Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bon Jovi: Have A Nice Day

Vajon milyen lehet, amikor valaki egyszerűen mindent elért a szakmájában, amit csak lehetett? Az egyik oldalról nézve bizonyára felemelő, de ha rockcsapatok példáját nézzük, az ilyen előadók újabb albumait - kevés kivételtől eltekintve - bizony nem valami izgalmas dolog hallgatni.

megjelenés:
2005
kiadó:
Universal Music
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

A dinoszauruszok közül a Rolling Stones-t vagy az Aerosmith-t ugyanúgy említhetném itt, mint a fiatalabbak közül a U2-t vagy jelen lemez elkövetőjét, a Bon Jovit. Közös pont e zenekarokban, hogy hallhatóan elveszítették minden inspirációjukat, egyszerűen nincs, ami pörgetné, tovább spannolná őket abba az irányba, hogy újabb és újabb zenei kísérletekbe bonyolódjanak, még feltáratlan területekre merészkedjenek. Nem hibáztatom őket ezért, hiszen hogy a Bon Jovi példájánál maradjak, negyvenes emberekről van szó, atombiztos anyagi háttérrel, rendezett és harmonikus magánélettel, stabil rajongótáborral. Kiegyeztek önmagukkal és a világgal - igazán fontos mondanivalójuk pedig újabb munkáik tanúsága szerint nincs már.

Jon Bon Joviékat a '90-es évek elején még fűtötte valami tűz, ami nem is csoda, hiszen a Keep The Faith lemezzel egy súlyos belső válság után, totálisan ellenséges zenei közegben kellett talpon maradniuk és bizonyítaniuk, hogy még mindig jók. Ez sikerült is. A '95-ös These Days-t még vitte ez a becsvágy, így utólag azt kell mondanom, hogy a maga totális belassultsága ellenére is az a lemez volt a Bon Jovi zenekar utolsó - de hülyén hangzik ez! - művészileg ihletett albuma. Itt azonban valami eltörött. Jon belevetette magát a filmezésbe, de közben csinált egy rendkívül izgalmas szólólemezt is Destination Anywhere címmel. Repkedtek a pletykák, hogy a Bon Jovi zenekarnak vége. Aztán valahogy mégis folytatódott a sztori, de már nem volt olyan, mint azelőtt. Hiába hozta vissza őket 2000-ben a köztudatba It's My Life világsikere, a dalt rejtő Crush lemez már kevés izgalmat hordozott magában, a legutóbbi, kissé keményebb kötésű Bounce-szal pedig kísértetiesen ugyanez volt az ábra. És a Have A Nice Day sajnos passzol ebbe a sorba.

A nyitó címadó téma erős indítás - igaz, a szám több dallamát elsütötték már például a Someday I'll Be Saturday Nightban, de ennek ellenére is működik, fogósak az összekeverhetetlen dallamok, erős a refrén. Még a habosabb I Want To Be Loved sem reménytelen eset, de utána menthetetlenül jön a punnyadás, egyszerűen leül az album, előkerülnek azok a "se hal, se hús" típusú számok, amik miatt már az előző két lemez is unalomba fulladt. Se nem rocknóták, se nem igazi balladák ezek, de a probléma nem is ez, hanem hogy hiányzik belőlük a tűz, az érzés, egyszerűen vértelenek. Jon énekelget, a zenekar alájátszogat, Sambora néhol szólózgat, de nagyjából ennyi, olyan az egész, mintha ők sem tudnák, mit akarnak. Örömzenélés helyett kissé céltalan, igazi karakter nélküli szerzeményeket kapunk ezen a lemezen. A hangszerelés is lazább, mint legutóbb, ami szintén nem tesz jót az összképnek, de azt kell, mondjam, még a lírai számok sem igazán meggyőzőek.

Egészen az ötödik dalig, a Desmond Childdal írt Last Man Standingig kell várni, hogy vegyenek egy kis lendületet. Itt előkapnak egy pofás kis riffet, ami stílusát tekintve akár a Scorpions Love At First Stingjén is elfért volna, az embernek vissza is tér tőle az életkedve, a nóta is jó, de ezután ismét visszaesik az energiaszint. Akadnak erősebb témák, de igazából csak az utolsó Dirty Little Secretben pörgetik fel ismét a motort. Ez végre megint egy olyan dal, aminek van arca. Vajon jó fényt vet Joviékra, ha elárulom, hogy ez a másik szám, amiben benne volt Child keze? Aligha.
Nagyjából ennyivel szolgál a Bon Jovi lassan két évtizeddel karrierjük zenitje után. Egy koncertjükre gondolkodás nélkül venném meg a jegyemet, de sajnos úgy fest, igazán erős lemez már nincs bennük. Távolról sem rossz a Have A Nice Day, inkább csak olyan benyomást kelt, mintha a készítők közül senkinek sem lett volna igazán fontos. Csak ennyitől bizony keveseknek lesz szép napjuk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.