Shock!

Valószínűleg a mocskosul elnyugatiasodott világlátásom az oka annak, hogy ha a burger kinges pólómat leszaggatom magamról, akkor se tudnék egyetlen horvát metal együttest se megemlíteni magamtól, pedig még a mindenható Wikipediát is meginterjúvoltam, hátha ő okosabb nálam e téren, de rendre olyan csapatokat ajánlott fel a drága, amiknek még a nevüket se tudom kiolvasni, pedig igazán próbáltam.

Mi mást gondolhattam volna ezek után, minthogy súlyosan begyepesedett kicsiny agyacskámmal én bizony nem vagyok másra vevő, csak a nyugati produktumokra, s így balga mód tudomást se veszek a hazánktól földrajzilag más irányba található népek zenei magánéletéről. Szeretném azt mondani, hogy a horvát Infernal Tenebra volt az a diadalmasan lobogó fáklya, amelynek fénye nyomán megvilágosodtam, de akkor hazudnék, ami azt jelentené, hogy nem érdemeltem ki az Év Legbecsületesebb Ám Legbetegebb Zenei Ízléssel Megáldott Rockújságírója (ELALZIMR) díjamat, ami egy másfél méteres kerti toszadékállatka, és a legutóbbi Shock! Testületi Ülésen (S!TU) kaptam, sok szeretettel. No, de evezzünk vissza az írás fő tárgyához, ami sajnos nem olyan jó, mint amennyire azt az igen türelmetlen horvát zenekar szeretné.

A rettentően klisés borító láttán nyilván én se számítottam sok jóra, de az ember remél, míg él. Nos, az album elindításával se jártam jobban, gyakorlatilag már az első dal ásításra késztet mintegy öt percével, ami ennél már kevésbé lehetne unalmasabb. Harmatgyenge váltásokkal tarkított, milliószor hallott témák gördülnek elő Darko Etinger és Ivo Petrovic gitárosok kezei alól, s erre rátesz még egy lapáttal Etinger úr black metalos kerregése, amely tipikusan az a hang, ami még rövidtávon is fárasztó tud lenni. A konkrétan pocsék hangzásnak köszönhetően Paolo Grizonic basszusából semmit se hallani, de az egyébként legjobban teljesítő Sandi Orbanic dobos felszerelése is szinte sír egy tisztességes lábdob- és pergő hangzásért. De a kásás, zsizsikes hangkép csak a kisebb gond, a csapat melodikus death metaljánál még itthon is találni izgalmasabb dolgokat az extrém metal felségvizein. A helyzet az, hogy a The Essence Of Chaos egy unalmas anyag, majd' egy órás játékidejével nem is értem mit akartak a horvátok, ennél azért jóval több szükségeltetik, hogy egyáltalán a középkategóriás zenekarok közé kerüljenek. Mivel azonban ez a debütáló lemezük, így még talán érthető a kezdeti ötlettelenség, így ez következő alkalommal már nem lehet kifogás.

Nah, most biztos jól megijedtek, muhaha!