Shock!

december 10.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ace Frehley: Anomaly

Akárhogy is nézzük, Ace Frehley még annak ellenére is a rockszakma legnagyobb veszteseinek egyike, hogy gitárosok tízezreire gyakorolt alapvető hatást a '70-es évek klasszikus KISS lemezein. Már első kilépése után is évekbe telt, mire képes volt kicsit félretenni a piát és a drogokat, hogy végre összehozzon valami értelmeset, aztán ismét hosszas csend következett a '90-es évek közepének mindent felforgató nagy maszkos újjáalakulásáig.

megjelenés:
2009
kiadó:
Season Of Mist
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A reflektorfény azonban nemcsak áldást hozott Ace-nek: idővel megint visszatért bűnös szenvedélyeihez, megint atomjaira hullott szét, a Psycho Circus lemezen már gyakorlatilag alig játszott, aztán az egyik búcsúturné után végül ki is került a bandából. Ráadásul azt kellett látnia, hogy a KISS tökéletesen üzemel az ő imázsát átvevő Tommy Thayerrel is. Az ilyesmit bárki rosszul élné meg, nem csoda, hogy Ace is megint egyetlen igazi barátjához, a hideg ginhez fordult... Nyilván nem véletlen az sem, hogy pár éve pont az ő öngyilkosságának kamuhíre terjedt el a neten. Mindenesetre Frehley most már állítólag jó ideje tiszta, az Anomaly pedig elvileg egy új kezdetet hivatott jelenteni nála. Így legyen!

Ace sosem számított a technikailag kiemelkedő gitárosok közé, stílusa, hangzása azonban védjegyszerű, riffjei és dúdolhatóan dallamos szólói jellegzetesek, és ha akar, még ma is képes jó dalokat írni. A párhuzamos megjelenés miatt azonban mindenki óhatatlanul a Sonic Boomhoz viszonyítja majd az Anomalyt – még ha legbelül tudjuk is, hogy ez némileg igazságtalan –, és így nézve semmiképpen sem Ace-nek áll a zászló. Szó sincs arról, hogy bármi gond lenne ezzel az albummal, sőt: a gitáros hallhatóan bizonyítani akart, és csinált is egy száz százalékig Frehley-ízű rocklemezt, rajta az összes jól ismert trükkel, dallamfordulattal. A gyakorlatilag töltelékmentes, a KISS teljes életművét tekintve is az erős anyagok közé tartozó Sonic Boomhoz képest azonban a dalszerzést tekintve nem végzett száz százalékos munkát. Vagyis távolról sem egyenletes a színvonal.

Az album egyik nagy előnye, hogy nyers, erőteljes és igazán gitárgazdag a hangzás, tényleg maradéktalanul kidomborítja Ace produkcióját. Habár önálló szólója a '97-es budapesti KISS koncerten is kínosan fakezű volt, és csak a látványos rakétázás miatt bocsátottam meg neki, mindig is szerettem, ahogy az egyes dalokban játszik, és most is jó hallgatni ezeket a nagy terű, dögös rockriffeket, melodikus szólófutamokat. Ha énekel, az már kényesebb kérdés, érdekességként lemezenként egy-egy téma erejéig teljesen rendben van meglehetősen színtelen orgánuma, egy teljes albumon át viszont meglehetősen egyhangúvá válik ez a kissé monoton, kántálós fahang. Így aztán nem véletlen, hogy innen is az instrumentális témák tetszenek a legjobban. A csúcspont egyértelműen a Space Bear, ahol öt és fél percen keresztül nyüstöli a gitárt igazi régisulis stílusban: semmi bűvészkedés nincs benne persze, de minden hangot a helyére tett, ahogy azt a nagykönyvben megírták. A Genghis Khanban akad egy kevés ének, de alapvetően itt is a gitár játssza az egyedüli főszerepet, és szintén nagyon ott van, de a záró Fractured Quantum is kellemes a maga nyugis hangulataival.

Aztán ezek mellett szerepel még az albumon pár igazán jó rocknóta (Foxy & Free, Outer Space, Too Many Faces vagy a Sweet Fox On The Runjának feldolgozása példának okáért), és sajnos becsúsztak gyengébbek is. A vontatott Pain In The Neck helyből ilyen, és Ace sajnos túlságosan az elején lövi el ahhoz, hogy az ember csak úgy felülemelkedjen rajta. A monoton Sistertől sem dobtam el az agyamat, hogy a csöpögős, szájbarágós A Little Below The Angels gyerekkórusos lírázását már ne is említsem... Ez még annak ellenére is mélypont, hogy Ace nyilván valahonnan legbelülről rántotta elő, és a furcsa Change The Worldből is ki lehetett volna hozni ennél többet.

Frehley összességében kitett magáért: sokadszorra is visszatért a legmélyebb bugyrokból, és leszállított egy albumot, ami igazán jellemző rá. Összességében nem egy kiemelkedő lemez az Anomaly, de én már annak is örülök, hogy Ace egyáltalán életben van, és nem is tudok vele szemben túl szigorú lenni.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.