Nagyon szeretnék jobban rajongani az új albumért. Ez azonban csak akkor volna lehetséges, ha nem ismerném az első anyagot. Az ugyanis a mai napig egyik legbecsesebb lemezem, melyet gyakorta hallgatok, cseppet sem szűnő lelkesedéssel, elismeréssel.
A Falconer zenéjében mindaz benne van, amitől egy jófajta északias zöngemény hallatán csettintünk s megnyaljuk az összes fülkagylónkat. Dallamos, dinamikus, változatos, fogós. Ráadásul mindez megfejelve egy kivételes énekessel, akinek hangja egyszerre erőteljes, markáns és simulékony, bársonymeleg, kristálytiszta.
A hangzás, a témák, a dalok felépítése és jellege mit sem változott. Épp csak nincsenek olyan agyamentül zseniális nóták, mint első alkalommal. Ugyanúgy beüt a középkor-fikcsi, mint előzőleg, ami nem baj, elvégre hozzátartozik a Falconer világához - de valami hiányzik. Mindvégig ezt érzem. Valószínűleg az isteni szikra...
Speedesen nyargaló témával kezdünk, a Decadence of Dignity kellemes dallamú darab. Kissé változatosabb, vokállal színesített nóta következik (Enter the Glade), majd a pikulás, lovagkori díszítéssel ellátott Lament of a Minstrel. Lassan hömpölyög - és számomra kissé uncsin. A For Life and Liberty nagyon tipikus Falconer trapptrapp, a megszokottan tökéletes-szép énekkel, megkapó dallammal spékelve. Kapunk népies motívumokkal bélelt balladát is. The Clarion Call - ez már megint jó, a refrén csak úgy kúszik bele a hallójáratokba. És mégis... A Stand in Venetration orcátlan lopás! Hogy honnét? Hát az előző albumról! Micsoda elvetemültség... Rendben, a cseppköves-jégcsapos hegedű-effekt eddig nem volt, de akkor is. Aztán jön még valami, ami újfent megvillan itt-ott, csörgődob-refrén téren - és már vége is. És nem mondhatom azt, amit az előző album végén, nevezetesen: MÁR??? Na ne már!
A mérce piszok magasan volt, kétségtelen. Időnként mintha a srácok ugornának akkorát, hogy fél szemmel átkandikálhassanak a rúd fölött, de attól nem kell tartani (sajnos), hogy csúcsot javítanak... Ez a Mathias ember félelmetesen tud énekelni. Éteri könnyedséggel, sehol egy verítékcsepp, netán némi erőlködés. Nem emlékszem, mikor találkoztam utoljára ennyire kellemes, vonzó, természetes énekhanggal. Egyedi, azonnal felismerhető hangszíne csodálatos. Szívem szerint neki külön kiutalnék egy kövér 10-est. Ám mivel az album szerves része, nem méltathatom elszigetelten.
Csak ne lenne az a fránya, mocsadék, lélegzetszegő, hiperszuper első album!
