Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lita Ford: Wicked Wonderland

Ha létezik értelmetlen visszatérés, hát Lita Fordé egészen biztosan az... Kerülgethetném a forró kását, de nem látom sok értelmét: a Wicked Wonderland nemcsak egy sehonnan sehová tartó, össze-vissza fércelt tákolmánylemez, de még csak nem is adja azt, amit az énekesnő egykori hívei várnak. Márpedig annyira sem Lita, sem a lemezt vele közösen összeeszkábáló hites férjura, Jim Gillette sem lehet hülye, hogy azt higgyék: aki meghallgatja az albumot, azt nem a nosztalgia hajtja. Vagy mégis?

megjelenés:
2009
kiadó:
Edel
pontszám:
3 /10

Szerinted hány pont?
( 2 Szavazat )

Ó, bocsánat, hogy halvány lila gőzöd sincs, ki az Lita Ford! Ez végülis nem csoda, hiszen a szőke énekes/gitáros cicababa több mint 15 éve nem adott ki lemezt... Szóval a mi drága Litánk három és fél évtizeddel ezelőtt kezdte a pályát a The Runaways nevű női rockbandában Joan Jett-tel, majd a '80-as években szólókarrierbe kezdett, amivel aztán egy időben elég sikeres is volt. A közepesebb kezdeti szárnypróbálgatások után 1987-ben kiadott Lita című album platinalemez lett a tengerentúlon, az Ozzyval közösen énekelt Close My Eyes Forever líra pedig még az amerikai Top 10-be is bekerült. A siker azonban nem bizonyult tartósnak, a későbbi nekirugaszkodások már egyre kevesebb embert érdekeltek, így Lita az 1995-ös – harmatgyenge – Black után szögre akasztotta a gitárt, és átment családanyába (előtte többek között olyan rocksztárok ágyát melegítette hosszabb-rövidebb ideig, mint Chris Holmes, Tony Iommi vagy Nikki Sixx). Úgy tűnt, jól el is lesz otthon a gyerekekkel, miután azonban tavaly meghívást kapott pár nagy fesztiválra, azt gondolta, nem áll meg néhány hakninál, hanem csinál egy új albumot is.

Na, ez az, amit inkább nem kellett volna. Illetve rosszul mondom, nem így kellett volna. Nyugodtan legyünk ezúttal őszinték: már a '87-es album sem elsősorban Lita páratlan tehetségétől volt jó, hanem attól, hogy Bob Ezrin, Lemmy, Nikki és Ozzy kaliberű figurák tolták az egyes dalokat az énekesnő ma is formás segge alá. Nos, nehezen tudom elképzelni, hogy Lita napjainkban ne talált volna maga mellé néhány parlagon heverő '80-as évek-beli rockzenészt, hogy írjanak neki egy amolyan igazi retrós, de azért kellően modern megdörrenésű lemezt egy sor arénatémával meg pár szívszaggató líraival. Ha erre kerül sor, most vélhetően egy távolról sem klasszikus, de azért kellemes érzéseket ébresztő albumról számolhatnék be. Ő azonban úgy gondolta, inkább a saját lábára áll, és hitvesével közösen csináltak egy teljesen értelmetlen, az ürességtől csak úgy kongó közhelyhalmazt, amit bizonyára baromi korszerűnek tartanak, csak hát a rideg valóság ettől szögegyenest eltérő.

Most komolyan, így 2010 küszöbén állva létezik még ember a földön, aki szerint csupán az indusztriális zajoktól, elektromos effektektől, ilyen-olyan kluttyogásoktól, pittyegésektől és percegésektől bármi is 21. századi lesz? Béna, szanaszét maszatolt gitártémák, ostobán puffogó dobok, idegesítő, ötletszerűen beúszó zajok áradata az album, néhány szerzeményt még dalnak sem szívesen nevezek. Mindezt egy jó énekes néhol talán megmenthetné, Lita azonban régen sem volt igazán jó énekes, még ha fátyolos hangjával képes is volt jellegzetes extra fazont adni az amúgy is erős nótáknak. Ezúttal szó sincs ilyesmiről... Él még olyan egykori Lita Ford-hívő, aki negyvenes éveit taposva is csorgó nyállal nyúl magához, amikor kedvence erotikusnak szánt, de valójában csak megmosolyogtató, erőltetett stílusban belenyögdös, -búg, -liheg, -sóhajt a mikrofonba, miközben valami teljesen megjegyezhetetlen, akárki által összerakható tucatalapra énekelget? Amikor pedig még Jim Gillette is csatlakozik hozzá a maga abszolút amatőr benyomást keltő hangjával, az embernek tényleg kedve lenne eret vágni magán. Itt-ott akadnak persze jobb dallamfoszlányok (halld például az Inside-ot, ami talán még a legelviselhetőbb az egész lemezről), de összességében gyászos a végeredmény.

Nem is érdemes tovább ragozni a dolgokat, a Wicked Wonderland hallatán jó eséllyel még az is letagadja majd, hogy valaha is Lita Fordot hallgatott, aki huszonegynéhány évvel ezelőtt arról álmodozott, hogy az énekesnővel veszíti el a szüzességét. Megveszekedetten nevetséges, gyenge és céltalan album, messziről kerüld el!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.