Shock!

december 05.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

King’s X: Three Sides Of One

kingsx_cMég mielőtt bárki a pontszámra tekintene, gyorsan le is szögezném: nagy tisztelője és egyben rajongója is vagyok a zenekarnak. Ha pedig valamire mondhatjuk ennyi év kihagyás után, hogy megünnepelendő és kiemelkedő esemény, akkor az minden bizonnyal egy új King's X-lemez megjelenése. A kihagyást persze tegyük idézőjelbe, hiszen Jerry Gaskill ütős kivételével a többiek azért mindig is próbáltak aktívak maradni ilyen-olyan formációkban. A Doug Pinnick (vagy ha így jobban tetszik: dUg), George Lynch és Ray Luzier nevével fémjelzett KXM project, illetve a Pinnick, Gales & Pridgen formáció az utóbbi évek különösen kellemes színfoltja volt, Ty Tabornak meg ugye van a régebbi mellékprojektek mellett (Platypus, The Jelly Jam) egy rakat szólólemeze, melyek közül a legutóbbiról, az év elején megjelent Shadesről nemrég írtunk is.

megjelenés:
2022
kiadó:
InsideOut
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

Az előzetes félelmeim, valamint az ilyen esetekben tudattalanul is fellépő előítéleteim is valahol ott kezdtek kialakulni a King's X-összeröffenéssel kapcsolatban, amikor mélyebb kapcsolatba kerültem Ty legutóbbi dalgyűjteményével, ahol egytől egyig baromi jól sikerültek a számok. S valahogy már akkor is nehezen tudtam elképzelni, hogy az anyabanda ezeknél karakteresebb és élettelibb nótákkal fog legközelebb előhozakodni. Akárhogy is nézzük, de például a dUg életét irányító lemezjátszótű igencsak elkezdte már karcolni a B-oldal legutolsó barázdáit: 72 (!) évesen valószínűsíthető, hogy nem ő volt az, aki elementáris energiákkal és fékezhetetlen bizonyításvággyal vonult be a stúdióba. A friss anyagon ez utóbbi jelenség többnyire érzékelhető is, azonban nem is ez a baj, mert ugye az ilyesmi még érthető és elfogadható is lenne. Viszont a szerzeményekben egyszerűen nincs most meg az a bizonyos potenciál, nincs ott az a bizonyos plusz, amiért igazán lelkesedni tudnék. Az itt hallható dalok legnagyobb része a zenekar aranykorában, tehát 1988-tól 1996-ig maximum valami válogatás bónuszaként jelenhetett volna meg, de sokkal valószínűbb, hogy a gitáros úgy vágta volna ki őket a kukába, hogy csak nyekkennek.

Egyébként pedig a Ty által elénekelt darabok sem eszik meg most reggelire a Shadesen hallhatóakat, ha már itt tartunk... Ez alól talán kivételt képez a szintén hozzá köthető, King's X-es mércével is még lazán elfogadható Festival, ami komolyan vehetetlen és humoros szövege ellenére zeneileg egyértelműen a legdominánsabb momentum a lemezen. Szólója is pontosan az a tipikus imprós, nagyon jól megfogott hangokkal, behunyt szemmel és érzéssel eltolt fajta, amiben Tabor mindig is nagyon otthonosan érezte magát. Utóbbira persze elég sokat kell várni, s már az is elég fura, hogy egészen a negyedik tételig kell eljutni ahhoz (Give It Up), hogy előkerüljön végre némi funkos lendület és soulénekesekre jellemző visítás, de még ez is sokkal inkább Pinnick valamelyik szólócuccát idézi, mintsem egyből rávágnánk, hogy tipikus King's X-ről van szó. Az első három kompozíció viszont még ehhez képest is csak szöszmötölésnek hat (a Flood Part 1 érthetetlen, hogyan kerülhetett fel a korongra), bár persze tudjuk jól, hogy ez a banda még az ilyesmikben is tudott egykor kellemes perceket okozni. A Tabor templomi harangozást imitáló akkordjaival startoló, többnyire kellemes Let It Raint leszámítva eléggé érdektelenül indul a műsor, és ez sajnos még a Ty által előadott, Beatles-ízű vokálokkal és pszichedelikus szólóval fűszerezett All God's Childrennél is csak enyhén csap át lelkesedésbe, ami ráadásul egy régebbi dal pofátlanul újraírt verziója. (Vagyok olyan rendes, hogy nem árulom el, melyiké.)

Az ezt követő, Jerry által hozott Take The Time álmosító ritmikája és melódiái első körben még tovább fokozzák a dögunalom rád telepedő érzetét, pedig később kiderül, hogy a dal nem is rossz. De hozzájuk képest annyira azért nem is jó. Az embernek itt már szinte kedve lenne odarohanni felhúzni az utolsókat ketyegő faliórát, mert ha továbbra is így lassul az ütem, az lesz a vége, hogy megáll a szerkezet. Persze távol álljon tőlem, hogy bántsam Jerryt, hisz komoly betegségeket vészelt át ő is. A Swipe Up a középtempóra felhúzott súlyosságától tűnik elsőre fogósnak, de sajnos a későbbiekben semmire nem fogsz belőle emlékezni, ahogy a dobos középszerű Holidaysére sem, s ezeket követően a lemez végkifejlete is totálisan elsüllyed a feledés homályába, még úgy is, hogy a jobban sikerült szerzemények között említhető Watchert telepakolták Beatles-ízű harmóniákkal és tipikus hangszerelési megoldásokkal.

Nagyon nem esik jól ezeket most leírni, de hát mit lehet tenni. A hiba nyilván az én készülékemben van, hiszen az elvárásaim már-már nem evilágiak ezzel a csapattal kapcsolatban, főleg ekkora kihagyás után, de hangsúlyozom: a minőségbe és a jelenleg is magasra helyezett színvonalba ez alkalommal sem tudnék belekötni. Már csak azért is feljebb kerekítettem a pontszámot eggyel, mert pusztán örülök neki, hogy létezik még az a zenekar, aki úgy képes interpretálni a klasszikus Beatles-vokálokat, ahogy kábé senki a színtéren. Nem állítom, hogy vállalhatatlan a Three Sides Of One, mert – ha csak feltételesen is – odatehető a kevésbé jól sikerült anyagaik mellé, és ha adsz neki lehetőséget, idővel beérik. De továbbra is azt mondom, hogy ha az új „akár ez is lehetett volna King's X"-et akarod hallani, próbálkozz inkább Tabor legutóbbi szólólemezével.

 

Hozzászólások 

 
#6 Cseke Feri 2022-09-27 15:25
Idézet - latexbaba:
A cikkíró beleesett a klasszikus hibába: mi a mérce? Le lehet pontozni ezt a lemezt, de mihez viszonyítva? Ha olyan lenne, mint a régiek, akkor azért, ha nem, akkor meg azért. Van sapka, nincs sapka... Felejtsük el, hogy ez egy King´s X lemez. Nálam második hallgatásnál megvoltak a dalok, a harmadiknál már együtt dúdoltam velük. Akkor nem erősek? Vannak a lemezen új színek? Igen. Régiek? Igen. Mi volt az elvárás? Ez nincs megfogalmazva, és ez nagy hiba. Csak az, hogy az öncélú újítások mellett sok bejáratott dolog van az albumon, továbbá pofátlanul újraírt dalok. Még ezt is el tudom fogadni. De akkor az új Megadeth miért 9+, ez pedig miért egy kegyelem 7-es? Gaskill dobolása 64 évesen most is [email protected], Pinnick 72 évesen még mindig lehengerlő, A 61 éves Ty szólói az utóbbi 20 év legjobbjai. Az első három dalt a cikkíró egy kézlegyintéssel elintézi, miközben a blues/soulos Nothing But the Truth (meg sincs említve a címe) egy gyöngyszem, konkrétan olyan gitárszólóval, ami már elsőre megríkatott. Hogyan nem lehet erről írni, pedig amikor a Manic Moonlight /szintén nem a legjobb albumuk/ megjelent, a Vegetable mindkét szólóját kiemelte egy magyar kritika. Az ominózus gitárszóló minimum egyenértékű azokkal (szerintem jobb). Persze mindenki hülye, csak én vagyok repülő, de nem lehet véletlenül, hogy a kritika színvonala van lejjebb, nem pedig a lemezé? (Ezt tényleg nem bántásból írom.) A legjobbnak kiemelt Festival pedig egy jó kis post punk rocky zsigerből lenyomva (a´la Foo Fighters), de épp nem az ilyenek miatt szeretjük a zenekart. Ha meg az ilyenek miatt, akkor miért van az unásig kiemelve a beatles-es vokál? Persze, tudjuk, ez a védjegy, de most akkor ez jó vagy sem? Az jön le a sorok között, hogy hát igen, ők tudják ezt a legjobban, de azért mégiscsak ciki, mert végülis csak egy másolás. Holott hatásról van szó, amit továbbfejleszte ttek és beépítettek a zenéjükbe, megalkotva a dallam-ritmus kohéziót (emiatt power rock trio). Mert ugye létezik a ritmus alapú zene (pl. James Brown), meg a dallam alapú (pl. Beatles). Nyilván kombinálták ezt régebben is, de a King´s X volt az első, ahol masszívan, dominánsan jelent meg mindkettő, ami által egy új kis világ jött létre (ez az egyik sarkalatos pontja a zenekar underground szakmai sikerének, akkor most miért megyünk bele kamikaze módon?). Tehát: még ha nem is tetszik az új lemez, azért elvárná az ember az írótól, hogy részletezze, miért nem. Erre jó pár töltelék dal (izé, mondat :) ) mellett (csak hogy meglegyen a minimum karakterszám) azt kapom: mert csak.


Röviden és tömören azért mert...

Three Sides Of One: no libabőr
Dogman/Faith, Hope, Love/Ear Candy: kilométeres libabőr!!!

És a friss lemez miért is nem King's X? De igen. Ez egy King's X-lemez, és pont ez a lényeg: van mihez viszonyítani. Senki nem írta, hogy rossz, viszont az elvárások még úgy is nagyon nagyok, hogy tudjuk, hogy hülyeség... főleg 14 év után. Sőt, tovább megyek: Ty Tabor kiváló idei szólólemeze után is nagyok!

A 9+-os Megadeth-lemez ismertetőjével meg nem ér példálózni, mivel azt nem én írtam. :) Majd az év végi összesítőben megszólalok róla.
Idézet
 
 
#5 latexbaba 2022-09-27 01:39
A cikkíró beleesett a klasszikus hibába: mi a mérce? Le lehet pontozni ezt a lemezt, de mihez viszonyítva? Ha olyan lenne, mint a régiek, akkor azért, ha nem, akkor meg azért. Van sapka, nincs sapka... Felejtsük el, hogy ez egy King´s X lemez. Nálam második hallgatásnál megvoltak a dalok, a harmadiknál már együtt dúdoltam velük. Akkor nem erősek? Vannak a lemezen új színek? Igen. Régiek? Igen. Mi volt az elvárás? Ez nincs megfogalmazva, és ez nagy hiba. Csak az, hogy az öncélú újítások mellett sok bejáratott dolog van az albumon, továbbá pofátlanul újraírt dalok. Még ezt is el tudom fogadni. De akkor az új Megadeth miért 9+, ez pedig miért egy kegyelem 7-es? Gaskill dobolása 64 évesen most is [email protected], Pinnick 72 évesen még mindig lehengerlő, A 61 éves Ty szólói az utóbbi 20 év legjobbjai. Az első három dalt a cikkíró egy kézlegyintéssel elintézi, miközben a blues/soulos Nothing But the Truth (meg sincs említve a címe) egy gyöngyszem, konkrétan olyan gitárszólóval, ami már elsőre megríkatott. Hogyan nem lehet erről írni, pedig amikor a Manic Moonlight /szintén nem a legjobb albumuk/ megjelent, a Vegetable mindkét szólóját kiemelte egy magyar kritika. Az ominózus gitárszóló minimum egyenértékű azokkal (szerintem jobb). Persze mindenki hülye, csak én vagyok repülő, de nem lehet véletlenül, hogy a kritika színvonala van lejjebb, nem pedig a lemezé? (Ezt tényleg nem bántásból írom.) A legjobbnak kiemelt Festival pedig egy jó kis post punk rocky zsigerből lenyomva (a´la Foo Fighters), de épp nem az ilyenek miatt szeretjük a zenekart. Ha meg az ilyenek miatt, akkor miért van az unásig kiemelve a beatles-es vokál? Persze, tudjuk, ez a védjegy, de most akkor ez jó vagy sem? Az jön le a sorok között, hogy hát igen, ők tudják ezt a legjobban, de azért mégiscsak ciki, mert végülis csak egy másolás. Holott hatásról van szó, amit továbbfejleszte ttek és beépítettek a zenéjükbe, megalkotva a dallam-ritmus kohéziót (emiatt power rock trio). Mert ugye létezik a ritmus alapú zene (pl. James Brown), meg a dallam alapú (pl. Beatles). Nyilván kombinálták ezt régebben is, de a King´s X volt az első, ahol masszívan, dominánsan jelent meg mindkettő, ami által egy új kis világ jött létre (ez az egyik sarkalatos pontja a zenekar underground szakmai sikerének, akkor most miért megyünk bele kamikaze módon?). Tehát: még ha nem is tetszik az új lemez, azért elvárná az ember az írótól, hogy részletezze, miért nem. Erre jó pár töltelék dal (izé, mondat :) ) mellett (csak hogy meglegyen a minimum karakterszám) azt kapom: mert csak.
Idézet
 
 
#4 nikfisz 2022-09-26 22:55
Elnézést kérek! De ezt kár volt kiadni.
Idézet
 
 
#3 T-boj 2022-09-26 22:17
Tehát ha az aranykorban jelent volna meg, jóindulatú öt pontot kapott volna. Kár értük!
Idézet
 
 
#2 Lipi 2022-09-26 19:36
Nàlam kezd beérni a lemez, sőt, jó pár King's lemezt úgy érzem magam mögé utasít.De a többiek szólódolgait nem igazán ismerem a KXM-et leszámítva, mondjuk az tényleg jobb.De én is örülök hogy még vannak és alkotnak.Ez egy korrekt lemez, se több se kevesebb, de tény hogy több meghallgatàst igényel a koràbbi anyagokhoz képest.
Idézet
 
 
#1 GTJV82 2022-09-26 11:46
Sajnos minden szavával egyet kell értenem. Önmagukhoz szintjéhez mérten ez egy fáradt, sápadt album.
Az egy dolog, hogy messze van a KXM zsenijétől, de még Tabor vagy Pinnick utolsó szóló albumai is köröket vernek erre.
Kér érte. :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.