Shock!

június 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

In Flames: Come Clarity

Érdekes, de engem valahogy mindig a páros számú In Flames lemezek kapnak telibe. Nincs persze probléma a páratlanokkal sem, de ha Jesper Strömbladékat támad kedvem hallgatni, akkor ösztönösen a 90-es évek egyik alap európai metal albuma, a Jester Race, a személyes favorit Colony vagy a merészsége miatt is fokozottan rokonszenves Reroute To Remain után nyúlok a polcon, és csak ritkábban téved a kezem a szintén nagyon combos Lunar Strain, Whoracle vagy Clayman irányába.

megjelenés:
2006
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

Mindez fokozottan igaz volt az utolsó albumra, a Soundtrack To Your Escape ugyanis úgy rohant el mellettem, mintha jóformán meg sem született volna, és ahogy észrevettem, ezzel nemcsak én voltam így. Bizony nyugodtan érlelhették volna még azt a lemezt egy kicsit. A tapasztalatokból okulva ugyanakkor bíztam benne, hogy az eddigi tendencia nem törik meg, és a Come Clarityt megint szívesen fogom bömböltetni. Szerencsére így is lett.

A recept igazából nem sokat változott - talán megint dallamosabbak lettek egy fokkal -, de az biztos, hogy most fogósabb, magukat jobban hallgattató nótákat írtak, mint legutóbb. A nyitó Take This Life hallatán garantáltan elégedetten dől majd hátra minden In Flames fan (már persze azokról beszélek, akik nem ragadtak le a Whoracle-nél, hiszen ilyen is szép számmal akad), ez ugyanis helyből jobb, mint bármi a Soundtrackről. Hatásos, védjegyszerű riff, bivalyként húzó tempó, fogós refrén - minden a helyén van. Ugyanez nyugodtan elmondható a folytatásban érkező, örvénylő és borzasztóan okosan megcsinált Leeches-ről vagy a címéhez méltóan szellősebb, nagyon-nagyon fogós Reflect The Stormról is. Utóbbi talán az egész Come Clarity legállatabb nótája, egy valóságos In Flames himnusz, aminek simán ott a helye a csapat legjobb szerzeményei között. Ha csinálnak hozzá egy kellően marós klipet, ebből akár még komolyabb dolog is kerekedhet a tengerentúlon most, hogy megint él és virul a Headbanger's Ball.

Sorban felsorolhatnám a többi dalt is, a legagresszívebb Scream, a nagyívű, lassú címadó vagy a beindulós Crawl Through Knives egyaránt felettébb megnyerőre sikeredtek. Újdonságok persze akadnak itt-ott: a Dead Endben például egy énekescsaj, bizonyos Lisa Miskovsky vendégszerepel. Hogy őszinte legyek, ez eleinte nem nagyon tetszett, és az enyhén Evanescence-ízű verzét most sem tartom valami nagy truvájnak, de összességében el kell ismernem, hogy működőképes: jó a tempó és irdatlanul fogós az Anders bömbölésének és Lisa tiszta hangjának kontrasztjával kábító refrén. Szintén érdekes a záró Your Bedtime Story Is Scaring Everyone, ami az első 4 percben szakasztott olyan, mint egy horrorfilmzene, benne zongorával, nyomasztó effektekkel, nyugtalanító beszédfoszlányokkal, és csak a végén jön be egy nagyon állat betonozós téma.

Az In Flames hangszereseit nem nagyon kell méltatni, Jesper és Björn Gelotte zseniális gitárduója fogalommá vált az elmúlt évek során, ehhez képest még kissé keveslem is a nagy párbajokat, többkörös szólóorgiákat. Nyugodtan adagolhatnák ezeket bővebb kézzel, bár mintha kezdene pozitívba fordulni a tendencia ezen a téren az utóbbi két albumhoz képest. Peter Iwers és Daniel Svensson összjátéka szintén állati húzós és jellegzetes, bár a dobsound megint lehetne kicsit körvonalazottabb, kevésbé gyomrozó. A hangzás egyébként egyértelműen jobb, mint legutóbb, az a kicsit összefolyós, szárazabb, tompább megszólalás szerencsére a múlté. A kulcskérdés persze megint Anders, aki az üvöltős részeknél magabiztosan hozza a szokott formát, és ahhoz képest, hogy mennyire nincs klasszikus értelemben vett énekhangja, kimondottan jól teljesít a dallamos részeknél is. Úgy a Colony vagy a Clayman idején ki nem néztem volna belőle, hogy valaha is eljut erre a szintre. Nyilván rendesen meg is ágyaznak a tiszta dallamoknak a hangszerekkel, a vastag effektháttérrel, a többsávos megoldásokkal, de Friden akkor is becsületesen helytáll.

A bónuszolt változathoz egy DVD is jár, melyen a srácok elejétől végéig elnyomják az egész albumot. A St. Angernél divat volt azt mondani, hogy a látvánnyal együtt gyorsabban bele lehet kapaszkodni a lemezbe - itt ennek nem lenne sok értelme, a Come Clarityvel ugyanis nagyon könnyű jó barátságot kötni, így szimplán csak megnézhetjük a bandát, amint egy szűkösebb próbateremben végigjátsszák ezeket a dalokat a maguk jellemző feszességével.

Ez tehát mindent összevetve egy több, mint korrekt In Flames lemez - rajta van mindaz, amiért szeretjük őket. Az ennél nagyobb szavaktól azért óvakodnék, a Come Clarity semmilyen értelemben sem az új Jester Race, de hát ezt már ne is várjuk: Jesperéknek akkor is biztos helyük lenne a műfaj történelemkönyvében, ha holnap letennék a hangszert és elmennének dokkmunkásnak. Vagyis amellett, hogy valószínűleg már örökre a Colony marad tőlük a kedvencem, ez az új album is erősen ajánlott mindenkinek.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Dead again 2016-02-03 08:42
Szentségtörés, vagy sem, nekem ez a kedvenc In Flames albumom. Bár a hangzás lehetne jobb . . .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.