lemez csúcspontja is lehetne. A rock'n'rollos groove-ú, de súlyosan csikorgó Take You Down With Me énektémáiban egyértelműen Ozzy szelleme kísért, de ezek a dallamok itt nem állnak túl jól Sebastiannak, a verzék kifejezetten erőltetettek. A Stabbin' Daggerst meg mintha csak Zakk Wylde írta volna Snake-kel és Rachel Bolannel valamikor 1991 környékén, de ennek ellenére ez is elég szürkére sikeredett, a Ralph Santolla jegyezte You Bring Me Down sokkal erősebb kissé iommisan facsart gitárjaival és fülbemászó dallamaival.

Akad a lemezen két lírai szerzemény is. A By Your Side egy tipikusabb, szerelmi bánat felett kesergő dal, amire a refrénben kis túlzással rá lehet énekelni az I Remember You-t, de kifejezetten szerethető, azonban egyértelműen a záró Falling Into You-nak áll a zászló. Nem véletlenül, ebben ugyanis Desmond Child sietett Sebastian segítségére, és ő még mindig ért ahhoz, hogyan kell működőképessé tenni egy nótát. A feelinges ikertémával kezdődő, zongorás ballada hangulata a '70-es éveket idézi, és minden túlzás nélkül az egyik legjobb, legkerekebb téma az Angel Down-on.

Ami magát Bachot illeti, ő maga természetesen esküszik rá, hogy a musicales tapasztalatoknak köszönhetően jobban énekel, mint valaha, de betegesen elfogult rajongónak vagy töksüketnek kell lenni ahhoz, hogy valaki megkajálja ezt a szöveget. Már a Wigwam bulin is nyilvánvaló volt, hogy az egykor kivételes hangszálak erőteljesen megkoptak, de a lemezt hallgatva is egyértelmű a hanyatlás: a tiszta magasak egyáltalán nem mennek már neki, és az a megzabolázhatatlan erő sem olyan letaglózó már, mint a Slave To The Grind idején volt. Bas becsületére legyen mondva, hogy nem is nagyon akarja túlvállalni magát.

Nem világrengető anyag az Angel Down, főleg ilyen hosszú kihagyás után nem az, de kétség nem férhet hozzá, hogy egy igen korrekt metal album, amit kimondottan jó hallgatni. Szintén nem vitatéma, hogy a már Bach nélkül készült utolsó két Skid Row lemezt minden tekintetben állva hagyja. Ha két-három dalt ebben a formában lehagynak róla, talán még ennél is kedvezőbb lenne az összkép.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.