Shock!

május 25.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Audioslave: Revelations

Elég hamar megjött a hármas Audioslave, hiszen a tavalyi Out Of Exile még jóformán mindig meleg, ugyanakkor kicsit furcsa körülmények között kerül a boltokba a Revelations. Egyrészt ismét felreppentek a pletykák arról, hogy Tom Morellónak, Tim Commerfordnak és Brad Wilknek egy nagyon komoly, hétszámjegyű dollárösszeget ajánlottak fel a Rage Against The Machine újjáalakításáért, amin állítólag el is gondolkodtak (és tegyük a szívünkre a kezünket: ugyan ki nem gondolkodna el ilyesmin?). Ők ugyan következetesen tagadják ezt, de hát tudjuk, nem zörög a haraszt...

megjelenés:
2006
kiadó:
Epic / Sony
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

A másik, hogy turnézni csak jövőre fognak ezzel az anyaggal, Chris Cornellnek ugyanis éppen egy újabb szólólemezt támadt kedve készíteni ahelyett, hogy az Audioslave-vel koncertezzen. Érdekes hozzáállás, szó se róla, remélem, nem a Revelations bizonyul majd a banda hattyúdalának...

Ha akadnak is belső problémák a csapatban, azok mindenesetre egyáltalán nem hallatszanak a friss nótákon, a lemezbe ugyanis két-három hallgatás után ugyanúgy bele lehet habarodni, mint az előző kettőbe. Csak ismételni tudom, amit tavaly már leírtam az Out Of Exile-ról: az Audioslave-et hallgatva mindig az jut eszembe, hogy tévedhetetlenül ragadják meg annak az egésznek a lényegét, ami miatt én ezeket a sorokat írom, te pedig olvasod. Nincs vetítés, nincs színészkedés, csak a nagybetűs, színtiszta zene jön veled szembe egy gitárból, egy basszusgitárból, egy dobszerkóból és egy torokból, akárcsak 35-40 éve, amikor kitalálták azt az egészet, amit hard rocknak nevezünk. Ez itt maga a színtiszta ösztön a 21. század elüzletiesedett, műanyag sztárok műanyag zenéivel megátkozott világában.

Tulajdonképpen sokkal többet nem is kellene írnom a Revelationsről, a stílus ugyanis nem változott az előző lemezhez képest. Talán egy kicsit még rockosabb, még lelazultabb az összkép, de ez csak egy halvány érzés, sőt, a végig lassú, balladisztikus dalok aránya kisebb, mint az előző két albumon. Commerford és Wilk ritmusai olyan lüktetést kölcsönöznek Morello riffjeinek, aminek hallatán egyből kellemes tunyaság vesz rajtad erőt, aztán jön Cornell a maga mágikus dallamaival, és gúzsba köt velük. Legyen szó akár a nyitó Revelations slágeres refrénjéről, óriási tereket festő hangulatáról, a Hendrix-ízű riffre épülő One And The Same-ről vagy az első klipnótáról, a pattogós Original Fire-ről, végig magával ragadóan zenélnek, a legnagyobb csoda azonban a Jewel Of The Summertime címre hallgat. Blues, funk, ősrock, minden egyesül itt, egyszerre integet ki a hangfalakból Hendrix, Iommi, Page és George Clinton, miközben Morello keze megfontoltan jár a húrokon, Cornell pedig tiszta torokból hoz egy olyan dallamot, amit többet az életben nem versz ki a fejedből, nem is beszélve a szívhezszóló szövegről. Ez egyszerűen gyilkos! Mindenképpen külön említésre méltó még az első albumot idéző Sound Of A Gun, a lendületes Somedays, a Cornell gyönyörű énektémáival először elvarázsoló, majd a szenvedélyes refrénnél szinte felrobbanó Shape Of Things To Come vagy a kesernyésebb Wide Awake.

Állítólag a Revelations volt az első lemez Chris Cornell karrierje során, amit teljesen tisztán énekelt fel, és mintha hallani is lehetne ezt a hangján: erőteljesebben, tisztábban szakadnak ki belőle a nagy ordítások, mint az előző két albumon. Nyilván Slaves & Bulldozers nem lesz még egy, de itt már majdnem hozza azt a formát, amit annak idején a Soundgardenben, mielőtt még végleg elszaladt volna vele az a bizonyos ló önpusztításilag. Az pedig nem újdonság, hogy egy Audioslave lemez csodálatosan szól, de akkor is muszáj megemlíteni, mennyire kiváló munkát végzett Brendan O'Brien producer. Amennyiben rajtam múlna, biztosan megtiltanám, hogy bárki is halkan hallgassa ezt a lemezt.

Berakod a Revelationst, és akárhol is vagy, egyből olyan érzésed lesz, mintha éppen egy nyitott Camaro bőrülésén terpeszkedve hajtanál bele a forró kaliforniai naplementébe, az út mentén húszméteres pálmafák, a távolban a sivatag, gond sehol egy szál se, nyár van, meleg van, élvezed az élet minden percét. Ezt adja az Audioslave – és manapság senki más nem képes erre olyan minőségben, mint ők.

 

Hozzászólások 

 
+12 #2 Venomádi 2014-12-14 23:54
Asszem Andor írta a RATM klasszikus első lemezéhez, hogy ezért az újjáalakulásért kár volt ez a bandát szemétre vágni. Mélységesen egyetértek, lófaszt nem csináltak azóta, ha csak a koncerteket nem számítom annak. De ez így nem valami produktív. A haraszt nem zörög, de a kassza meg igen. Ugyanaz.
Idézet
 
 
+15 #1 Zsolti 2013-06-02 12:40
Hét év után újra felfedeztem magamnak ezt a lemezt és még mindig kurvajó. Kár ezért a zenekarért, hibátlan életművet hagytak hátra. Mivel mind a négyen szupersztárok, sajnos egyiküknek sem fűződik érdeke ahhoz, hogy újra legyen Audioslave, amikor lehet RATM és Soundgarden is. De jó is volna pedig!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.