Shock!

augusztus 08.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sepultura: Quadra

sepultura_cKezd baromi unalmassá válni, hogy az éppen aktuális Sepu-megjelenés előtt újra és újra fellángol az a szánalmas adok-kapok, amiben általában vagy Max Cavalera vagy b. neje, Gloria játssza a főszerepet – egyre rosszabbul és reménytelenebbül. Miközben a Sepu az előző albummal újabb utakra tévedt – méghozzá abszolút meggyőzően –, addig Max néhány kivételtől eltekintve igencsak felemás produkciókkal rukkol elő, s akkor a lehető legenyhébben fogalmaztam. Mindezt kompenzálandó el is kezdődik a szardobálás, a lehető legprimitívebb módon, kábé Martin Scorsese szintjén, amikor valami teljesen ostoba PR-ötleten felizgulva elkezdi ekézni a Marvelt. Andreas Kisser fogai mondjuk ettől nagyjából annyira koccannak össze, mint esti töményben a jég, helyette széles vigyorral tálalja az új anyagot, tessék, még meleg, lehet csócsálni!

megjelenés:
2020
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 67 Szavazat )

Mi pedig csócsáljuk, mert a Quadra a Machine Messiah egyenes folytatása, a hozzáállás és kreativitás terén legalábbis mindenképpen. Ugyanazt a meglepetésekkel teli, egy pillanatig sem unalmas, friss és izgalmas zenét hozza, amit az elődje, s talán nem ugorja meg a magasra pakolt lécet, alatta elsétálva is lazán hozza az eredményt. Benne van az előző album kísérletezős érzése, ugyanakkor bátran vállal időutazást is a hőskorba, pont annyit kockáztatva a vegyítéssel, amennyi jóízűen fogyasztható. A nyitónak berakott Isolation például brutális thrash némi borultsággal megkenve, de kattintsunk csak az Agony Of Defeatre, s azonnal érteni fogjuk, miként lehet ennyire széles skálán ennyire minőségi zenét csinálni. Ha már Isolation: igen, rohadtul ismerős minden elem belőle, de egyiknél sem bántó a déja vu, sőt, a régi új köntösbe csomagolása inkább vált ki jóleső emlékeket, mintsem idegenkedést. A Means To End már a klasszikus, Kisser-féle vonalat viszi, hangzással, basszussal, riffel, refrénnel, tokkal-vonóval (jó, némi gojirás maszatolással is), ennél sepulturább már nem is lehetne, s hogy aztán még tovább tolják az őshangulatot, felcsendül a Capital Enslavement, hogy régi jó ismerősként dübögjenek halántékunkon a törzsi dobok.

Ami azonban igazán kiemelkedővé teszi a Quadrát, az nagyjából az ötödik nótától jön. Itt mosódnak el a határok stílus és stílus, szabály és szabály között. Ha Andreas az előzetes interjúkban a quadrát behatárolt területként jellemezte, a szigorú szabályok alapján felépülő élet-játék színtereként, akkor telitalálat volt a címválasztás cáfolata: az album lényege, hogy megmutassa az átjárókat egyik mezőből a másikba, hogy ne vegye figyelembe a predesztináció által szabott korlátokat. Félreértések végett: nem egy formabontó, világmegváltó vagy mérföldköves albumról beszélünk, inkább egy olyan bátor anyagról, amely a saját maga által megszabott módon tágítja lehetőségeit, mer élni azokkal, s teszi mindezt úgy, hogy nem csap át görcsös erőlködésbe. A Raging Void tempója és monotonitásban rejlő izgalma, már-már infantilis néhány részlete szépen kóstolgatja ezt a nagyon is precíz kavalkádot (ismerős elemek ide, vótmá oda), az azt követő Guardians Of Earth és az instrumentális (mert még ez is bőven belefért) Pentagram pedig egyszerre populáris és progresszív egyvelegével mutatja meg a szemtelen egyszerűséggel kezelt, nagyvonalú kreativitást, utóbbinál a legtöményebben érezve azt, hogy ezek a fickók hihetetlenül élvezik azt, amit csinálnak. Az egy dolog, de mi is. Kell ennél több?

Az utolsó negyed külön fejezet. Fentebb említettem már az album eleje és vége közötti üvöltő különbséget, s a dolgot még szórakoztatóbbá teszi, hogy mindezt a változást egy tökéletes átmenettel oldották meg. Az Autem refrénje azonnal agyba ég, slágerben is erősek a művészek, a kavargó, keleties gitár pedig csak rápakol az elégedettségre. Nálam a csúcsfavorit az Agony Of Defeat, ami a maga majdnem hat percével a leghosszabb az albumon, de részemről dupla ennyi is lehetne. Az első pillantásra egyszerűnek ható ritmus és dallam, a monoton zakatolás, a kántáló szöveg, az önmagából pillanatokra kizökkenő, majd visszaugró hömpölygés az album messze legizgalmasabb darabjává teszi a nótát, széles mozdulattal utalva egyben a quadra szabályainak kijátszhatóságára. A záró Fear-Pain-Chaos-Suffering már csak a ráadás, Emmily Barreto hangban is cuki (engem pont az új The Agonistre emlékeztet a nóta), és ez az a pont, ahol már tényleg nem lehet sehogyan kategorizálni a Sepulturát. Hála érte.

A Quadra ötvenegy perce csak előzetesen tűnhet hosszúnak, akinek bejön (naná, hogy bejön), azonnal kattint az újrázásért. Nagyon komolyan összerakott, izgalmas, szellemes anyag, ami számomra végképp bebizonyította: újraírni nem lehet a múltat, újat építeni rá annál inkább. S messze még a vége.

Max az idő fon fejük fölé glóriát.

 

Hozzászólások 

 
#20 Anomander 2020-04-25 13:51
Engem most kapott el ez a lemez, fogom szeretni hosszú távon is. Az utolsó 3-4 szám elképesztően hangulatos, és egyáltalán az egész lemez tök változatosra sikerült. Az mindenképpen elismerést érdemel, ahogyan eljutnak egy korai Metallica-jellegű indulásból (engem legalábbis több helyen a Battery-re emlékeztet az első dal) a kifejezetten progresszív thrash metálhoz a végére.
Idézet
 
 
#19 Dead again 2020-02-24 15:25
Jó album lett, de azért az előzőt nem sikerült túlszárnyalniuk vele. Hasonló érzésem van ennél a lemeznél, mint az Anthraxnál a For all kingsnél: mintha az előző lemez kisebb testvérét csinálták volna meg. Viszont minden tiszteletem Andreaséknak, hogy még mindig ekkora kreativitás pezseg bennük.
Idézet
 
 
#18 Syracuse 2020-02-22 09:38
Azért Scorsese általában teljesen jogosan ekézi a Marvelt.
Idézet
 
 
#17 miso 2020-02-21 18:03
Idézet - DanielJackson:
Ugyanúgy jól sikerült, mint a Machine Messiah. Hajrá Sepu!


Nálam ugyanolyan gyenge:)
Sebaj, A Roots albumig van mit hallgatnom:)
Idézet
 
 
#16 redriot 2020-02-20 23:51
Igen jól sikerült anyag ez. Különösen a második fele tetszik, a progosabb, kísérletezőbb témákkal.

Nem forradalmi, a metalt újra definiáló lemez, de friss, ötletes, nagyon szórakoztató. Tetszik ahogy vegyülnek a különböző stílusok, fílingek, de mégis egy koherens, ütős egésszé állnak össze, nem egy zavaros katyvasz az eredmény.
Ez komoly dalszerzői minőséget mutat. A hangzásba, előadásba sem lehet belekötni.
Tetszik ez az irány amibe a Sepu fejlődik. Jobb mintha valami félresikerült korai Sepultura tribute jellege lenne a dolognak. Inkább csinálnak valami tök mást, és hallatszik rajtuk a lelkesedés, a kreativitás. Csak így tovább!
Idézet
 
 
#15 Habbal 2020-02-20 20:06
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - Habbal:
Idézet - Boom Tribe Warrior:
Meg hogy jobb Max-nal.... Unalmas muveszkedes, igaz durvasag sehol. Soulfly forever!!!

Max egy túlértékelt (élőben nincs hangja, alig gitározik), lepukkant csöves. Ritual nem rossz, de sehol sincs a jelenlegi Sepultura-hoz képest.

szerintem tök felesleges a mai Soulflyt a mai Sepuhoz hasonlítani, tök más irányba járnak már. Nyilván itt-ott hatások terén vannak párhuzamok, de a mai Sepu komplex progresszív thrasht játszik, míg a Soulfly ezt az ösztönös, groove metalt nem kevés elszállós hangulattal megspékelve. Igen Max tényleg beleesett a tömegtermlés hibájába, és ez bizony meglátszott az albumokon is, ugyanakkor messze nem olyan szar sem a legutóbbi Soulfly, sem a Cavalera Conspiracy, hogy állandóan ezt fel kelljen hozni. Igen, a Savages össze lett csapva, az Archangelen is dolgozhattak volna még, és bár a Pandemoniumot én hallgattam egy időben, de az sem olyan nagy szám. Ugyanakkor a derrickes Sepunak is voltak melléfogásai. A Roorback egy kalap szar volt, az A-lex egy összevissza művészkedős cucc volt, nem véletlen, hogy senkit sem érdekelt és az volt kereskedelmileg a Sepu mélypontja, ezt követően kihozták a direktebb, de szerintem nagyon is sablonos, dögunalmas Kairost. Ugyanakkor Eloy érkezésével igencsak látványosan feljavultak, bár a Mediator még nem volt olyan jó, de Machine Messiah kimondottan sokszínűre sikerült, bár nekem depresszív volt a hangulata, de zeneileg tényleg jó lett, és itt van ez az új album, ami viszont pazar lett, én még a klasszikus jelzőtől sem óvakodnék. Nagyon megcsinálták ezt az albumot, nem is kérdés.

Én inkább minőség és ötletesség szempontjából hasonlítottam össze őket. Szeretem a Ritual-t is, hosszú idő után ez volt az első Max féle zene, ami újra elkapott. Roorback valóban a leggyengébb Derrick-es Sepu, viszont A-lex-et nagyon szeretem.
Idézet
 
 
#14 DanielJackson 2020-02-20 19:25
Ugyanúgy jól sikerült, mint a Machine Messiah. Hajrá Sepu!
Idézet
 
 
#13 Tulus 2020-02-20 18:08
-Milyen az új Prosectura lemez?
-F.A.S.Z.A.!

Na, ez a párbeséd jutott eszembe az új Sepultura lemezről :)
Idézet
 
 
#12 Narada42 2020-02-20 16:49
A kommentszekciót átszaladva örülök csak igazán, hogy tkp. TOTÁL kimaradt mind a Sepu, mind a Soulfly (egy-két koncertet kivéve) az életemből, kb. szűz füllel ültem neki a Quadrának...

Nagyon szép anyag. Kurvára össze van rakva. Nem ezt vártam, és fogom is még hallgatni, sokat. Nagyon jó élmény volt végighallgatni. Nyilatkozatokbó l, interjúkból nagyon értelmes embernek ismertem meg Andreas Kissert (meg Derricket is jó fejnek). Azt hittem, nem lesz az én zeném, pár bólogatást reméltem tőle - jóval többet kaptam, és nagyon hálás vagyok érte.

A többihez nem értek. :)
Idézet
 
 
#11 nausea 2020-02-20 16:24
Idézet - Boom Tribe Warrior:
Meg hogy jobb Max-nal.... Unalmas muveszkedes, igaz durvasag sehol. Soulfly forever!!!

:DDDDDDDDDDDDDD
Idézet
 
 
#10 LevelezőRocker 2020-02-20 14:59
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - LevelezőRocker:
Remek cikk, viszont Martin Scorsese szavainak félreértelmezés e és - a cikk alapján - "primitívvé" degradálása nekem azért b.szta a csőrömet, pláne úgy hogy egy ligába lett téve Cavaleráék szardobálásával , ami meg aztán tényleg nevetséges.
A rendező azt nyilatkozta, hogy a Marvel filmekre nem tekint moziként, sokkal inkább vidámparkként és nem kell ehhez szakirányú végzettség, hogy belássuk, igaza van. Ahogy abban is, hogy ezek a filmek (látványorientá lt, de témájukban üres burkok) akkora túlsúlyt kaptak a moziban, hogy nagyon nehéz mellettük megkapaszkodniu k az olyan alkotásoknak, mint akár egy Élősködők, vagy az Ír.
Azért ezeket a meglátásokat az "ostobaság" és a "primitívség" szintjén kezelni, vagy azt jelenti, hogy Révész úrnak a cikk megírásakor nem állt rendelkezésére a teljes Scorsese interjú, vagy ilyen mértékben nincs kézközelben más összehasonlítás i alap.
Bár a cikk minőségét ez érdemben nem árnyalja, de ha kérhetem az összehasonlítás okkal a jövőben próbáljatok meg kevésbé barokkosan bánni, vagy ha már mindenképpen kinyúltok a filmekhez (amit egyébként máig nem értemi miért tesztek) akkor már legalább nézzetek utána ;)

A Black Sabbath ledrogbarlangze nézése után te inkább semmiről se okoskodj, mester.

Még mindig ezen remegsz? Keressek neked egy szakorvost? Vagy egy macit, aminek kisírhatod magad? :)
Igen, szerintem a Sabbath egy mezei drogzene. Szerinted nem. Ki a f.szt érdekel? Megtalállak én téged azzal, hogy mit szeretsz? Nem. Nem érdekel. És ez így van rendjén.
Ha valaki fordítva teszi fel a vécépapírt, az szintén ne szóljon inkább semmiről semmit? Ezért imádom egyébként a metálosokat. Könnyebb titeket kiborítani, mint a Madonna rajongókat :D
Idézet
 
 
#9 Igor Igorovics 2020-02-20 13:31
Idézet - Habbal:
Idézet - Boom Tribe Warrior:
Meg hogy jobb Max-nal.... Unalmas muveszkedes, igaz durvasag sehol. Soulfly forever!!!

Max egy túlértékelt (élőben nincs hangja, alig gitározik), lepukkant csöves. Ritual nem rossz, de sehol sincs a jelenlegi Sepultura-hoz képest.

szerintem tök felesleges a mai Soulflyt a mai Sepuhoz hasonlítani, tök más irányba járnak már. Nyilván itt-ott hatások terén vannak párhuzamok, de a mai Sepu komplex progresszív thrasht játszik, míg a Soulfly ezt az ösztönös, groove metalt nem kevés elszállós hangulattal megspékelve. Igen Max tényleg beleesett a tömegtermlés hibájába, és ez bizony meglátszott az albumokon is, ugyanakkor messze nem olyan szar sem a legutóbbi Soulfly, sem a Cavalera Conspiracy, hogy állandóan ezt fel kelljen hozni. Igen, a Savages össze lett csapva, az Archangelen is dolgozhattak volna még, és bár a Pandemoniumot én hallgattam egy időben, de az sem olyan nagy szám. Ugyanakkor a derrickes Sepunak is voltak melléfogásai. A Roorback egy kalap szar volt, az A-lex egy összevissza művészkedős cucc volt, nem véletlen, hogy senkit sem érdekelt és az volt kereskedelmileg a Sepu mélypontja, ezt követően kihozták a direktebb, de szerintem nagyon is sablonos, dögunalmas Kairost. Ugyanakkor Eloy érkezésével igencsak látványosan feljavultak, bár a Mediator még nem volt olyan jó, de Machine Messiah kimondottan sokszínűre sikerült, bár nekem depresszív volt a hangulata, de zeneileg tényleg jó lett, és itt van ez az új album, ami viszont pazar lett, én még a klasszikus jelzőtől sem óvakodnék. Nagyon megcsinálták ezt az albumot, nem is kérdés.
Idézet
 
 
#8 Habbal 2020-02-20 12:47
Idézet - Boom Tribe Warrior:
Meg hogy jobb Max-nal.... Unalmas muveszkedes, igaz durvasag sehol. Soulfly forever!!!

Max egy túlértékelt (élőben nincs hangja, alig gitározik), lepukkant csöves. Ritual nem rossz, de sehol sincs a jelenlegi Sepultura-hoz képest.
Idézet
 
 
#7 Boom Tribe Warrior 2020-02-20 12:32
Meg hogy jobb Max-nal.... Unalmas muveszkedes, igaz durvasag sehol. Soulfly forever!!!
Idézet
 
 
#6 Habbal 2020-02-20 11:54
Szerintem akár 10 pontot is megérdemel ez a lemez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.