Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Alapi István: L.A. On My Mind

alapiistvan_cJelen pillanatban kicsit úgy érzem magam, mint az autópályán guruló figura a közismert viccből, aki hallja a közlekedési híreket a forgalommal szemben haladó őrültről, és szembesül vele, hogy bizony nem is csak egy van belőlük... Hogy aztán én tájolom be rosszul a helyzetemet, vagy csakugyan széllel szemben kritizálok, döntse el mindenki maga. A gép ugyanis ezúttal egy olyan albumot dobott, amelyről eddig egyöntetűen magasztaló visszajelzéseket találtam, és emiatt már a legelső hallgatást követően is furcsa, kellemetlen és feszengő érzések kavarogtam bennem. Ugyanis egyáltalán nem éreztem azt a potenciált Alapi István legújabb opuszában, amelyet az említett hangok alapján kellett volna.

Na jó, azt azért be kell vallanom, hogy valójában az ezt megelőző, úgyszintén sokak által nagyra értékelt, fúziós zenében utazó lemezek sem lettek a szívem csücskei. Sőt, alapvetően azzal az attitűddel sem vagyok képes azonosulni, amely körülveszi itthon az Edda gitárosát – bár ezzel természetesen nem azt mondom, hogy nem értékelem István művészetét, sőt, a Leistungot nagyon is respektálom. Ámde igazságtalan lenne nem árnyalni az Alapit egyértelműen a magyar rockgitáros-társadalom aranyérmeseként említők véleményét annyival, hogy azért van nekünk Lukács Petánk, Szekeres Tamásunk, Madarász Gáborunk is, hogy több nagy veteránt már ne is említsek...

megjelenés:
2018
kiadó:
World Vision Records
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 23 Szavazat )

Szóval, L.A. On My Mind... Az albumnak többféle Los Angeles-i vonatkozása is van. Egyrészt a címet és a zenei koncepciót Steve két évvel ezelőtti amerikai kiruccanása ihlette, majd pedig további kapcsolódási pontként ottani dobsávokat importált egy kint élő honfitárstól, Borlai Gergőtől, akinek teljesítménye bárhol, bármikor 1000 pontot ér. István alighanem besokallhatott az előző két szólóanyag megvalósítását körülvevő, bizonyos részben sziszifuszi munka miatt, és ezúttal homlokegyenest más terv mentén kívánt ténykedni: ezért a dobsávokon túl kvázi egyszemélyes akciót vitt véghez, beleértve ebbe a technikai feladatköröket is. Sajnos azonban ez a megközelítés rengeteg rizikófaktorral jár, még azon túl is, hogy világviszonylatban is kevés olyan multifunkcionális művészt ismerünk, akinek produktuma teljes mértékben igazolja e hozzáállást. A teljeskörű autonómiának ugyanis megvan az a veszélye, hogy nincs külső fül, aki karakán módon kész tények elé állítaná a művészt, és kiszűrné a sallangokat vagy a túlkapásokat. Érzésem szerint itt is elfért volna valamiféle kontroll, ugyanis egy-két folyamatosan fennálló, alapvető hiányosság sajnos még a szimpatikus ötleteket is képes elfedni.

Kezdjük mindjárt a hangzással! Sokat lamentálunk az utóbbi években – részben költséghatékonyságból – széles körben elterjedt népbetegségek miatt, és e szempontból az L.A. On My Mind is érdekes esettanulmány lehet. Amellett, hogy cseppet nyers maga a megálmodott hangkép is – sajnos nem a dinamikus, hanem a kellemetlen fajtából –, az egész cucc fuldoklik a kompresszortól, olyannyira, hogy fülhallgatóval meg sem mertem hallgatni. Aztán a bookletbe belepillantva arról tájékozódtam, hogy mind a keverési, mind a masterelési eljárást István végezte a feljebb ismertetett koncepció jegyében. Természetesen értékelendő, ha a művész sokféle folyamatot szeretne irányítani, de a saját produktuma érdekében lehet, hogy jobban járt volna, ha utóbbi rutinosabb kezekbe kerül.

Ha valaki az előbbi szempontok kapcsán nem annyira hiperérzékeny, mint én, akkor is rossz hírrel kell szolgálnom: nem ez lesz a legideálisabb autósztrádás hallgatnivaló. Persze, egy instrumentális gitárlemeznek nem is ez az elsődleges rendeltetése, de azért nem ártana, ha egy-két dallamba stabilabban is bele tudna kapaszkodni az ember fia. Sajnos ilyen szempontból Alapi nem könnyítette meg a dolgunkat, néhol kissé terjengősen fogalmaz, amikor pedig közérthetőbbre igyekszik venni a figurát (például az On My Wayben), akkor sem jön el az áhított komfortérzet, valamiféle tátongó űrt észlelhetünk. A friss szerzemények egyébként hemzsegnek a Steve Vai-ra emlékeztető maníroktól (a záró Too Late-ben pedig Satriani is bekopogtat), amelyeket önmagában, Vai-rajongóként egészen jól viselnék, ellenben furcsállom ezt a fajta ihletettséget. Ugyanis nem olyan rég még úgy tájékozódtam István bizonyos publikus megnyilvánulásaiból, hogy bizonyos fenntartásokkal kezeli Vai művészetét az alapvető tiszteleten túl. A leglényegesebb szempont azonban semmiképp sem ez, hanem sokkal inkább a szerzemények számomra nem egyértelműen megfogható jellege, amit sajnos – akármennyire emberesen is „megdobolja" a nóták alját – még Gergő szereplése sem képes árnyalni.

Két megmozdulást tartok a magam részéről emlékezetesebbnek a nagy egész viszonylatában. Az egyik ilyen a címadó dal – ahol még komolyan hittem, hogy elégedetten zárom az ismerekedést –, a másik pedig a már megjelenés előtt beharangozott Pain Of My Soul, bár ennek szimpátia-faktora részben egy bizonyos Santamental című anyag iránti imádatomra vezethető vissza. (A kezdő motívumok dallamvilága, illetve hangszerelési megoldásai kapcsán jött a furcsa asszociáció. Most bizonyára felvont szemöldökkel, sűrű fejvakarások közepette ülsz a monitor mögött. Ez volt a cél!)

Szóval Alapi István régóta ígért instrumentális őrülete engem sajnos nem tudott kellőképp megszólítani. A muzsika megítélése persze egyéni ízlés dolga, ezért a dalokról alkotott véleményem nyilvánvalóan nem szentírás, azt azonban simán ki merem jelenteni: megérdemelt volna ez az alkotás még egy-két gondolatnyi időt a publikálás előtt.

 

Hozzászólások 

 
#8 Starlight Express 2018-11-29 16:12
Kicsit sajnálom a fickót. A tehetségével megtehetné, hogy ne egy szánalmas médiabohóc mellett égesse magát. Egy koncert alkalmával annyira túltolta a zsidózást hogy inkább leléptem. Legalább a koncertjein félretehetné a hazaárulást. Az album egész érdekes is lehetne. Kár, hogy nincs tehetsége a dalszerzéshez.
Idézet
 
 
#7 mthomka 2018-11-28 20:27
Az Eddát sosem szerettem, viszont nekem két szólólemeze van meg, azok nagyon tetszettek. Ez a lemezkritika viszont igencsak elbizonytalanít ó. Valahol megpróbálok belefülelni.
Idézet
 
 
#6 nikfisz 2018-11-28 19:20
Hát igen....Pista elég régóta az Edda tagja,de tényleg nem jut róla eszembe egy jó Riff,egy téma,egy szóló.Sőt a régi témákat sem jól hozza a koncerteken.De tekerni az tényleg tud....khm
Idézet
 
 
#5 touristique 2018-11-28 16:36
Idézet - kamikaze:
Az eddigi hozsannázó kritikák inkább csak a hazai előadó miatti kevésbé szigorú értékelésből, mintsem a lemez valós minőségének megítéléséből származ(hat)nak .


Ez azért már-már eufemizmus, én sokszor azt érzem, hogy az már inkább elvárás/üzlet kategória, hogy xy produktumról egy szép magasztaló kritika szülessen bizonyos hasábokon. Engem örömmel tölt el, hogy meglátásom szerint a Shockmagazin nem erre játszik, nem figyel ott egy mesterművet jelentő 9-es mondjuk egy átlagos Mobilmánia lemeznél.
Idézet
 
 
#4 Kornéliusz 2018-11-28 11:39
Borítóhoz illő zene.
Idézet
 
 
#3 TomTom86 2018-11-28 11:07
Idézet - Józsika:
Nagyon tehetséges gitáros, de sajnos, amit az Edda-ban is csinál, az egy közepes szint. Vagyis nem tud jó számokat írni, felejthető - rágógumi dalok. Hiába a nagy virga, technika és egyebek


Teljesen igazad van, nagy virtuóz a srác, de jó számokat nem tud írni, abból él az Eddában amit az előtte lévők megírtak
Idézet
 
 
#2 kamikaze 2018-11-28 09:56
Az eddigi hozsannázó kritikák inkább csak a hazai előadó miatti kevésbé szigorú értékelésből, mintsem a lemez valós minőségének megítéléséből származ(hat)nak . Nem akarják megsérteni ugyanis az alkotókat a reális véleménnyel, pedig ha az elfogulatlan, azzal még a zenészek is sokkal jobban járnának. Az albumon szereplő muzsikusok hazai viszonylatban ugyanis jók, sőt Borlai Gergőt a nemzetközi színtéren is jegyzik, ez tény. A dalok mégsem annyira emlékezetesek, mint az egy instru anyagnál elvárható volna. Sajnos nincs meg az az egyedi stílus, ami Alapi gitározását - a legnagyobb külföldi sztárokhoz hasonlóan - azonnal felismerhetővé tenné. Ez a legnagyobb problémám a lemezzel, a hangzást nem is értékelve. Egy külső (értő) fül tényleg nem ártott volna. Egy olyan, aki pl. a Malmsteen debüt óta képben van a gitárlemezek minőségével. és tudja, hogy mi jelenleg a mérce. Ehhez még ismeretlenül is ajánlanám a közeljövőben megjelenő Jason Becker és Marty Friedman albumokat, vagy a friss Satriani és a legutóbbi Neal Schon lemezeket. Jó hallgatást hozzájuk!
Idézet
 
 
#1 Józsika 2018-11-28 09:27
Nagyon tehetséges gitáros, de sajnos, amit az Edda-ban is csinál, az egy közepes szint. Vagyis nem tud jó számokat írni, felejthető - rágógumi dalok. Hiába a nagy virga, technika és egyebek
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.