Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Santana: Guitar Heaven: The Greatest Guitar Classics Of All Time

Kétség sem férhet hozzá, hogy Carlos Santana igazi gitáristen, még ha nem is feltétlenül abban a stílusban mozog, amit mi itt elsősorban a zászlónkra tűztünk. Én személy szerint többnyire kedvelem a '70-es évek-beli dolgait, és ugyan a veterán mexikói mestert a leghatalmasabb mainstream szupersztárok közé repítő Supernatural lemeztől és az azóta készített agyonnyomatott slágerektől komoly herótom van, Santana összekeverhetetlen játékát még ezek sem tudták megutáltatni velem. Így amikor kiderült, hogy az idén 63 éves muzsikus rockdalokból készít feldolgozásalbumot, egyből kíváncsi is lettem a végeredményre, még ha csodát nem is vártam.

megjelenés:
2010
kiadó:
Arista
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Nos, csodát nem is kaptam. Mivel Santana tényleg a legszélesebb tömegeknek zenél, a Guitar Heavent is pont ennek megfelelően rakta össze: a feldolgozott dalok listája kiszámítható és fantáziátlan, pont olyan szerzemények szerepelnek itt, amikhez kortól, nemtől, háttértől függetlenül mindenki tud kapcsolódni a célcsoportban. Nyilván itt is akadnak fokozatok, de azt azért senki se mondja nekem, hogy 2010-ben bármi is indokul szolgálhat a Smoke On The Water vagy a Sunshine Of Your Love huszonötezer-hatszázhetvennegyedik lemezre játszásához. Komolyan, mintha nem is léteznének a földön más Deep Purple vagy Cream dalok, csak ez a két végletekig szanaszét cincált téma! Még szerencse, hogy a Born To Be Wild, a Radar Love meg mondjuk a Saturday Night Special nincsenek itt mellettük... Magát a Smoke-ot és a Sunshine-t persze itt is jó hallani, hiszen mégiscsak örökzöldek, előbbiben a Papa Roach-os Jacoby Shaddix, utóbbiban Rob Thomas hozza a kötelezőt, de nem igazán tudna senki olyan érvet felhozni mellettük, amiért bármikor is újból betenném őket az eredetiek helyett.

Sajnos a többi dal is ilyen egyszer hallgatós kategória. Van itt Whole Lotta Love Chris Cornell-lel, Can't You Hear Me Knockin' Scott Weilanddel, Bang A Gong Gavin Rossdale-lel, Little Wing Joe Cockerrel meg I Ain't Superstitious Johnny Langgel, zeneileg nem is lehet beléjük kötni, de ezen túlmenően semmi plusz érdekességet nem rejtenek. Még a kissé latinosabbra vett lüktetés és az egy hangból is beazonosítható, énekelve síró gitárjáték ellenére sem, az ötlettelen dalválasztásokat ugyanis tovább tetézi, hogy Santana nem nagyon nyúlt bele az eredeti szerzeményekbe. A keze nyomát persze mindegyik darabon rajta hagyta mind a gitárjátékot, mind a hangszerelést tekintve, de ennek ellenére is elég langyosak és izgalommentesek ezek az átdolgozások. A kivétel ebből a szempontból talán a Back In Black, amit a rapper Nas ugat el némi fúvósokkal felhabosított kísérettel, de ezt meg akkor már inkább nem kellett volna bántani. Sikerült istenesen elcseszni és kiherélni egy elcseszhetetlennek és kiherélhetetlennek hitt alapművet, és az ilyesmire egyszerűen nincs mentség.

A legjobban talán a Def Leppard Photograph-je és a Van Halen Dance The Night Away-e sikerültek. Az elsőt Chris Daughtry nyomja a tengerentúlon megasztárnak számító, nálunk viszont alig ismert Daughtryból, és ugyan nincs benne érdemi csavar a zseniális eredetihez képest, mégis szerethető ez a még simábbra csiszolt, áramvonalasan hasító változat. A Van Halen nótában a Train frontember Patrick Monahan domborít, és pont attól lesz érdekesen újszerű a dolog, hogy egy pusztán technikai értelemben véve sokkal jobb énekest hallhatunk viszont a dalban, amit ugye mindenki David Lee Roth fahangjával szeretett meg. Mielőtt még elküldenél melegebb égtájakra, DLR mester és a '79-es eredeti természetesen így is verhetetlenek, de azért ez a változat is tetszetős. Nálam működik még a Riders On The Storm is a Linkin Park frontember Chesterrel a mikrofonnál, de lehet, hogy csak azért, mert távolról sem vagyok Doors rajongó, így aztán nem is tekintek felülmúlhatatlan etalonként az eredetire (bár ez épp azon kevés Doors dal közé tartozik, amit szeretek). Az énekesnős While My Guitar Gently Weeps viszont a Back In Black mellett a lemez másik nagyon komoly mellényúlása.

Természetesen én sem Venom, Celtic Frost vagy Malevolent Creation átdolgozásokat akartam hallani Santanától rock címén, még csak nem is Iron Maident vagy Metallicát, de ennél azért tényleg válogathatott volna bátrabban is a műfaj lassan fél évszázados történelméből. Végtelenül középutas, kiszámítható mainstream majdnem-rock ez az album, tipikus karácsonyi piacos kiadvány, amit viszont jó eséllyel bármelyik negyvenes-ötvenes rokonunk szívesen hallgat majd, ha véletlenül éppen a kezébe akad.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Guest 2010-12-26 17:20
az ac/dc nótáért minimum eltörném a kezét !!
a többi nóta nagyjából rendben van ,de nem éertem mértvolt erre az albumra szüksége a világnak .
Idézet
 
 
+2 #1 én 2010-12-18 15:59
hát igen, sajnos egyet kell értenem. apukámnak remek ajándék lesz :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.