Shock!

május 19.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Children Of Bodom: Relentless Reckless Forever

Habár Alexi Laiho az előzetes nyilatkozatokban folyamatosan azt szajkózta, hogy az eddigiekhez képest mennyire másként dolgozott ezúttal a Children Of Bodom, miután csatasorba állították Matt Hyde producert, a Relentless Reckless Forever igazából semmiben sem hozott változást a finn metalosoknál. A Bodom viszonylag korán kialakította a saját hangzását, amiben idővel némileg háttérbe szorultak a neoklasszikus elemek, de azóta nem nagyon akaródzik elmozdulniuk egy adott pontról. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy minden lemezük ugyanolyan, de a zenekar hangzásvilága annyira markáns, hogy radikális váltás nélkül nem is igazán lehetne felfrissíteni.

megjelenés:
2011
kiadó:
Century Media
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

Nem nevezném magam Bodom rajongónak, de mindig is nagyra értékeltem a csapat – azaz elsősorban Laiho – dalszerzői tehetségét, a tagok képzettségéről már nem is beszélve. Minden eddigi lemezükön akadtak tökéletesen eltalált szerzemények, és most sincs ez másképp, azt azonban nem hallgathatom el, hogy nálam most kezd kicsit unalmassá válni a műsoruk. Tök jól hallgatható az album, három-négy csúcspontot leszámítva azonban egy pillanatig sem érzem úgy, miközben szól, hogy ez most itt az év egyik leghatalmasabb és legfontosabb mesterműve, márpedig a cél ugyebár ennek elkészítése volt... És persze az amerikai előrelépés a magasabb ligába, amire elég régóta gyúrnak a finnek. Az első másfél hónap tengerentúli eladási eredményei alapján ezúttal sem feltétlenül fog nekik összejönni az áhított gigaáttörés, hiszen a legutóbbi Blooddrunk lényegesen jobban kezdett odaát, mint a Relentless, de a Bodom még a mai lemezipari agónia közepette is stabil pont. Világviszonylatban ez az album is mindössze pár nap alatt lépte át a százezres eladási példányszámot, vagyis amerikai címlapok és Rolling Stone meg People interjúk nélkül sem fognak éhen pusztulni...

A lemez roppant meggyőzően indul: a Not My Funeral kezdőriffelése ezúttal nem Slayer, hanem Exodus, de olyannyira, hogy ha valamivel töményebb lenne, akár azt is elhinném, hogy Gary Holt írta. Aztán persze elég gyorsan bejönnek Janne Wirman jéghideg billentyűi, és máris itt a jövő egyik nagy közönségkedvence. A refrén is méregerős, azonnal a fülbe ül, egyszóval tökéletes Bodom esszencia. A kettes Shovel Knockout talán még erősebb, tele van ízes témákkal, a kórus elől itt sem lehet elmenekülni, és az atmoszférikusabb, melodikus Roundtrip To Hell And Back is hangulatosra sikeredett. A tempóváltogatós, rendkívül ostoba című Pussyfoot Miss Suicide-dal azonban megtörik a varázs, és innentől már nem olyan egyenletesen magas a színvonal, mint az elején. Szó sincs arról, hogy hullámzó lenne az összkép, hiszen a Children Of Bodom vérprofi formáció, akik tökéletesen tisztában vannak egy metal album megírásának mikéntjével, de az elvárhatóan erős pillanatok (Relentless Reckless Forever, Was It Worth It?, Northpole Throwdown) mellett bizony közepesebb nóták (a már említett Pussyfoot, Ugly, Cry Of The Nihilist) is akadnak. Alexi ezekben is állat módon gitározik, ütnek a tempók is, de maximálisnak semmiképpen sem érzem őket. Kicsit inkább olyanok, mint egy sajtburger a McDonald's-ban: pontosan azt kapod tőle, amit vársz, és ha éppen kedved támad hozzá, nincs nála jobb a világon. De miközben megeszed, végig tudod, hogy még a házi választékban is akad nála különlegesebb, izgalmasabb, más helyekről már nem is beszélve.

A fogós dallamokért természetesen ezúttal is a gitárok és a billentyűk felelnek, e téren már aligha várható változás a bandánál, hiszen Laiho szokás szerint most is megmarad a vérgőzös krákogó-harákoló üvöltésnél. Nekem személy szerint nincs ezzel bajom, hiszen a hangzás fix eleme, de tény, hogy ha egyszer rászánnák magukat, szinte egyedül ezen a ponton lehetne némiképp frissíteni, izgalmasabbá varázsolni a zenét. Ilyen szempontból nálam kicsit az Arch Enemyvel van egy kalapban a Children Of Bodom (bár azt jobban szeretem): a riffek, gitárharmóniák szinte bármit elvisznek a hátukon, ám az egydimenziós vokálbrutalizálás néha mintha ott sem lenne az alapok tetejében, egyszerűen elszalad az ember mellett. Távolról sem zavaró az ének, de nem is tesz hozzá annyit a dalokhoz, mint amit ki lehetne hozni belőle. (Erre persze bárki mondhatja, hogy Dave Mustaine is hozzátartozik a Megadeth soundhoz, és nem is tudok vele vitatkozni.)

Mint említettem, a Bodom baromira szeretne befutni Amerikában, nyilván a speciális kiadás bónuszaként felvett Eddie Murphy feldolgozás, a Party All The Time is ezt (lett volna) hivatott szolgálni, hiszen a nóta 1985-ben hatalmas sláger volt a tengerentúlon. Most mit mondjak erre? Már a Britney átiratuk sem volt vicces, és ez sem az, de szerencsére azért nem is annyira gáz, mint az Oops!... I Did It Again annak idején. Jó tíz-tizenkét éve amúgy én is nagyokat vigyorogtam egynémely '80-as évek-beli popsláger metalosított feldolgozásán, hiszen akkoriban újdonságnak számított az ilyesmi. Ma már inkább csak elcsépelt és közhelyes, és nem kell sokat várni addig, hogy egyenesen ciki legyen.

Korrekt Children Of Bodom album a Relentless Reckless Forever, de a zenekar nálam nagyjából mostanra érte el azt a pontot, hogy inkább csak elbólogatok rájuk, mintsem bármiféle különösebb érzelmet vagy elismerést váltsanak ki belőlem. Elsőrangú zenészek megbízható, mindenféle kockázattól mentes teljesítménye ez a lemez néhány kiugró dallal és majdnem ugyanannyi átlagosabbal.

 

Hozzászólások 

 
#5 Valentin Szilvia 2024-01-07 10:55
Idézet - Tusán Zoltán:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Erika Horváth:
és azt nem érzed esetleg, hogy szájbabaszhatná d a jó édes anyukád????

határozottan nem, de légy oly kedves nézd meg a FAQ-ban a kommentekre vonatkozó részt. ;)

Ezt a tajparaszt kommentférget direkt nem töröltétek még? 10 év után is kinyitja a bicskát...


Igazad van, de amikor kitaláltuk az előzetes moderálást, nem néztük át bő tíz év kb. nyolcanezer darab kommentjét, nem is volt cél sosem.
Idézet
 
 
#4 TuZo 2024-01-07 10:13
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Erika Horváth:
és azt nem érzed esetleg, hogy szájbabaszhatná d a jó édes anyukád????

határozottan nem, de légy oly kedves nézd meg a FAQ-ban a kommentekre vonatkozó részt. ;)

Ezt a tajparaszt kommentférget direkt nem töröltétek még? 10 év után is kinyitja a bicskát...
Idézet
 
 
+7 #3 Draveczki-Ury Ádám 2011-06-30 11:47
Idézet - Erika Horváth:
és azt nem érzed esetleg, hogy szájbabaszhatná d a jó édes anyukád????

határozottan nem, de légy oly kedves nézd meg a FAQ-ban a kommentekre vonatkozó részt. ;)
Idézet
 
 
-15 #2 Erika Horváth 2011-06-30 11:29
"sem érzem úgy, miközben szól, hogy ez most itt az év egyik leghatalmasabb és legfontosabb mesterműve" és azt nem érzed esetleg, hogy szájbabaszhatná d a jó édes anyukád????
Idézet
 
 
+8 #1 Equinox 2011-04-24 23:14
Pussyfoot nálam a legjobb nóta a záró mellett. De az összkép ugyanaz. A Hatebreeder 10 pont mese nélkül, ez meg 7. Korrekt, de szürke lemez
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.