Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Overkill: The Wings Of War

overkill_cVannak zenekarok, akiknek egész egyszerűen jól áll a sorozatgyártás. Ők azon szerencsés kisebbség, akik esetében nem érezzük fölöslegesnek, unalmasnak vagy elcsépeltnek a megbízhatóan, menetrendszerűen érkező lemezeket, annak ellenére sem, hogy azok egy viszonylag jól behatárolható séma alapján születnek. Nos, az Overkill egyértelműen ezt a halmazt képviseli, és kétségtelen, hogy manapság már nem variálnak úgy saját kereteiken belül, mint tették azt a '90-es években, egy-egy új anyag érkezésének híre azonban még mindig izgalomi állapotba helyezi a thrash-közösséget.

Pedig ők aztán tényleg nem sokat tököltek, hiszen egész pályafutásuk alatt két-, maximum háromévente adták ki a nagylemezeket. A 2007-es Immortalisszal aztán ráléptek egy olyan ösvényre, amelyen a mai napig is megingathatatlanul haladnak előre. A The Wings Of War már az ötödik nagylemez azóta, és ugyan az elmúlt bő évtizedben már nincsenek olyan markáns változtatások, mint amiket anno az I Hear Black vagy akár csak a Bloodletting hozott, kötve hiszem, hogy bármelyik rajongójuk is panaszkodna a zenekar teljesítménye miatt. Ezek a ma már hatvan felé baktató arcok ugyanis sikeresen mentették át, illetve mixelték össze a klasszikus lemezek energikusságát és hangzását egy, a jelenkor követelményeinek maximálisan megfelelő, korszerű, de mégis alapvetően régisulis zenei világba. Mindehhez pedig eszement élő teljesítmény és az átlagból magasan kiemelkedő, jó dalok is társulnak.

megjelenés:
2019
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 31 Szavazat )

Az Overkillnél hagyomány, hogy a nyitónótát nagyon odateszik (gondoljunk csak akár a legutóbbi két anyag Armoristjére és Mean, Green, Killing Machine-jére), és a Last Man Standing is megint bivaly persze, bár a kettes Belive In The Fight számomra egyértelműen üti. A többnyire középtempósan zúzós Head Of A Pin is király, jól is esik egy kissé visszafogottabb tempó, majd a soron következő, groove-os, a már említett I Hear Black sabbathista zsírosságára is emlékeztető BatShitCrazy pörgeti fel megint a lemezt. Ez tuti közönségkedvenc lesz, annak ellenére is, hogy a közepén alaposan megtörik a lendületét. A Distortion aztán sem refrénjét, sem riffelését tekintve nem hagyományos Overkill-darab, és lehet, hogy csak a címe miatt, de számomra valahogy a Forbidden ugrik be róla. Az A Mother's Prayer viszont olyan vegytiszta, old school Overkill, amilyeneket az első két lemezre írtak anno, majd érkezik a korong talán legerősebb tétele, a Welcome To The Garden State. Olyasfajta lokálpatrióta dal ez tőlük, mint például az Old-School volt anno, épp csak ez ezerszer jobb, és ha valami, ez tuti kihagyhatatlan lesz a koncertprogramból. A Where Few Dare To Walk mögé pedig nyugodtan odabiggyeszthették volna, hogy Overkill VI, tökéletesen illene ugyanis a klasszikus albumokon megkezdett, majd az Immortalison folytatott epikus dalfolyamba. A szűk egyórás lemez utolsó negyede is izmos, azaz cseppet sem fulladnak ki a végére sem.

Meg kell még említenünk, hogy a The Wings Of War jelenti a már egy ideje a csapattal turnézó, a Flotsam And Jetsamből átigazolt Jason Bittner stúdiós bemutatkozását. A zenekarban persze mindig is kifejezetten jó dobosok voltak, Jason pedig tökéletesen illik is ebbe a sorba, ahogy azt már élőben is megtapasztalhatta mindenki a folyamatos turnékon.

Összességében a The Wings Of War tökéletesen illeszkedik ugyan a csapat utóbbi lemezeinek irányvonalába, most viszont mintha az eddigieknél többet merítettek volna saját múltjukból, azaz több a régi szép időkre emlékeztető momentum. Mindezzel viszont fikarcnyi gond sincs, sőt: talán épp ezeknek a kis visszatekintéseknek köszönhetően érzem ezt most még a szokásosnál is erősebb eresztésnek.

Az Overkill március 11-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik a Destruction, a Flotsam And Jetsam és a Chronosphere társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#8 metanor 2019-03-22 17:40
Ők mindig hozzák a formájukat. Nagyon jellemző a dalok strukturája, a dallamok.De tele van a zenéjük apró finomságokkal,v áltozatossággal és ami nagyon fontos,hogy odafigyelnek a hangzásra is. Modernek,hallga thatóak. Jó kis lemezt hoztak össze.
Idézet
 
 
#7 Dead again 2019-03-19 09:06
A Grinding wheel jobban tetszett, de ez is jó lett!
Idézet
 
 
#6 Anomander 2019-03-13 18:06
Szerintem is erős lemez lett, az Overkillnek kifejezetten jól áll a thrash metal AC/DC-je szerep. Hangzás tuti, dalok jók, van lassabb is, gyorsabb is (éljenek a NYHC hatások!), szeretem.
Remélem a koncert jó volt, élőben is pusztítani szoktak.
Idézet
 
 
#5 Venomádi 2019-03-07 18:29
Az Ossian-szindrómát már régóta diagnosztizálta m náluk, de attól függetlenül félelmetes és elsöprő ez az energia, amivel ez fel van játszva. Szerencsére hangyafa*nyival több is a kapaszkodó, mint az előzőn, az se ülve, se fejen állva, se háttérben nem működött nálam.
"a korong talán legerősebb tétele, a Welcome To The Garden State." - Most komcsi? Ez egy kisujjból kirázott középszerű csapkodás. Az Old School se volt egyetemi matek, de legalább állati feelinges volt.
Idézet
 
 
#4 Lantis 74 2019-03-07 17:49
Ez a lemez is mint az előző jó kis thrash, se több, se kevesebb.
Semmi kiemelkedőt nem találtam rajta. A bandától továbbra is Hanyatlás évei a kedvencem. Az újabbakból meg az Ironbound, Electric és az Armony ami nagyon bejön.
Idézet
 
 
#3 TomTom86 2019-03-07 11:33
Nekem valahogy nem jött át ez a lemez, nem figyeltem fel egyetlen számra sem :(
Idézet
 
 
#2 blackmagic 2019-03-07 09:28
Vártam a kritikát. Eszement jó album lett. Az egyik legjobbjuk. Blitz dallamai nagyon fogósak és az egészen érződik, hogy nagyon élvezik a zenélést. Én pedig széthallgatom amit összehoztak.
Idézet
 
 
#1 Chris92 2019-03-07 09:19
Pár hallgatás után számomra eddig a The Grinding Wheel szintjén van: Nem az az azonnal robbanó, tömény thrash-nitroglicerin, mint az Ironbound vagy az Electric Age, de továbbra is hozza a kötelező Overkill színvonalat, megfűszerezve néhány csúcsponttal. Distortion, A Mother's Prayer, Head Of A Pin a kedvenceim. Jason Bittner igazolása remek húzás volt, az ő jelenléte biztos adott még némi pluszenergiát ezeknek az amúgy is örökifjú arcoknak.
Amúgy remélem a hasonlóan jól sikerült Flotsam lemezről lesz majd írás (mit ad is Isten, Jason pont onnan jött át).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.