Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lazarus A.D.: Black Rivers Flow

A wisconsini Lazarus A.D. eredetileg még Lazarusként adta ki első lemezét, a The Onslaughtot 2007-ben, de a szélesebb tömegek csak két évvel később ismerhették meg őket. A Metal Blade ekkor – már az új név alatt – ismét piacra dobta az anyagot, amit előtte a biztonság kedvéért újra is kevertettek az egykori Obituary, Disincarnate, Testament satöbbi gitárguru James Murphyvel. A fiatal thrasherek bemutatkozása nem volt éppen klasszikus értékű, de rendesen szorult bele kakaó, és az is különösen rokonszenvessé tette őket, hogy egy rakás hasonszőrű bandával ellentétben a lemez tényleg 21. századi hangulatot árasztott. Jeff Paulickékon minden pillanatban érezni lehetett a klasszikus kaliforniai bandák hatását, de a zene nem kizárólag '85-ös Holt / Hunolt, King / Hanneman és Mustaine riffek hangyaszorgalmú egybefűzéséből állt, ezek mellett jóval korszerűbb csavarokkal is színesítették a dalokat.

megjelenés:
2011
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A folytatáson egyértelműen hallatszik a fejlődés, meg persze az is, hogy ezúttal igyekeztek kicsit mást csinálni, változatosabbá tenni a dalokat. Ez egyértelműen az előnyükre vált, a The Onslaught ugyanis minden erénye ellenére is eléggé egybefolyós volt, és inkább sűrű bivalyerejével döntött le, mintsem igazán kiugró, magukat az agyadba rágó szerzeményeivel. A Black Rivers Flow-n ezzel szemben gyakorlatilag minden dalban akad egy-egy refrén, riff vagy átvezetés, amire önmagában is felkapod a fejedet a vicsorgó légriffelés mellett, és ez jó. Némileg az irány is módosult, ez a lemez már legalább annyira betonozós, modern groove metal, mint tika-tikás, tördelt ultrathrash, az arányokat azonban szinte tökéletesen találták el, tényleg mindenből annyit adagoltak, amennyire éppen szükség van. Emiatt az album abszolút hallgattatja magát, jólesik újra és újra betenni, és némi ismerkedés után az ember mindig pontosan tudja is, mikor hol tart. Vagyis nem folyik össze, nem fullad unalomba a zene.

A változásokat már az American Dreams című nyitónóta is jól jelzi, ugyanis ahelyett, hogy szélvészként rohannák le az embert valami kétlábdobos őrülettel, egy roppantul eltalált, egyperces hangszeres bevezetőből bontakozik ki a dal gerince amolyan gyorsabb középtempóban, a kiabálós refrén pedig egyből megveszi az embert kilóra. Az Exodus hatása persze továbbra is ordító, főleg Gary Holték késői, már Rob Dukes fémjelezte korszaka rémlik fel minduntalan. A The Ultimate Sacrifice például szakasztott olyan, mintha csak a 21. századi Exodust eresztenénk benne össze a klasszikus Panterával, és staccato témáival, dallamos refrénjével annyira gördülékeny, hogy az ember még azon az igencsak konkrét Walk idézeten is felülemelkedik a végén. Ez egyébként jó eséllyel tudatos hasonlóság lehet, mert még a rátapasztott szóló hallatán is felrémlik Dimebag jellegzetes sziluettje... Ami pedig az Exodus párhuzamot illeti, arról nemcsak Paulick tehet, akinek stílusa néhol már-már kísértetiesen emlékeztet Dukes-éra, hanem a Lazarus A.D. gitársoundja is közel áll Garyéhez. A kalapálós The Strong Prevail, az ismét jól eltalált melodikus refrént és baromi erős szólót felvillantó Casting Forward vagy a Through Your Eyes hallatán egyből adja magát az összehasonlítás (bár utóbbinál a refrén alatti gitárok inkább Lamb Of God-szerűen szaggatnak).

Ha csúcspontokat kell kiemelnem, három dalt muszáj külön is piedesztálra emelni. Ezek közül mindenképp a betonozós riffeléssel kezdődő, majd tekert, technikás thrashként folytatódó címadó az egyik, mert tökéletesen lejön belőle, mennyire okos, precíz muzsikusaggyal áldotta meg a sors a Lazarus A.D. tagjait. A nóta felépítése közelíti a perfektet, és itt található az egyik legjobb refrén is. A második favorit a Beneath The Waves Of Hatred, ahol a kezdés meglepő módon totális In Flames, méghozzá a '90-es évek második feléből: ez a gurgulázó gitárdallam simán szerepelhetett volna a Whoracle-ön vagy a Colonyn is. Maga a folytatás inkább amolyan modern groove/thrash balhé, a refrén pedig ismét üt, tanítanivalóan úsztatják benne egymásra a dallamosabb és üvöltősebb szólamokat. Jeff mellett amúgy az egyik gitáros, Dan Gapen is rendszeresen hallatja a hangját, ez is csak színesíti az összképet. Nagyon akrobatikus énektémákra persze ne számíts, de a fejlődés a napnál is világosabb, ehhez elég csak meghallgatni a harmadik mestermunka, a 7 perc fölé kúszó Eternal Vengeance zárás bevezetőjénél alkalmazott megoldásokat. Efelett is csak lelkesedni tudok: a felépítés, a kórus, a ritmus- és szólógitármunka egyaránt mesteri. De igazából az egész anyagon csak a Light A City (Up In Smoke) refrénjénél támad mindig olyan érzésem, hogy ez bizony lehetett volna erősebb is. A tradicionálisabb nyitás és a riffelés azonban itt sem hagy maga után kívánnivalót.

A megint James Murphy kreálta hangzás óriási, túllép a The Onslaught még újrakeverés után is kissé száraz megszólalásán, a gitárok egyszerűen gyönyörűen szólnak, akárcsak Ryan Shutler dobjai. Rá egyébként legalább annyira érdemes odafigyelni (különös tekintettel a cinezéseire), mint a Gapen / Alex Lackner gitárpáros összjátékára. Nem állítom, hogy nem létezik a földön egyedibb banda a Lazarus A.D.-nél, a saját hangjukat még mindig inkább csak megtalálni kezdik, mintsem utat mutatnak vele a fiatalabbaknak, ezt leszámítva azonban ebbe az albumba nem lehet belekötni. Ha egy épp ideális hosszúságú, fogós témákkal teli, ám emellett is roppant agresszív, korszerű, száz százalékos metal anyagra vágysz, ne is keress tovább!

 

Hozzászólások 

 
#3 DRAZSEN 2013-09-22 15:52
Szenzációs lemez,de az előző is! Abszolut 10/10 nem is értem néha miért dobáltok magas pontszámokat ennél sokkal de sokkal nagyobb hányásokra,erre meg nem!
Idézet
 
 
#2 Guest 2011-03-11 11:03
istenkirály lemez! rámentem az elsőre is, az sem rossz, de ez igazi csemege. már vártam egy ilyen gyöngyszemre. :D
Idézet
 
 
#1 Guest 2011-02-11 22:21
És valóban ez egy remek lemez.....nálam 10/10...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.