Shock!

október 02.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ghost: Impera

ghost_cHa a Prequelle és a rajta szereplő Dance Macabre után még bárkinek is lettek volna kétségei afelől, hogy Tobias Forge mit is akar kihozni a Ghostból, annak legkésőbb a 7 Inches Of Satanic Panic retrós slágerzenéje hallatán le kellett hogy essen a tantusz. De ha akkor sem történt meg, most egészen biztosan igen: az Impera zeneileg ugyanis nettó arénarock a műfaj legszentebb szabályai szerint. Meglepő ez? Aligha. Hiszen Tobias már a második lemeznél ráállította szellemi kreációját egy olyan pályára, ami a maga sajátos módján egyre inkább konvergált a mainstream rock vonalához. De mi mást is lehetett várni tőle? Ne legyünk idealisták, inkább tegyük a kezünket a szívünkre: a 21. század legjobban kitalált és legfigyelemfelkeltőbb imázsával eredendően nem a kultstátusz fenntartása és a lingköpingi kocsma hatvan fős törzsközönsége, illetve egy maroknyi underground fanatikus megcélzása lehetett a mozgatórugó.

megjelenés:
2022
kiadó:
Loma Vista
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 82 Szavazat )

Az ilyesmi ambícióknak persze mindig vannak járulékos áldozatai, jelen esetben azok, akik számára már az Infestissumam is elviselhetetlenül slágeres volt. Számukra az Impera semmi jót nem tartogat, azoknak viszont minden okuk megvan az optimizmusra, akik Tobiassal együtt fejlődtek lemezről lemezre, és nem veszik sértésnek, hogy a mai Ghost középutas hozzáállása valószínűleg már a texasi keresztény népeket sem képes felbosszantani.

Persze azt is el lehet fogadni, ha valaki úgy gondolja, hogy a Ghost sokat vesztett abból, ami eredetileg volt. Tény, hogy a doomos ősrockba oltott sejtelmesen baljós középkori hangulatnak már alig van nyoma, nincsenek latinul elmormolt strófák se, Mercyful Fate-hatások helyett pedig inkább az ABBA, a Queen, a Bon Jovi és a komplett '80-as évek lehet viszonyítási pont. Ám ha a mérleg egyik serpenyőjébe ezt tesszük, míg a másikba Tobias páratlan dalszerzői evolúcióját és üzleti tehetségét, akkor nem kérdés, hogy melyik esik nagyobb súllyal latba. Már csak azért sem, mert úgy sikerült megőriznie az évek során jellegzetesre csiszolt dallamvilágát, hogy közben fel is frissítette és tömegek számára tette befogadhatóvá, de minden egyéb aspektusban ugyancsak szintet lépett: a Meliorát készítő Klas Åhlunddal valami döbbenetesen jelentőségteljes hangzást valósítottak meg, arénarock még nem szólt így ebben az évszázadban. A hangszerelések egyszerre tűnnek direktebbnek, szellősebbnek, ugyanakkor vastagabb szövetűnek és kifinomultabbnak, míg a hangszeres játék összehasonlíthatatlanul izgalmasabb, mint korábban. Utóbbi legegyszerűbben a kidolgozott gitárszólók minőségén mérhető le, ami annak tudatában már nem is akkora csoda, hogy tudvalevően Fredrik Åkesson (Opeth, Talisman) játszotta fel őket a stúdióban.

A legnagyobb hatást azonban nem az ilyen részletek, hanem ezek összessége váltja ki: az Impera üresjáratoktól mentes dalai ugyanis még úgy is megdöbbentően tökéletesek és kompakt egységet képeznek, hogy az embernek a tavalyi Hunter's Moon kislemez ismeretében azért volt sejtése arról, hogy mi várható. Tobias és állandó nagypályás szerzőtársai, a Madonna és Avicii producereiként elhíresült Salem Al Fakir-Vincent Pontare duó, valamint Joakim Berg alaposan kitettek magukért és egy olyan koherens anyagot írtak meg, aminek egyetlen pillanata felett sem érdemes elsiklani: az alaphangot megadó Imperium intrója épp olyan lényeges az összhatás szempontjából, mint az ortodox NWOBHM-gitárdallamokkal magát a Maiden és a kikacsintósan teátrális, esztrád ripacskodás közé pozicionáló Kaisarion, vagy a Spillways, ami az ABBA-féle Money, Money, Moneyt olvasztja össze a Bon Jovi Born To Be My Babyjével és a Boston-iskola brutál harmóniáival, hogy aztán ellenállhatatlan Ghost-himnusz kerekedjen belőle. De mondok még jobbat: élénk fantáziával a Hunter's Moon sajátos értelmezésű dallamrockja felfogásában és hangulatában akár a Dokken-féle Dream Warriorsszal is rokonítható, és még hasonló szerepet is tölt be, mint amaz egykoron.

Ha valaki ezt a párhuzamot erősnek érzi, a stadionokba való echte hajmetálos Griftwood biztos más megvilágításba helyezi majd azzal a Van Halen-módra felbontott, jókedélyű akkorddal, a békebeli staccato-riffeléssel és az irgalmatlanul nagyot szóló refrénnel. Tényleg le a püspöksüveggel! Persze imádnivaló a Watcher In The Sky groove-osan szaggatott, menetelős témája is, aminek a verzéje olyan, mintha kiadatlan '81-es Rusht hallgatnék, miközben Ozzy is belekiabál pár sort, hogy aztán Tobias mindenkit elhallgattasson az eszelős refrénnel. Aki szerette a Meliorán a He Is kvázi-líráját, annak most itt a Darkness At The Heart Of My Love még annál is populárisabban megfogalmazva, a régi Ghost-érzést viszont leginkább a bizarr rézfúvósokkal és gyűlölettel teli szövegköpködéssel ellátott Twenties hozza, ebben a súlyos riffek által tördelt jószágban aztán benne van a kisördög, ugyanakkor nyakig merül a színházba, ami jelentősen tompítja az élét. A Call Me Little Sunshine szintén alattomos egy dög, hidegrázósan egyedi hangulata van, ez a másik nonkonform darab a korongon és egyben igazi csúcspont is. A legvégére szintúgy jutott egy gyilkos téma, a lemezt keretbe foglaló és majd' 7 percre rúgó Respite On The Spitalfields, ennek a felépítését komolyan oktatni kellene és szerintem még Jim Steinman is elismeréssel adózna, ha hallaná. Persze a rengeteg hasonlat nem direkt áthallásokat mutat, csupán támpontokat ad. Tobias bárhonnan is merít, a végeredmény magától értetődően transzformálódik emblematikussá a Ghost unikális világában.

Pikáns adalék a szövegekbe jobban belemélyedőknek, hogy a főideológus ezúttal a birodalmak bukásának tematikáját vette elő, ami mindenképp ironikus annak tükrében, ami éppen zajlik a világban. A Prequelle-en ugye az emberiséget sújtó járványokat járta körül, épp időben... Úgy tűnik, Papa Emeritusnak mindig van érzéke rátapintani a lényegre és komoly beszédtémát adó aktuális kérdéskört boncolgatni, bár mondjuk az ilyesmi abszolút passzol ehhez a valószínűleg szintén heves vitákat generáló albumhoz. Mert egy biztos: az Imperáról sokat és sokáig fognak eszmecserélni az emberek, de minden nagyformátumú előadónak ez a sorsa. Ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy a Ghost minden porcikájában azzá vált, hiszen zenében, látványban, mentalitásban, sikerorientáltságban, de még a durván részletgazdag, aprólékos borítót és a 28 oldalas, gót betűkkel teleírt bookletet tekintve is a rock aranykorát hozza vissza. Tényleg jó látni, hogy vannak még olyanok, akik nem engednek a maximumból, akiknél nem opció a sufnituning barkácsolás, hanem minden rendelkezésre álló vagy még annál is több emberi és anyagi erőforrást felhasználva régisulis romantikával ugranak fejest egy lemezbe, hogy az tényleg úgy szóljon, ahogy szólnia kell, olyan körítést kapjon, amilyet megérdemel, mindezek által pedig méltó legyen a rock több évtizeddel ezelőtti legszebb hagyományaihoz. Sokkal több ilyen fiatal előadó kellene, és akkor talán a műfaj is visszakerülhetne az őt megillető helyre a fősodorban. A Ghost ebben a tekintetben (is) utat mutat és felbecsülhetetlen értékű munkát végez.

Az Impera kapcsán nálam leginkább az a költői kérdés, hogy vezet-e még innen felfelé út, meg lehet-e fejelni ezt legközelebb? Nem tudom, ahogy azt sem, hogy Tobias tíz év múltán miként fog visszatekinteni erre a lemezre: múló hóbortként vagy a retrós korszellemhez való ideiglenes asszimilálódásként, esetleg öndefinícióként. Mindenesetre szégyenkezésre azzal együtt sem lesz oka, hogy a Ghostból végérvényesen szórakoztatóipari terméket formált, ami üzletileg gyaníthatóan épp most fog tetőfokára hágni. Legyen így, legyen meg a Billboard-lista első helye, és jöjjön újra divatba az elérhetetlen rocksztárok kultusza!

 

Hozzászólások 

 
#11 galarn 2022-04-02 14:00
folyamatosan ezt hallgatom, nincs értelme gondolkozni a pontszámon :-) 5*
Idézet
 
 
#10 bon 2022-04-01 11:12
Hová tudja még emelni a mércét, te jó isten, megdöbbentő ez a Forge pasas.
Idézet
 
 
#9 queensryche999 2022-03-23 18:04
Nem okozok meglepetést: szerintem is nagyon jó az Impera.

Ez a pontozás dolog meg nyilván egyfajta irányjelző szerepet tölt be. A Shock! pontozási rendszerében a 10 ponthoz társított "követelmény" alapján maximum 9-et adnék, HA pontoznék. :P

10 pontot általában visszamenőleges en szoktam megszavazni magamban bizonyos lemezeknek, melyek azon túl, hogy nagyon jók és a kiadásuk idejében sikert arattak, kiállták az idő próbáját és klasszikussá, ritkább esetben egyfajta etalonná nemesedtek. Saját (szubjektív) példa alapján ilyen egy Master of Puppets, Image and Words, vagy Operation Mindcrime.
Idézet
 
 
#8 Goodbye 2022-03-22 23:16
Azt hiszem, ez a társaság tényleg képtelen hibázni, mert ez is egy nagyon erős lemez lett.
Idézet
 
 
#7 Montsegur 2022-03-22 10:32
Annyira tömény slágerdömping, hogy még szoknom kell :) A Scorpions nyolcvanas évekbeli lemezeit juttatja eszembe, ez nálam a dicséret felsőfoka. Szerintem a Griftwood gitártémáit hallva még Eddie is elismerően csettint egyet odaát :)

Persze nem is nagyon vártam tőlük mást, nálam az utóbbi évek toronymagasan legtöbbet hallgatott lemeze is a Prequelle volt. Tud valamit ez a Tobias, nagyon tud...
Idézet
 
 
#6 Richter László 2022-03-19 14:49
Sokkal több ilyen fiatal előadó kellene, és akkor talán a műfaj is visszakerülhetn e az őt megillető helyre a fősodorban. Csillagos 5-ös szólam.
Idézet
 
 
#5 Torzonborz 2022-03-19 11:40
"Az Impera kapcsán nálam leginkább az a költői kérdés, hogy vezet-e még innen felfelé út, meg lehet-e fejelni ezt legközelebb? "

Igen. Egy jó koncertfilmmel.
Idézet
 
 
#4 Anomander 2022-03-19 11:14
Én csatlakozom a 10/10-es értékeléshez. Sokszor nem vagyok oda a 80-as évek felbukkanásáért , gyakran erőltetettnek hangzik és olyasmit akar visszahozni, ami már elmúlt végleg.
Ennél a lemeznél viszont tök természetes a múltidézés, nagyon erősek a dalok, remek a hangszerelés és a hangzás is.
Szerintem egy természetes fejlődési folyamat során jutott ide el a Ghost és jól áll nekik.

Ja és aki ilyen elképesztő slágereket bír írni az megérdemli a sikert. Körbe-körbe keringenek a dalok a fejemben amióta először hallottam őket :)
Idézet
 
 
#3 Charlie Firpo 2022-03-19 00:33
Ghost rajongóként még én is felhúztam a szemöldököm a 10/10-en :) Dehát ízlések és pofonok... Vannak abszolút kedvencek, mint a Kaisarion, Call Me Little Sunshine, Hunter's Moon vagy a Twenties. Ha az olyan hangulatú dalokból, mint a Call Me Little Sunshine, Hunter's Moon lenne több a lemezen, nem pedig az ABBA-s és 80-as évekbeli hajmetál kópiákból, akkor simán rányomnám a 10/10-et, így nekem ez csak 7,5/10. Bevallom én kicsit másra számítottam... :(
Idézet
 
 
#2 nikfisz 2022-03-18 18:46
10/10?!!! Nem sok ez egy kicsit,egy ABBA utánérzéseket (is) játszó lemeznek?! Jó banda amúgy - voltam is a Barbába a koncertjükön.De Nálam a 10es messze nem egy "ilyen" lemez. De ugyebár:ízlések .....
Idézet
 
 
#1 Pitta 2022-03-18 14:32
Nekem elsőre nem tetszett annyira mint az elődje, de beette magát az agyamba.
Irtózatos erős nyitás és egyedül a Watcher in the sky dal nem tetszik. A hangzás brutális, a dallamok mérgezőek. Ez egy abszolút csúcsprodukció és remélem a méltó helyére kerül. Pontoztam a dalokat és átlagot vontam : 8,666. Véletlen, vagy a Sátán műve? Nem lehet tudni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.