Shock!

február 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Negyedszerre is Dáma Lárma a Dürerben

Ismét lesz Dáma Lárma. Az idei, negyedik bulinak ismét a Dürer Kert ad otthont, amelynek során a '60-as évektől napjainkig kalandozhatnak a résztvevők egy stílusokon átívelő, csak csajok által előadott program keretei között a Nagyteremben.

0130damalarma

Ahogy azt már megszokhattuk, a poptól a metalig jó pár műfajba belekóstolhatunk majd az est folyamán. Láthattunk már különböző egzotikus tánccal, vagy dobshow-val fűszerezett produkciókat is, idén pedig a zenetörténelem kerül a főszerepbe: a hippi- vagy glamkorszak ugyanúgy felelevenedik majd a színpadon, mint a Bay Area thrash metalja, a '80-as évek klasszikus rockja, vagy épp egy-egy fiú- vagy lánybanda a következő évtized pophullámából, de persze napjaink legmenőbb dalaiból is merítenek majd a csajok. A mindegy 50 zenészcsaj már javában dolgozik a programon, idén is lesznek „újoncok", és olyanok is, akiket már jól ismerhetünk az előző három Dáma Lármáról, a fő show előtt pedig négy csajbanda egy-egy rövid műsora melegíti be a terepet: a Holy Chicks, a The PinUps, a szegedi Armynas és az ez alkalomból újra összeállt Buttercup.

Énekesek:
Király Anna, Dudás Ivett, Horváth Anett, Besnyő Gabi, Karai Anna, D. Nagy Ági, DiJo, Farkas Saci, Szölgyémi Melinda, Pető Andi, Roboz Réka, Szeszti, Boda Evelin, RIA, Gréti, Szibilla, Csányi Lilla, Hunyadkürti Évi, Polczer Nóri, Sicu

Dobosok:
Kelemen Ági, Tiszai Vivi, Fekete Andi, Árendás Anita, Antal Lilla, Tarr Linda, Ferenczi Bebi, Barsi Evelin, Felföldi Fanni

Gitárosok:
Bulatovits Évi, Máté Évi, Králik Beáta, Brányi Vivi, Kövecses Evelin, Rejtő Stefi, Hajdu Dia, Tajti Emma, Lahucsky Kriszti

Basszusgitárosok:
Kappel Bogi, Marielle Montagnon, Simon Anna, Biró Ági, Hain Réka, Horváth Kitti, Sebestyén Tünde, Jutasi Szandra, Felföldi Fanni

Billentyűsök:
Glowacz Dorina, Sárközi Ágnes

Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.