Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Hiba
  • Delete failed: 'index.html'

Firewind és Brainstorm az A38 Hajón

0616fwImmortals címmel jelent meg januárban a Firewind új albuma. A zenekar február 26-án Budapesten is fellép, méghozzá a Brainstorm társaságában.

Első lemezét jelentette meg 2017 elején a Firewind Henning Basse énekessel a mikrofonnál, aki persze nem teljesen új a csapatban, hiszen tíz évvel ezelőtt már turnézott velük, és az utóbbi időszakban ismét ő áll a fronton Gus G. bandájában. Az Immortals a zenekar történetének első konceptalbuma, amely az ókori görög történelem egyik legizgalmasabb fejezetét, a második perzsa háborút járja körül, és egyben ez az első nagylemezük is, amelyet külső producer segítségével készítettek el. A banda választása e tekintetben a Pink Cream 69 basszerére, Dennis Wardra esett, aki emellett komolyan belefolyt a dalszerzésbe is Gusszal.

A Hands Of Time és az Ode To Leonidas című szerzemények után a Back On The Throne című dal is. A lemezbemutató turnéra a svéd Manimal és a görög Scar Of The Sun kíséri majd el Gusékat, a magyar koncert pedig február 26-án lesz az A38 Hajón – jó hír, hogy ide a magyarországi koncertjeik számát tekintve akár tiszteletbeli hazai csapatnak is nyugodtan tekinthető Brainstorm is becsatlakozott. További információk itt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.