Shock!

október 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ann My Guard: Innocence Descent

annmyguard_CAz Ann My Guard budapesti csapat, 2007-ben alakultak. Elég régóta űzik tehát az ipart, mégsem sikerült még beléjük botlanom, annak ellenére sem, hogy két EP-jük is megjelent már korábban (Cinderella's Syndrome – 2010, Doll Metal – 2012). Ha a zenekar neve, netán a korábbi anyagok címe alapján egy újabb szépség-és-a-szörnyeteg vagy énekesnős opera/gótmetal bandára gondolnál, gyorsan felejtsd el! Az Ann My Guard ugyan egyértelműen Baumann-Tóth Eszter Anna köré épül, azonban sokkal több annál, hogy pusztán egy legyen a kismillió frontcsajos csapat közül.

Az már például a lemez első hallgatása közben egyértelműen szemet szúr, hogy a négyest egy cseppet sem zavarják olyan apróságok, mint zenei stílusok, szabályok vagy kategóriák. Ennek pedig az az eredménye, hogy totál változatos és izgalmas a muzsikájuk, ugyanis sosem tudhatod, a következő percben épp mi fog előtörni a hangfalakból. Simán belefér náluk, hogy egy zorkó középtempós riffet hirtelen egy nyugis, csellóra épülő rész vált fel, netalántán Crisis-szinten beteg dolgokat pakoljanak dalaikba, de sima pop is bőven akad a lemezen. Az Innocence Descent pont megfelelő mértékben adagolja az azonnal ható, könnyen befogadható dolgokat az agyasabb, beteg témák közé, hogy kapásból meg tudja fogni a hallgatót, ugyanakkor a lemez ikszedik hallgatása közben is legyen mire figyelni.

megjelenés:
2014
kiadó:
Smash Fabric
pontszám:
8
/10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Az Enchant kapásból nem tipikus indítás: a Queen dolgai jutnak eszembe róla, és nem a slágerek, hanem a borult cuccaik, de a szomorkásan indító, csellóval is megfűszerezett Grey Witchet is alaposan megkavarják. Velük szemben pedig ott van a pofátlanul fogós, szimplán popzene Dark See Blue, ami ennek ellenére is a lemez egyik abszolút csúcspontja, vagy a félig akusztikus My Lullabye. A középrészén egyértelműen túlsúlyban vannak a könnyed, ragadós dalok, amik után üdítően hat a zúzós, SOAD-osan eklektikus és őrült HKA Bitch, ami ugyanúgy csúcspont, mint a Dark See Blue volt korábban, épp csak más szempontból. Innentől szerencsére bekapcsolva hagyják a torzítót, a Fallen és a Gone is egyértelműen rockosabb, mint a lemez középrésze, a hétperces, zaklatott Circles pedig méltó lezárása az anyagnak. Amellett, hogy egy-két gyengébb dal is akad (Easy vagy Morgana's Song, amik bár nem rosszak, de nem fognak meg annyira, mint a többi), és a dalsorrendet érdemes lett volna átalakítani valamelyest (kicsit besűrűsödtek a nyugisabb, popos darabok a középrészen), de az Innocence Descent fentiek ellenére is egy remekül összerakott, kerek anyag, ami Anna kiváló teljesítménye miatt mindenképpen megérdemli az extra figyelmet.

A csapat Nyugat-Európában és az Államokban is sikerrel mozgolódott, de remélem, első nagylemezüknek köszönhetően itthon is feljebb tudnak lépni egy szinttel. Megérdemelnék, az Innocence Descent ugyanis kifejezetten erős bemutatkozás.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.