Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Halestorm: Vicious

halestorm_cPár hónapja megjelent már ez a lemez, szokás szerint csúsztunk is kicsit a recenzióval, de nem baj, legalább közben pihentettem is egy kicsit az albumot. A véleményem mondjuk ezt követően sem változott sokat: nagyjából annyi a lényeg, hogy Lzzy Hale-ék eszközöltek egy hátraarcot a legutóbbi Into The Wild Life kicsit rádiósabbra, poposabbra fazonírozott dalai után, és eddigi talán legnyersebb albumukat tették le az asztalra. Ami továbbra sem tökéletes, viszont összességében azért meggyőzőre sikeredett.

A csapat a legutóbb bevetett, inkább countrys vonalon neves Jay Joyce helyett ezúttal Nick Raskulinecz producerrel vonult stúdióba. Mivel utóbbi napjaink egyik legavatottabb kezű szakembere a rockszíntéren, a megszólalás ennek megfelelően ütős, arányos és szép: abszolút korszerű, de kellően hagyományőrző is, és persze egyből megmondja az ember azt is, hogy ki ült a potméterek mögött. A banda Lzzy melletti másik ásza, Arejay Hale dobjai talán még sosem csattantak ilyen erővel, mint most, és Joe Hottinger riffjei is karcosabban dörrennek rá az emberre, mint eddig szinte bármikor. Már a nyitó triászban is a legvadócabb, legenergikusabb arcát mutatja a banda, ráadásul dalként is csak jókat tudok mondani úgy a fogós Black Vulturesról, mint a kicsit hip-hopos groove-val operáló Skullsról és a pattogós, a refrénben radírozva belassuló Uncomfortable-ről. A Buzz egy fokkal visszafogottabban indul, de aztán ez is szépen felpörög, és Lzzyből is úgy jön ki az ádázul süvöltő rock'n'roll fúria, ahogy azt szeretjük. Igazi kincs ez a csaj a mai mezőnyben, ezen egyszerűen nincs mit vitázni, tényleg bármit elvisz a hátán.

megjelenés:
2018
kiadó:
Atlantic
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Szándékosan fogalmaztam így, ugyanis a Vicious megint nem perfekt, mint ahogy eddig egyik Halestorm-albumot sem találtam annak. Ha úgy tetszik, mindig azt várom a bandától, hogy letegyék az asztalra a saját definitív mesterművüket, amit utána éveken át etalonként emlegetünk majd az egész színtéren – aztán valahogy mégsem söpör el a végeredmény. Alapvetően tetszenek a lemezeik, Lzzyt meg a tesóját bármikor jó hallgatni, sok dalukat szeretem is, de mindegyik albumon akadnak közepesebb, jellegtelenebb témák, amikből éppen csak egy nüansznyi hiányzik ahhoz, hogy az ember kifeküdjön tőlük. És ez némelyest az összképet is árnyalja.

Ennek megfelelően nálam most tipikusan hiányérzetet hagyó pillanat például az édeshármasos tematikájú Do Not Disturb, ami egyenesen zseniálisan építkezik egészen a refrénig. A kórus azonban rögtön szépen le is hűti a kedélyeket, mert egyszerűen nem futtatja ki arra a tetőpontra a dalt, amit várnál tőle. Így is tetszetős a végeredmény, de mégis ott van bennem, hogy lehetne jobb, erőteljesebb. Hottinger Slash-ízű szólója is egyértelműen túl rövid. De valahogy a Killing Ourselves To Live is furcsa: mintha két, egymástól független dalból emelték volna ki a verzéket meg a refrént. Önmagában véve ez is, az is nagyon jó, együtt azonban furcsán hatnak. Ezeknél sokkal jobban tetszik akkor már az egyenesebb vonalú White Dress, ami nem feltétlenül azonnal ható sláger, viszont ezzel együtt is talán a kedvencem a lemezről Lzzy tanítanivalóan visszafojtott, feszült előadásával. De állat lett a két ballada, a Heart Of Novocaine meg a záró The Silence is. Szerintem kitalálod, ki aranyozza be mindkettőt...

Az összkép persze így is tetszetős, ráadásul tényleg sokkal karcosabb, rockosabb, zúzdább a lemez, mint az előző, szóval ha a túl kommerszre vett irány volt a bajod az Into The Wild Life-fal, most örülhetsz. Kicsit talán több a karakteres dal is ezúttal, mint legutóbb, bár nekem némi szódával azért tetszett az előző album is. Mint ahogy tetszik ez az új is, de az agyamat továbbra sem hajítom el a Halestormtól. Lzzy meg Arejay zseniálisak, de a zenekar továbbra sem az, szimplán csak jó. Bár egy önálló magyar bulit mindenesetre így is nagy örömmel fogadnék már végre tőlük.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.