Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már holnap megjelenik az új Avenged Sevenfold

Teljesen váratlanul tette közzé nemrég első új dalát az Avenged Sevenfold, ám még meglepőbb, ahogy kiderültek a részletek az első Brooks Wackermannal készített nagylemezről: az album címe The Stage lesz, és már holnap (!) kijön a Capitol kiadónál.

1027a7x

Eddig úgy tudtuk, hogy Voltaic Oceans címmel, decemberben jön ki az Avenged Sevenfold új albuma, ám a zenekar elég váratlant húzott: a lemez már október 28-án, azaz holnap a boltokba kerül új kiadójuknál, a Capitolnál The Stage címmel. „Leginkább azt mondanám, hogy baromi agresszív”, jellemezte még korábban a készülő új albumot Zacky Vengance gitáros. „Mindenféle agresszív irányba terjeszkedik, de közben a dallamosság is megmaradt. Sok olyan metalelem van a dalokban, amiken annak idején felnőttünk, és tonnányi dallam. De nehéz jellemezni a végeredményt. A mostani stádiumban a durva rá az egyetlen megfelelő jelző.” „Megint teljesen más lesz ez a lemez, mint az előzőek”, tette hozzá Brooks Wackerman, a banda tavaly novemberben leigazolt új dobosa. „Biztosan tudom ezt: noha avengedesen szól majd, más lesz, mint a Hail To The King. Szerintem több klasszikus Avenged lesz benne, és beleszövünk új elemeket is.”

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

avengedsevenfold_c01. The Stage (8:32)
02. Paradigm (4:19)
03. Sunny Disposition (6:41)
04. God Damn (3:42)
05. Creating God (5:35)
06. Angels (5:41)
07. Simulation (5:31)
08. Higher (6:29)
09. Roman Sky (5:00)
10. Fermi Paradox (6:31)
11. Exist (15:39)

Az Avenged Sevenfold legutóbbi nagylemeze, az említett, 2013-as Hail To The King az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is felkerült a listák első helyére, és több mint egymillió példányban kelt el világszerte – ezzel az utóbbi évek egyik legsikeresebb rock/metal-kiadványának számított. A zenekar 2017 elején érkezik Európába a lemez népszerűsítésére a Disturbed társaságában, február 23-án, a bécsi Stadthallében meg is lehet nézni őket.

 

Hozzászólások 

 
+2 #26 Draveczki-Ury Ádám 2016-11-04 08:13
Idézet - krisz:
Mikorra várható az értékelés?

A jövő hét első felére.
Idézet
 
 
+1 #25 krisz 2016-11-03 15:46
Mikorra várható az értékelés?
Idézet
 
 
#24 Svet 2016-10-31 12:37
Idézet - valarmorgulisz:
Idézet - Final Command:
)


Hol van egy Warmness on the Soul , Seize the day vagy legalább egy So Far Awayhöz képest? .


A Seize the day-t megtalálhatod a lemezen, ugyanis a The Stage végén elég csúnyán idézik meg. :D
=Még Syn synezése is tök ugyanaz.)
Idézet
 
 
#23 Svet 2016-10-31 12:30
A "Creating God"-refrénjének eleje nekem valamiért folyamatosan a "From out of nowhere"-t juttatja eszembe a Faith No More-tól. :/
Amúgy nem rossz ez, csak szokni kell.
Valaki írta már korábban hogy "progresszív", és tényleg az lett. Valahol várható volt hogy a Hail után ugyanúgy kísérletezni fognak és kipróbálnak mást is.
Ahogy ott, azon az albumon a Metallica, a Megadeth meg a Guns volt a kiindulási pont, itt most a Rush meg a Kansas volt szerintem. :D
Nagy keverék az egész, de nekem tetszik, bár nem vágtam magam hanyatt tőle. Anno a King-re első hallgatás után rávágtam volna a tízest, de ma már belátom hogy az sem volt jobb egy 7-es 8-as lemeznél. Ennél az újnál egyenlőre a 7 és a 8 között járok, de lehet hogy majd pont fordítva lesz és beérik egy 10-esre.
Szerintem aki szerette őket, az hallgassa meg, mert egyáltalán nem katasztrofális a végeredmény. Nem mondom hogy mindenkinek tetszeni fog, de akik szeretik a zeneileg nyitott dolgokat és a "művészi szabadságot"(mert itt tényleg az van - 5mp trash 10mp alter 15mp heavy metal kombók meg hasonlók 5-8 perces dalokba sűrítve) azok feltétlen hallgassák meg.
Igazból zeneileg teljesen rendben van, én inkább csak azt az ösztönös erős és lelkesedést hiányolom belőle a Nightmare-ig jellemezte a csapatot. (Plusz M.Shadows hangja rohadtul el-erőtlenedett ami elég gáz, mer' még 40 sincs a csávó)
/És mondom, én rajongóként írom ezt. Bár a rajongásom már jócskán csökkent irántuk de na, attól még komálom őket akkor is, ha már sohasem csinálnak olyan lemezeket mint a Self-titled vagy a Nightmare - direkt nem a City-t írtam./
Idézet
 
 
+1 #22 Chim 2016-10-29 10:19
A Hail To The King után ez nekem is nagy csalódás. A The Stage-en és az Angels-en kívül nem igazán jönnek be a számok. Valahogy súlytalan.
Idézet
 
 
#21 KsE 2016-10-29 09:57
Hát én nem fogom 10 szer meghallgatni. A legjobb cd-k első hallgatás után is jók.
Idézet
 
 
-2 #20 Tama1975 2016-10-28 15:13
Sok hallgatás kell hozzá, mivel nem annyira direkt mint a Hail volt. Elsőre nagyon nem tetszett, most kb. 10. hallgatás után azért már alakul. Hallatszik, hogy tágítani próbálják a horizontot és még azt sem mondanám, hogy feltétlenül tartózkodniuk kellene, mert hangszeres tudásuk, dal és dallamérzékenys égük simán megvan. Csak hát itt is ugyanaz van, mint más bandáknál, ha már lemezt adnak ki, fel akarnak rá pakolni mindent, akár kell akár nem. Úgy érzem, bizonyos nótáknál itt is ez van. De az összkép azért pozitív, érdemes adni neki esélyt.
Ps: Azt valaki észrevétette, hogy az Angels egyébként mekkora Kispál nyúlás :)
Idézet
 
 
+5 #19 bogar 2016-10-28 13:45
Idézet - valarmorgulisz:
Idézet - Final Command:
Hát igen, azt hiszem ezt a lemezt vártam tőlük a City of Evil óta. Végre azt a zenét játsszák amiben igazán jók és egyediek. Nagyon jót tett az új dobos, fantasztikus, meglepő ötletei vannak, feldobja az egészet.

Nekem meg az estémet dobta fel, régen hallgattam már ennyire vigyorogva egy új lemezt :))


Elég régóta itt vagyok már, és sosem trollkodtam. Ezt jó pár veterán meg tudja erősíteni. A hígfos valóban túlzás volt részemről. Indulatosan írtam, de tartom továbbra is, hogy túlfogalmazott ez az album. Nem áll jól nekik a prog felé kacsintgatás. Egyszerűen nincs ebben a lemezben 70 perc. Rengeteg szám az 5-6 perc alatt üresen kong. A 2 gitáros megint legitározza a csillagokat, de ez eddig sem volt itt kérdés ennél a bandánál. A tudás megvan. A kérdés csak az volt, vajon sikerül e húzós, jó dallamokkal operáló számokat írni és ez csak részben (se mindig) valósult meg. Továbbra sem érzem helyénvalónak a coe hasonlítgatást. Brooks pedig hiába dobol meglepően, szerintem kontrollálatlan és stílustalan. Az utolsó előtti dalt például azzal a középtempós blastbeattel totál elcsapja. Ahogy a Roman Sky is az ízléstelenség és a giccs határát súrolja. Hol van egy Warmness on the Soul , Seize the day vagy legalább egy So Far Awayhöz képest? Megpróbálom ezt a lemezt is szerethetőre hallgatni, de nem érzem elég acélosnak ehhez a névhez, pláne 3év után csalódás.


Mi a tököm az a középtempós blastbeat? Na megyek megszerzem a lemezt. Ezt hallanom kell!
Idézet
 
 
#18 bben 2016-10-28 11:47
Nekem egyáltalán nincs vele semmi bajom igaz más mint a többi de lehet szeretni... Az egyediség megmaradt és tudjuk hogy változatos a banda stílusa soha nem ragadnak le egy stílusnál mindig mutatnak újat és ezért szeretem ezt a bandát... Igaz hiányoznak a Jimmy féle szövegek de nincs ezzel az albummal semmi baj. A rajongók többségének tetszik.
Idézet
 
 
#17 valarmorgulisz 2016-10-28 06:43
bocs Final Command, Rysenek szántam.
Idézet
 
 
#16 valarmorgulisz 2016-10-28 06:40
Idézet - Final Command:
Hát igen, azt hiszem ezt a lemezt vártam tőlük a City of Evil óta. Végre azt a zenét játsszák amiben igazán jók és egyediek. Nagyon jót tett az új dobos, fantasztikus, meglepő ötletei vannak, feldobja az egészet.

Nekem meg az estémet dobta fel, régen hallgattam már ennyire vigyorogva egy új lemezt :))


Elég régóta itt vagyok már, és sosem trollkodtam. Ezt jó pár veterán meg tudja erősíteni. A hígfos valóban túlzás volt részemről. Indulatosan írtam, de tartom továbbra is, hogy túlfogalmazott ez az album. Nem áll jól nekik a prog felé kacsintgatás. Egyszerűen nincs ebben a lemezben 70 perc. Rengeteg szám az 5-6 perc alatt üresen kong. A 2 gitáros megint legitározza a csillagokat, de ez eddig sem volt itt kérdés ennél a bandánál. A tudás megvan. A kérdés csak az volt, vajon sikerül e húzós, jó dallamokkal operáló számokat írni és ez csak részben (se mindig) valósult meg. Továbbra sem érzem helyénvalónak a coe hasonlítgatást. Brooks pedig hiába dobol meglepően, szerintem kontrollálatlan és stílustalan. Az utolsó előtti dalt például azzal a középtempós blastbeattel totál elcsapja. Ahogy a Roman Sky is az ízléstelenség és a giccs határát súrolja. Hol van egy Warmness on the Soul , Seize the day vagy legalább egy So Far Awayhöz képest? Megpróbálom ezt a lemezt is szerethetőre hallgatni, de nem érzem elég acélosnak ehhez a névhez, pláne 3év után csalódás.
Idézet
 
 
+5 #15 Final Command 2016-10-27 21:12
Hát igen, azt hiszem ezt a lemezt vártam tőlük a City of Evil óta. Végre azt a zenét játsszák amiben igazán jók és egyediek. Nagyon jót tett az új dobos, fantasztikus, meglepő ötletei vannak, feldobja az egészet.

Nekem meg az estémet dobta fel, régen hallgattam már ennyire vigyorogva egy új lemezt :))
Idézet
 
 
+7 #14 ryse 2016-10-27 21:08
Nekem is iszonyat tetszik.
Tegyetek vele egy próbát, hallgassátok végig két-háromszor, nem egy gyorsan hallgatható röpke anyag. Kell hozzá idő de megéri.

Teljesen jogos ha valakinek ez túl progos, fárasztóan hosszú, egyben idézi meg régi lemezeket de hangzik máshogy is.

Valószínűleg megosztóbb lemez lesz, de mindenki halgassa végig türelmesen párszor hogy pálcát törjön felette.

Az ilyen higfos" jelzős vélemények szimpla trollkodas.
Idézet
 
 
+6 #13 bben 2016-10-27 19:26
Nekem nagyon tetszik az album imádom :3
Idézet
 
 
-1 #12 revdav11 2016-10-27 17:34
Idézet - Simon Zoltán:
Megengednétek esetleg, hogy előbb meghallgassa az ember néhányszor, és aztán alkosson véleményt? Vagy ti erre vártok egész nap, hogy mikor tudjátok elkezdeni rögtön a fikázást?


Valószínűleg ők nem 2 perce vannak netközelbe és már meghallgatták, és mivel ők már túl vannak rajta, azután nem értem miért ne alkothatnának véleményt...

Én még nem tudtam meghallgatni a lemezt, de érdekesen néz ki, hogy van 1db 3 perces, 1 db 4perces szám és a többi mind hosszú.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.