Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Októberben Budapesten lép fel az Animals As Leaders és a TesseracT

141011_animalsasleaders01Napjaink progresszív metaljának egyik legnagyobb sztárja érkezik az A38 Hajóra: az Animals As Leaders, a spirituális gitárvirtuóz, Tosin Abasi vezetésével új albumát mutatja be egy szinte erre kitalált hangrendszeren, a hajó technikáján. Ráadásként 2011 után ismét a Meshuggah leghűségesebb brit tanítványával, a TesseracT zenekarral indul turnéra.

Amikor 2009-ben a nigériai-amerikai gitáros, Tosin Abasi megjelentette első szólólemezét Animals As Leaders néven, még kevesen gondolták volna, hogy a modern progmetal egyik legmagasabbra ívelő karrierje kezdődik meg. Abasi korábban ugyan szerzett némi hírnevet a washingtoni metalcore együttes, a Reflux gitárosaként (a zenekarral 2005-ben járt is már az A38 Hajón), de amikor virtuozitását látva a kétezres évek közepén a Peripheric Records szólólemez-egjelenést ajánlott neki, akkor dalszerző képességei hiányosságaira hivatkozva visszautasította azt. Abasi legendás szerénységére, maximalizmusára és elmélyültségére jellemző, hogy csak több év zenei tanulás után jelentkezett a Periphericnél – akkor viszont azonnal szerződést kapott. Így jött létre az eredetileg egyszemélyesnek induló, majd a Periphery-gitáros Misha Mansoorral kibővülő, később trióvá váló projekt, az Animals As Leaders.

A második lemezre már szinte teljesen felállt a zenekar: Abasi megtalálta Javier Reyest, akinek virtuozitása közelíti az övét, illetve Navene Koperweis dobost – akit később az elképesztően inveciózus Matt Garstka váltott. A második lemezre már komoly rajongótábora gyűlt a zenekarnak, mindenekelőtt azért, mert amit ez a három ember tizenhat húron (mind Abasi, mind Reyes speckó nyolchúros gitáron játszik, Abasinek az Ibanez tavaly adott ki limitált példányszámú szériát) és egy dobszerkón művelt élőben, azt nehezen lehetett elfelejteni.

Matekmetal, fúziós dzsessz, metalcore, progresszív metal – nevezzük bárhogy, az Animals As Leaders messze kiemelkedik a mezőnyből, nem is annyira a virtuozitás, hanem Abasi elmélyült spiritualitása miatt (maga az Animals As Leaders, azaz Állatok Mint Vezetők név is egy irodalmi utalás Daniel Quinn Izmael című, magyarul is olvasható filozofikus-spirituális regényére).

Abasi és Reyes közben másik projektbe is fogott a Mars Volta szaxofonosával, Adrián Terrazas-Gonzálezzel, illetve a Suicidal Tendencies-dobos Eric Moore-ral. De ez, és az intenzív turnézás nem akadályozta őket abban, hogy idén áprilisban megjelentessék harmadik nagylemezüket – ezúttal már a Sumerian Recordsnál. A kifejező című Joy of Motion európai turnéján az Animals As Leaders először lép fel Magyarországon, hogy az A38 Hajó szinte erre kitalált hangrendszerén megmutassa, hol tart most a dinamikus, virtuóz progmetal.

A brit progmetal kvintett, a TesseracT a kétezres évek közepén alakult a gitáros Acle Kahney vezényletével, azzal a nem is különösebben tikolt céllal, hogy vad, matekos djentjével kiteljesítse a Meshuggah-féle hagyományt. Lüktető, staccatós gitárjáték, követhetetlenül változatos ritmus- és tempóváltások, komplex szerkezetek, és az új énekes, az elképesztő hangterjedelemmel bíró, falzettes Ashley O'Hara vokálja: ez a TessaracT, ami ezúttal az A38 Hajóra tér vissza.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják. Részletes program, bőséges információk, interjúk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. A koncertre jegy vásárolható bankkártyával vagy MasterCard Mobile alkalmazással az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó fűtött orrteraszán gyújthatnak rá.

Animals As Leaders (USA), TesseracT (UK)

2014. október 11., szombat 20h
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Belépő: 4500 Ft, elővételben: 3900 Ft. Jegyek május 16-ától elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 neal and jack and me 2014-05-15 06:44
addig csak meglesz a kritika is... :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.