Shock!

június 23.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Anvil: Pounding The Pavement

anvil_cSteven Barry „Lips″ Kudlow 1978 óta, azaz immár negyven éve kábé olyan állhatatosan, ellentmondást nem tűrő kitartással tolja az Anvil szekerét, ahogy azt például Lemmy tette a Motörheaddel. És ugyan a kattant kanadai, illetve jóban-rosszban kitartó társa, Robb Reiner dobos sosem váltak a színtér igazán meghatározó vagy kifejezetten népszerű alakjaivá, mára a vérzivataros évek után végre eljutottak egy olyan szintre, hogy különösebb küszködés nélkül, stabilan tudják üzemeltetni a bandát. Szóval ha minden a terv szerint halad, az Anvil karrierje valahogy úgy ér majd véget, hogy valamikor 2030-2040 körül Lips egyszer csak holtan esik össze a színpadon, miközben épp egy dildóval tolja a Mothrát – ha voltál már valaha Anvil-koncerten, akkor érted, miről beszélek. A mostani tempót figyelembe véve addig azonban még legalább nyolc-tíz megbízható nagylemez kerül majd ki az Anvil-műhelyből a már megszokott, mélyen a rock and rollban gyökeredző, kissé poros, de maximálisan szerethető old school heavy metallal, és Lips jellegzetes kántálásával.

megjelenés:
2018
kiadó:
Steamhammer / SPV
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Nagy titkot nyilván nem árulok el, ha leírom, hogy az Anvil tizenhetedik nagylemezén sem csinál gyakorlatilag semmi mást, mint amit már megszokhattunk tőlük, és amit az előző, önmagukat definiáló Anvil Is Anvilen is hallhattunk két évvel ezelőtt. A Pounding The Pavement simán hozza elődje szintjét, azaz ugyan most is előfordulnak szürkébb pillanatok, összességében saját jól körülhatárolt univerzumukban mégis sikerült egy csomó pofás ötletet összekalapálniuk. A középtempósan dohogó, fogós Bitch In The Box, a gyors Ego, valamint a slágeres refrénnel felszerelt Doing What I Want, azaz az első három track például kapásból király, és ugyan a Smash Your Face-szel leül kicsit a lemez, de később aztán újra felbukkan pár kifejezetten erős dal is.

Személyes kedvencem a Nanook Of The North, amelyet feltehetően az ugyanezen cím alatt 1922-ben megjelent némafilm, illetve az eszkimók mitológiájában tisztelt jegesmedve, Nanook figurája inspirált, de az igazi Anvil-speedelés Black Smoke, a Sweet Leaf riffjét kölcsönvevő, málházós World Of Tomorrow, a rock and roll Warming Up vagy az érthetetlen módon csak bónuszként lemezre került, tök fogós Don't Tell Me is király. A szokott hangzásvilág tehát ismét adott, ami viszont cseppnyi újdonságot jelent, hogy ezúttal több kórust használtak a felvételekkor, ami maximálisan indokolt is volt, hiszen az elmúlt turnék során egyértelműen kiderült – többek között a Barba Negrában is –, hogy a 2014-ben csatlakozott basszer, Chris Robertson vokáljaival élőben is remekül fel tudja dobni a dalokat.

Az Anvil tehát továbbra is az Anvil, a Pounding The Pavement pedig egy újabb lemezük a sorban, amellyel méltóképp ünneplik meg negyvenedik szülinapjukat.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.