Shock!

A finn Brother Firetribe-ot szokás volt csak Emppu Vuorinen projektjeként jellemezni, amikor a Heart Full Of Fire-rel először keltettek nagyobb feltűnést az európai dallamos színtéren, de aztán persze gyorsan kiderült, hogy ennél lényegesen többről van szó. Olyannyira, hogy a Nightwish gitárosa most már fél évtizede nincs velük, bár ami azt illeti, nagylemezük is 2020-ban jelent meg utoljára, szóval eléggé kímélő üzemmódban tolják. Ez a friss EP mindenesetre most némileg enyhíti a tábor éhségét. Már persze, amennyiben frissnek nevezhetjük, hiszen az itt szereplő dalok többségét önálló single-ként elcsepegtették az elmúlt időszakban.

Vagyis egyfajta időkitöltőről beszélünk a Feel The Burn már formálódó, teljes jogú utódjának megjelenése előtt. Ugyanakkor más csapatok három-négyszámos minialbumaival szemben itt hét dal sorjázik 27 percben, szóval az arány összességében korrekt. Mint ahogy a beltartalom is, bár a nagyon szuperlatívuszos jelzőktől azért óvakodom, mert kicsit a Brother Firetribe-bal is úgy vagyok, mint egy sor másik, amúgy általam kifejezetten kedvelt zenekarral a Halestormtól a Black Stone Cherryig. Konkrétan: a fejemben hallani vélem, milyen lenne tőlük egy tízpontos album, és minden alkalommal reménykedem benne, hogy megkapom, ám nem vagyok benne biztos, hogy valaha is képesek lesznek elkészíteni. És ugye ahogy telik az idő, úgy csökken erre az esély... Viszont mindig szívesen hallgatom Pekka Heinót és társait, mert a hangzásuk még egy szétjátszott stílusban is tök jellegzetes, ráadásul nem merül ki az 1985-ös meg az 1989-es panelek visszaöklendezésében.

Nincs ez most másképp sem. Sőt, nem akarom bántani Empput, de azt kell mondanom: a nála egyszersmind sokkal virtuózabban, dallamosabban és érzelemgazdagabban pengető Roope Riihijärvival nagyobb sanszot látok a fent említett magnum opuszra, vagy legalábbis egy egyértelmű Brother Firetribe-csúcsalkotás elkészítésére, mint vele láttam. Vagyis, ha kihagytad az önálló dalokat, mindenképpen érdemes elindítani ezt az EP-t, mert a bandára ezúttal is lehet számítani. A finnek elsődleges vonzerejét nálam mindig is az jelentette, hogy kimondottan fajsúlyos, vastag sounddal tálalják a '80-as évekbeli fogásokat, amitől az egész zene kap egy modernebb ízt. Ez a telten vérbő, hájas hangzás most is a helyén van, és már önmagában is élvezetes hallani, ahogy megdörrennek.

A hét dal a csapat keretei között változatosnak tekinthető, a Van Hagar-ízű alapokra felhúzott How Long Until Tomorrow éppúgy működik, mint az állat szólóval megkoronázott Man On A Mission. Utóbbinál itt van a nyelvemen, melyik popslágert sikerült kicsit átformálni a refrénben, de az istennek sem jut eszembe, mindenesetre így is működik. A legerősebb kórussal ugyanakkor talán ezzel együtt is a Just Another Night büszkélkedhet, de az Are You Ready? briliáns, húzós riffjét is csak méltatni tudom. Szeretem azt is, hogy Tomppa Nikulainen billentyűs szőnyegei egyszerre teszik teltebbé és lágyabbá a megszólalásukat. Leírva talán nem tűnik nagy attrakciónak ez a kettősség, pedig az.

Maximálisan megbízható csapat a Brother Firetribe, dallamfanoknak abszolút ajánlott hallgatnivaló ez az EP, várom a következő lemezt. Egy Nestor/Crazy Lixx/Brother Firetribe-klubturnéért meg egyenesen ölni tudnék.