Shock!

július 24.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Alice Cooper: Detroit Stories

alicecooper_cNem tagadom, meglehetősen nehéz értelmes gondolatokat összeszednem egy sokadik Alice Cooper-lemezismertetőhöz. Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha a mester olyan zavaros korszakát élné, mint a nagy '80-as évek közepi feltámadás előtt – így azonban, hogy produktumai viszonylag egységes ívet írnak le, nem tudok sok újat hozzátenni mindazokhoz, amiket egymilliószor leírtam róla az elmúlt hosszú évek során. A Detroit Stories ennek megfelelően jól passzol a sorba: vérbeli Alice-rock'n'roll 50 percben, és kész.

Nyilván a fenti nem elegendő a lemezismertetőhöz, szóval annyival azért cizellálnám, hogy a mester ezúttal szülővárosa előtt hajt fejet az újfent Bob Ezrinnel összekapart anyaggal. Detroit ma már többnyire az enyészet, a lecsúszás, a gazdasági-szociális-kulturális-akármilyen válság szinonimájaként él a köztudatban, ahonnan tényleg csak az OCP-embléma hiányzik a kiürülőben lévő toronyházakról a megvalósult disztópiához, ám fél évszázaddal ezelőtt a város az amerikai zenei élet szíve volt. Nem akarom megfejteni, mennyire áll ez összefüggésben a melósközpont-jelleggel – valamennyire biztosan –, de tény, hogy a detroiti színtérről kinőtt előadók nélkül hard rock, punk, soul és elektronikus zene sem létezne mai formájában, Alice pedig ott volt annak idején a hőskorban. Tematikája dacára ugyanakkor a lemez nem tér el lényegesen az utóbbi akárhány Alice-lemeztől, de ez alapvetően annak tudható be, hogy Vincent barátunk amúgy is elég rendesen visszatért detroiti gyökereihez az elmúlt évtizedekben.

megjelenés:
2021
kiadó:
earMUSIC
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Vagyis inkább kikacsintás ez az egész Detroit-irány, mintsem tényleges vezérfonal, bár a közös gyökerek jegyében, vendégként itt van egy sor régi arc a környékről Wayne Kramertől a régi kollégáig, Dennis Dunawayig, sőt, Alice mindjárt három detroiti formáció számát is bedobja a közösbe. Érdekes megoldás, hogy ezek közül csak az MC5 és Bob Seger kortárs, a harmadik darab, az Outrageous Cherry tinglitangli Our Love Will Change The Worldje 2005-ös. Ki is lóg a lemezről, ami nem tesz jót az összképnek, pláne, hogy mindjárt harmadikként sütik el. Különösebben az sem tipikus húzás, hogy mindjárt egy feldolgozással nyitnak, igaz, nem Detroitból, hanem New Yorkból – mondjuk tény, hogy a Velvet Underground-féle Rock And Roll legalább hangulatos kezdés. De finoman szólva sem vagyok egy nagy Lou Reed & Co.-fan, szóval az olyan sajátok jobban bejönnek, mint a pörgős Go Man Go, a szokásosan szennyes Social Debris és Hail Mary, a Breadcrumbs EP-ről már ismert Detroit City 2021-es változata, netán a Sister Anne savas gitárokkal operáló rock'n'rollja.

A kellemesen soulos-motownos $1000 High Heel Shoes vagy a Drunk And In Love részegen dülöngélő, herflis bluesolása – benne Joe Bonamassa szólójával – üde színfolt. A sajátosan éjszakai hangulatú, romlott, szintén nem kevés bluest, sőt, musicales elemeket, illetve modernebb hangszerelési megoldásokat is rejtő Wonderful World meg egyenesen a legjobb nóta szerintem ebből az eresztésből a Hanging On By A Thread (Don't Give Up) után. Utóbbi konkrétan és átvitt értelemben is a jelenlegi járványhelyzetre, az abból fakadó befordulás veszélyeire reflektál, és minden túlzás nélkül baromi hatásosra sikerült húzós tempójával, nyomasztó, mégis pozitív végkicsengésével, remek szólójával. Itt az ezredfordulós Alice modernebb megközelítése is visszaköszön, és simán a mester egyik legjobb dala a 21. században. De mondjuk a váltott énekes, kántálós-kalapálós I Hate You például sokadszorra is meglehetősen fárasztó és kellemetlen. Bár legalább ezzel is hajaz számos őskorszakos Cooper-dalra...

Jó hangzású, feelinges, korrektül elhallgatható Alice-lemez a Detroit Stories, de függőséget azért nem okoz: elszól a háttérben, de a két kedvencként kiemelt nótát és még pár társukat leszámítva nem hinném, hogy hosszabb távon gyakran előkerülne. Akárcsak a legutóbbi Paranormal esetében, hét pontnál most sem indokol többet semmi.

 

Hozzászólások 

 
#3 Goodbye 2021-04-04 20:23
Fáj ilyet írni egy kedvencem lemezéről, de ez pusztítóan gyenge lett. Majdnem olyan rossz, mint a kalóz Johnny-val készült lemez. Értrem én, hogy vissza akart térni a gyökerekhez, de most valahol nagyon eltévedt. A lényeg, hogy élőben még mindig leiskolázza a fiatal generációt, főleg műfajon belül.
Idézet
 
 
#2 István 2021-04-01 12:30
Szerintem a Rock and Roll és az utolsó East Side story elhagyása jót tett volna a lemeznek. A Go man go simán jó indítódal, mint annak idején az Under my wheels. Az I hate you több heti barátkozás után csak egyre kellemetlenebb lett. Az lehetett volna bónusz valami különkiadáson. A maradék 12 dal viszont megér simán 8 pontot.
Idézet
 
 
#1 Torzonborz 2021-04-01 11:29
A koncertfilm viszont várós... :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.