Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dimebag Darrell játéka is hallható lesz az új Hellyeah egyik dalában

Startariot címmel még egy új dalt mutatott be a június elején érkező Unden!able lemezről a Hellyeah, ám ennél sokkal izgalmasabban hangzik, hogy a lemezen a néhai Dimebag Darrell is felbukkan majd egy Phil Collins-feldolgozásban.

0605hellyeah2

Phil Collins 1982-es I Don’t Care Anymore dalának feldolgozása is helyet kap a Hellyeah június 3-án megjelenő ötödik lemezén, az Unden!able-ön, és a szám igazi különlegesség lesz, hiszen a 2004-ben meggyilkolt Dimebag Darrell gitársávjait is felhasználták benne. „Dime és Vinnie rögzítette ezt a számot sok évvel ezelőtt, most pedig előkerestük ezt, és Dime sávjait átvettük belőle a lemezre”, mondta Tom Maxwell gitáros a 97.7 WQLZ rádiónak.

Ami a lemez többi részét illeti, az anyagot az Eleven Seven kiadó gondozza és ismét Kevin Churko producerelte. Mindenképpen újdonságot jelent, hogy Churko társszerzőként is belefolyt az összes dalba, és a Startariot most alább meghallgatható a már ismert két téma mellett. „Sok olyan új elem lesz a dalokban, amivel még sosem próbálkoztunk, és sok súlyos rész is”, mondta korábban a lemezről Maxwell. „Hangulatos lesz, sötét, zúzós, szívszaggató, minden. Megfelelő továbblépést jelent majd az előzőhöz képest, de szerintem sok meglepetéssel.”

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

hellyeah_c01. !
02. X
03. Scratch A Lie
04. Be Unden!able
05. Human
06. Leap of Faith
07. Blood Plague
08. I Don't Care Anymore
09. Live Or Die
10. Love Falls
11. 10-34
12. STARTARIOT
13. Grave

A zenekar először az Escape The Fate, a New Years Day és a From Ashes To New társaságában indul turnéra májustól, majd újabb amerikai kör következik az In This Momenttel közösen. A Hellyeah legutóbbi lemeze Blood For Blood címmel jött ki tavalyelőtt, a zenekar tavaly Magyarországot is megjárta.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.