Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Amity Affliction, Emmure és Blacktoothed az Akváriumban

0710theaaSok év után tér vissza augusztus 6-án Budapestre a The Amity Affliction. Az ausztrálok előtt az amerikai Emmure és a német Blacktoothed szerepel.

A 2003-ban indult Amity Afflictiont középiskolai barátok alapították, akik közül – a tavasszal egészségügyi okokól néhány koncertet kihagyó – Ahren Stringer van még a csapatban, valamint az egy évvel később csatlakozott énekes, Joel Birch. Más metalcore, post-hardcore csapatokhoz hasonlóan nekik is védjegyük a kemény zeneiség mellett Joel intenzív, de érzelmes éneke, valamint az emberi pszichével kapcsolatos, illetve a kortárs generációra is jellemző lelki traumák feldolgozása. 2023-as Not Without My Ghosts című lemezük az emberi pszichével kapcsolatos, illetve a kortárs generációra is jellemző lelki traumák, problémák feldolgozását állítják a középpontba: a dalokban az öngyilkosságról, a lőfegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekényekről, a vallásról és a mentális betegségekről esik szó. A mostani turnén a nyolc nagylemezt kiadott zenekar tíz évvel ezelőtti albuma, a Let The Ocean Take Me összes dalát eljátssza majd.

Az ausztrálok mellett Budapestre érkezik még augusztus 6-án az amerikai Emmure: a húsz éve indult deathcore-csapatot az alapító énekes, Frankie Palmeri a 2010-es évek közepén saját elképzelése szerint formálta át Joshua Travis gitárossal, és ezután adták ki a 2017-es Look At Yourself, majd a 2020-as Hindsight című lemezt. Palmeri hatásai között ott van Fred Durst és Jonathan Davis , de a zeneiséget még brutálisabb elődök is formálták, mint a Chimaira, a Fear Factory vagy a Hatebreed. A koncertek és a dalszövegek is orrbavágó, komplikációmentes élményt kínálnak, dühös és persze politikailag inkorrekt megnyilvánulásokkal.

Az Akvárium Klubban a német Blacktoothed nyitja majd az estét, különleges, eklektikus zenével, ami természetesen kemény gitárriffekkel dolgozik, de a megidézett hatások között ott vannak a '80-as évek shreddelős gitárszólói és a popdallamok is.

A CONCERTO Music bemutatja:
European Summer Tour 24
2024. augusztus 6., kedd 19 óra
Budapest, Akvárium Klub
The Amity Affliction, Emmure, Blacktoothed
Belépő: normál elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft. Karzatjegyek 19.900 Ft.

Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.