Shock!

március 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cancer: Shadow Gripped

cancer_cElső pillantásra egyértelműnek tűnt a helyzet. A death metal aranykorszakában felbukkant angol Cancer komoly név a szakmában, első három lemezükkel a '90-es évek kezdetén sokat tettek az irányzat erősödéséért, huszonhárom év után pedig most ismét az alapfelállást köszönthetjük viszont, magyarán minden adott egy bivalyerős lemezhez. Gondoltam én, és még az igénytelen borító sem tudott rontani a bizakodásomon. Azonban nem minden Cancer, ami zajos, a Shadow Gripped pedig többszöri hallgatás után is összezavar.

A jó hír, hogy szépen el lehet felejteni a csapat 1995-ös és 2005-ös, thrashesebb, industrialosabb, rockosabb próbálkozásait. Nem lett volna baj azokkal sem, ha jók, de mind a Black Faith, mind pedig a tíz évvel későbbi Spirit In Flames igen gyengére sikerült alkotások, vagy legalábbis felejthetőek, nem is volt meglepő az utóbbit követő tizenhárom évnyi kihagyás. Ennek ellenére a friss, hatodik album egyáltalán nem tekinthető a korai idők klónjának, habár az old school death metal megjelölés aligha lenne túlzás a Shadow Grippeddel kapcsolatban. Totálisan egyenes vonalú, nyers és vadhajtások nélküli anyag ez, sodró lendületű, sűrűn hangszerelt égszakadás, amiben azért ott dobog egy letűnt kor meghatározó zenei felfogásának a szíve.

megjelenés:
2018
kiadó:
Peaceville
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

És itt jön az, ami miatt nem tudom maradéktalanul élvezni az új anyagot. Hallgatás közben ugyanis többször az a különös érzésem támadt, hogy rossz albumot indítottam el. Az egyébként roppant lendületes és egész pofás, zakatoló riffeléssel büszkélkedő Half Man, Half Beast akár Bolt Thrower-tiszteletadás is lehetne, olyannyira tökéletesen idézi a másik nagy brit csapat stílusát. És nem ez az egyetlen ilyen dal a lemezen. Hallgatom, ahogy John Walker a refrén lényegretörő sorait süvölti a Thou Shalt Killben, és mintha csak Karl Willetts markáns bömbölését és jellegzetes ritmizálását hallanám vissza. A Ballcutter főtémája szintén tökéletesen bepattintható bármelyik kései BT korongba, és ez a fura hasonlóság végiggyűrűzik az egész lemezen. Nagyon meglep a dolog, mert eredetibb muzsikát vártam volna egy olyan nagymúltú és ízig-vérig veterán bandától, mint a Cancer. Pedig jók a dalok, a címadóban elreszelt riffek nagyot csapnak, a tempóval való játék is sokat dob a változatosságon, mégsem tudok elmenni az anyag arcának általános hiánya mellett. És itt nem is egy tribute-valamiről beszélünk, a lemezt felrántó trió eredeti zenét szándékozott szerezni.

A banda védelmében akár fel lehetne azt hozni, hogy mind a Bolt Thrower, mind pedig a Cancer angol csapatok, vagyis egyszerűen ez a közös tőről való származás virágzott ki a Shadow Grippeden is. Csakhogy a Cancert hírhedté tevő korai lemezeik nem sokban hasonlítanak mondjuk a Bolt Thrower dolgaira. Akár a Death Shall Rise-ot, akár a The Sins Of Mankindot nézzük, azok inkább képviselik a '90-es évek eleji amerikai death.vonalat, mintsem a Bolt Thrower- vagy Benediction-féle robusztusabb irányzatot. Mintha a Cancer most fedezte volna fel ezt a brit utat, ami viszont felettébb furcsa.

Azt azért mindenképp hozzá kell tenni, hogy a John Walker énekes/gitáros mellett harcoló Carl Stokes dobos és Ian Buchanan basszusgitáros mind vérprofik, de ez már annak idején sem volt másként. A Shadow Gripped dalai sziklaszilárd alapzaton nyugszanak, nincsenek magamutogatások, semmi felesleges túlbonyolítás, szóval a produkció igencsak kerek. De bár épp ennyire egyedi is lenne! Olyasmi ez, mint mikor felbukkan egy csúcsprofi énekes, aki képes tökéletesen kiénekelni bármennyi oktávot, teljesen ura saját képességeinek, a hamisságnak még a fogalmát sem ismeri, viszont a hangszíne egyedül a szürkével írható le, mintha a hangjának nem volna arca, vagy ami van, az pont olyan, mint egy másik énekesé. Lehet, hogy ez apróság, és végeredményben úgyis az számít, hogy maguk a dalok milyenek, márpedig azok pusztítanak. Ám nekem úgy tűnik, mintha a csapatnak máig nem sikerült volna kikecmeregnie abból az útkeresésből, amibe 1995-ben beleragadt, márpedig ez egy harmincéves zenekar esetében nem túl biztató.

 

Hozzászólások 

 
#4 Cumpedlis úristók 2018-12-27 08:48
Már a Death Shall Rise is a floridai stílus lenyúlása volt.
Idézet
 
 
#3 carcass1969 2018-12-26 21:57
Mestermű akart az lenni...
Idézet
 
 
#2 carcass1969 2018-12-26 16:43
Első találkozáskor kitörő örömmel hallgattam végig a korongot, de sokadikra bizony igazat kell adnom a cikkírónak. Nem rossz, de nyomába sem ér a klasszikusoknak , a Death Shall Rise pedig ehhez képest etalon, egy megközelíthetet len, megismételhetet len mentemű.
Idézet
 
 
#1 Chris92 2018-12-26 13:14
Tényleg nem rossz lemez (pláne ahhoz képest, amit az elmúlt 25 évben csinált ez a banda) de a James Murphy által isteni módra teleszólózott Death Shall Rise naaaagggyyon magasra rakta azt a bizonyos lécet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.