Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

OLD: Down With The Nails

Azt hiszem manapság minden black metal kedvelő számára nyilvánvaló, hogy bár egyre-másra alakulnak az ilyen stílusú bandák, kevés köztük az olyan, amire rá lehet mondani, hogy az eredetiségnek akár a szikrája is meglenne bennük. Nem hiszem, hogy ma már elég az, ami a Darkthrone-nak mondjuk a Transilvanian Hunger idején elég volt. Nem elég, ha az albumod garázsbandákat megszégyenítően szarul szól, nem elég az arcfestés, nem elég a pokoli szövegvilág, és az sem elég, ha beteges álneveket vesz fel minden zenész.

megjelenés:
2006
kiadó:
Peaceville
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Jelen esetben a német illetőségű OLD zenekar debütalbuma került a kezembe, nem is akármilyen ajánlással. A 2003-ban alakult banda 2004-es Blood Skull című próbatermi anyaga Fenriz és Nocturno Culto (Darkthrone) kezébe került, akiknek köszönhetően aztán 2005-ben már az Undercover Records berkein belül megjelenhetett az első hivatalosan terjesztett anyag, ami végül a Nocturnal Ritual nevet kapta, és EP formájában jelent meg. Innen szinte egyenes út vezetett a Peaceville-hez, ezt követően pedig a németországi Toxomusic stúdióba, ahol megszületett a debütalbum Down With The Nails címmel. Akárhogy nézzük, igazi sikertörténet underground módra. A borító szerintem tökéletesen sikerült, nincs túlcicomázva, és bár a bookletet nem láttam, a külső borító az éjfekete alapon vörös, fehér és szürke alapszínű mintával legalább egy plusz pont.

A lejátszóba helyezve és elindítva rögtön kiderül, miért tetszett annyira Fenrizéknek a zene: mintha egy megfiatalodott Darkthrone-t hallanánk. Igazi old school black metal, amivel kapcsolatban rengeteg forrást meg lehet említeni, a gyorsabb részeknél egyértelműen a Sodom hatása dominál, de valószínű, hogy a csapat gyűjteményében éppúgy van Possessed, Venom, vagy éppen talán a legnagyobb hatás a Darkthrone lemezeiből is. Nem erős a hatás, de biztos vagyok benne, hogy ők is, éppúgy, mint mondjuk Fenrizék, tisztelik a gyökereiket.

Külön bekezdést szentelnék annak, ami első hallgatásra is tetszett, mégpedig annak, hogy a srácok szerintem túl sokat hallgattak/hallgatnak Motörheadet, némelyik nóta szinte olyan, mintha Lemmyék hirtelen black metalt kezdtek volna játszani. Megvan az a húzás, az a punkos, beleszarós hangvétel amit bennük is szeretek, szóval, ha egyediségről van szó, hát akkor egy jó pont az OLD-nak.

A hangzás ahhoz képest, hogy 3 nap alatt vették fel, még viszonylag elviselhető, elég karcos, de pont elég ez ahhoz, hogy egyfajta sötét hangulattal ruházza fel zenét, ami valljuk be ilyen lemeznél csak jó lehet. Egyetlen hiba, hogy a lemez elég rövid, a kicsivel több, mint 34 perc hamar elrepül, bár lehet, hogy ha hosszabb lenne, akkor már unnám - ki tudja.

A zenekar alapvetően három emberre épül, Reaperrel a mikrofonnál, Horus kezeli a basszust, és Doomhammer gitározik, a gitároknál és a dobon pedig session zenészek segítették ki őket a felvétel során. Egy olyan anyagnál, ami alapvetően nem a technikai tudásról szól, kár a zenészek tudását akár negatív, akár pozitív irányban minősíteni, legyen elég annyi, hogy amit itt mutatnak, az épp elég, pontatlanságot nem vettem észre, és itt sok más hasonló anyaggal ellentétben a dobokba is sikerült némi változatosságot vinni.

Összefoglalásként csak annyit, hogy bár a klisék és egyértelmű hatások itt is megvannak, OLD-ék mégis fel tudnak mutatni olyasmit, ami manapság egyre többször hiányzik, mégpedig az eredetiségre törekvést. Vegyük csak figyelembe, hogy ez a debütalbumuk, én például kifejezetten várom a következő korongot, több önállósággal és még több eredeti gondolattal. Ez egy egészen tűrhető lemez, ha mondjuk a Darkthrone-t is szereted, nem érdemes kihagyni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.