Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Apocalyptica: 7th Symphony

Bár kifejezetten szeretem az Apocalypticát, utolsó lemezük, a Worlds Collide nagy csalódást okozott. Felületesnek, összecsapottnak éreztem, ami a Reflections, illetve az azt követő, egyszerűen csak Apocalyptica címmel megjelent anyagok után komoly minőségi hanyatlást jelentett.

megjelenés:
2010
kiadó:
Sony
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

Nem tudom, a srácoknak mi a véleménye erről, de tény, hogy három éve nem jelent meg új Apocalyptica lemez, ami kifejezetten jót is tett nekik. A 7th Symphonyra alaposan felszívták magukat, és letettek egy roppant változatos, remek nótákkal teli lemezt, amely simán odatehető a legjobbjaik mellé, a Worlds Collide-ra pedig köröket ver.

A nyitó At the Gates of Manala úgy indul akár egy Soulfly nóta, ráadásul hangzásra is olyan, mintha cselló helyett gitárokat hallanánk. A tipikus, korábban is jó párszor felhasznált apocalypticás vezérdallam azért megvan, sőt még blastbeat is került a nótába, ami így hét perc feletti hosszúságával sem válik unalmassá.

Az első klipnótának választott, Gavin Rossdale, a Bush énekese (és Gwen Stefani férje) által énekelt End of Me véleményem szerint kissé gyengécske, sokkal jobb viszont a Shinedown-torok Brent Smith által elővezetett Not Strong Enough, ami ugyancsak egy kellemes rádiórock téma, viszont sokkal erősebb, mint az End of Me. A slágergyanús dalok sorát erősíti a Broken Pieces is, amit egy Lacey Mosley nevű hölgy énekelt fel, és bár ez is oké, kiemelkedőnek azért nem nevezném. A 2010 már csak Dave Lombardo dobolása miatt is zseni, csakúgy, mint a Bring Them to Light, amit a Cavalera Conspiracyból és Gojirából ismert Joseph Duplantier reszelt lemezre, természetesen nem kevés Max Cavalera-hatással. Fentieken túl pedig gyakorlatilag itt van minden, amiért az Apocalypticát szeretjük: szép, klasszikus zenei szösszenet (Beautiful) épp úgy akad, mint borongós, sötét hangulatú nóta (Sacra) vagy összetett dalmonstrum (Rage of Poseidon).

Összességében a lemez hagyományosabb, tipikusnak mondható dalai tetszenek leginkább, mint mondjuk a Sacra vagy a záró Shadow of Venus, de az olyan kísérletezőbb cuccok is bejönnek, mint az On the Rooftop with Quasimodo. A hosszabb dalok (Rage of Poseidon vagy a nyitó At the Gates of Manala) pedig okosan felépítettek és szinte hallgattatják magukat; így annak ellenére, hogy az egy szem Bring Them to Lighton kívül az énekes nóták ezúttal nem lettek épp kiemelkedőek, ez egy kifejezetten jó lemez.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.