Shock!

szeptember 22.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Protest The Hero: Palimpsest

protestthehero_cAkadnak egészen furcsa evolúciós utat bejáró zenekarok. A kanadai Protest The Hero kétségtelenül ilyen, hiszen a csapat korai gyökerei egyértelműen a punk/hardcore színtéren keresendők, ahonnan valami egészen beskatulyázhatatlan valamihez jutottak el az évek során. Nem feltétlenül akarom megfejteni, hogy ez itt most progresszív rock, mathcore (...) vagy valami egészen más, netán minden és minden ellentéte egyszerre, de annyi bizonyos: az új albumon is lenyűgöző, amit művelnek.

Pedig egyébként voltak baljós előjelek, hiszen Rody Walker énekesnek komoly torokproblémái támadtak nem sokkal a felvételek kezdete előtt. Ráadásul elég sokat is vártunk erre az anyagra, hiszen már a legutóbbi, hivatalosan EP-nek számító, furcsa kiadási-terjesztési modellel kihozott Pacific Myth óta is eltelt négy év, a legutóbbi, teljes értékű soralbum, a Volition pedig 2013-ban jött ki. Mindenesetre a zenekar ugyanolyan mágikusan muzsikál, mint a legutóbbi alkalmakkor. A stílus nem változott: a kiállásokban, vokálokban, egyes dallamvezetési megoldásokban, groove-okban továbbra is tisztán ott van bennük az ilyen-olyan -core gyökérzet, ez azonban akár fel sem tűnik a folyamatosan vibráló-kavargó-örvénylő díszítéseknek, figurázásoknak, dalokon belüli újabb és újabb irányváltásoknak, kanyaroknak köszönhetően. Ebben a bográcsban szó szerint minden összefőtt hardcore-tól neoklasszikus futamokig, klasszikus hard rockig, tradicionális metálig, old school progrockig, még csak nem is hasonlítanak senkire sem régebbről, sem a mai felhozatalból ebben a formában. És ami papíron katyvasznak tűnhet, abból a Protest The Hero teljesen organikus, rendszerben lévő valamit főz.

megjelenés:
2020
kiadó:
Protest The Hero Inc.
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Mindenkinek persze nem is tetszhet ez a fajta, tényleg a szó szoros értelmében vett zenei szabadság: elődeihez hasonlóan a Palimpsest is komoly agymunkát igényel, ez nem az a lemez, amit csak úgy beteszel háttérnek, mert ahhoz túlságosan is sűrű és jelentőségteljes. Így aztán ha épp fáradt vagy, még akár idegesíthet is a szüntelen lüktetés-fortyogás-burjánzás. Viszont ha a megfelelő pillanatban kap el, perverz élvezetet okoz a hallgatása. A csapat összekeverhetetlen stílusa nem változott, bár a hangsúlyok természetesen most is mások kicsit, mint a korábbi műveken. Például ezúttal összességében minden korábbinál nagyobb szerepet kapnak a szimfonikus hatású díszítések. De ezt azért nem nevezném a muzsika alapkarakterét érintő tényezőnek.

Noha a Protest The Hero lemezei szövevényességük miatt nem adják magukat könnyen, mindig is azt becsültem a legtöbbre a csapatban, hogy a nagy megfejtések közepette is képesek igazi dalokat írni. Lehet, hogy a részletek csak öt-hat alapos, odafigyelős hallgatás után kezdenek a helyükre kerülni, de ezúttal is rengeteg fogós dallam akad a nótákban, még ha nem is feltétlenül fogsz rá egyből csípőből visszaemlékezni, melyiket melyikben hallottad. Viszont nem hagynak velük nyugtot a hallgatónak, így aztán az ember újból és újból elindítja a lemezt, mert meg szeretné fejteni a feladványokat, és a végére akar járni ennek az egésznek. A nyitó The Migrant Motherrel, a szinte musicalesen, rockoperásan nagyívű refrént villantó From The Sky-jal vagy a melo-hardcore-os fordulatokat és energikus csordavokálokat egyaránt rejtő The Fireside-dal például igen gyorsan össze lehet haverkodni. Miután pedig ez megtörtént, már könnyebben adják magukat az olyan pillanatok is, mint a töredezettebb The Canary, a szimfo-kavargást és brutál énektémákat is felvonultató All Hands, netán az olyan dalok, mint a Soliloquy, a Little Snakes, a Gardenias vagy a Rivet, amelyekben a banda körbeugrálja valóban igen széles zenei skálájának minden pontját. A néhol elég intenzíven politizáló – és fogalmazzunk úgy, hogy nem éppen Justin Trudeau jobbos ellenzékének értékrendjét tükröző – szövegekkel meg nyilván nem kell feltétlenül egyetérteni ahhoz, hogy átjárjon a zene ereje, több szinten is értelmezhetők.

A Protest The Hero újabb óriási albumot tett le az asztalra a Palimpsesttel. Kizárólag azért nem vágom be rá a maximális pontszámot, mert már nem rúgtak vele annyira tökön, mint a Scurrilous idején, amikor először döbbentem rá, mennyire különleges is ez a csapat. De ez ettől még itt a végtelenül elcseszett és nyomorúságos 2020-as év egyik csúcsteljesítménye a súlyos gitárzenei színtéren, ez nem is kérdés.

 

Hozzászólások 

 
#3 imi 2020-09-13 11:03
Új kedvenc született, ahogy másfél éve a BTBAM.
Idézet
 
 
#2 Anomander 2020-08-30 22:43
Tényleg a 2020-as év egyik csúcsalkotása, nagyon tetszik!
Teljesen egyetértek hogy nem lehet háttérzeneként hallgatni, próbáltam egyszer éjszaka, de csak felébredtem tőle, erre a zenére figyelni kell.
Engem a Volition-nel fogtak meg anno, és azóta nem tudnak hibázni.
Idézet
 
 
#1 Valarmorgulisz 2020-08-30 14:32
Istenem de jo ez a zemekar es de jo ez a lemez. Picit befogadhatobbak lettek de nincs gyenge pillanat. Meg a napokban kiadott 2 b side dal is meregeros. Zsenialisan fogos dalok. Iszonyat jo enek. Dallamerzekenys eg otletek es az a fireside dal. Lehet nagy szavak de tessek hinni Adamnak. Az ilyen bandakra talaltak ki a nagy szavakat es az ilyen lemezekre mint a Palimpsest.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.