Shock!

június 17.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

David Lynch múzsája Budapesten: Chrysta Bell-koncert a Dürer Kertben

crysta_bell_2017_finalÉteri szépség, elvitathatatlan karakter és megkapó tehetség, e pár szóval nyugodtan summázhatjuk a többek között David Lynchcsel is rendszeresen együtt dolgozó Chrysta Bell munkásságát.A jelzőkre ráadásul az amerikai díva már színészként, modellként és zenészként is maradéktalanul rászolgált, erről pedig idén november 19-én a Dürer Kertben a hazai közönség is meggyőződhet.

A Twin Peaks 2017-es folytatásában is szereplő zenész idén júniusban megjelent, We Dissolve albumának turnéjával érkezik hozzánk, de természetesen bőven hallhatunk majd a korábbi, David Lynch-együttműködés fémjelezte nagylemezek dalaiból is, egyből magyarázatot kapva, miért is választotta az öntörvényű rendező-zseni Chrysta Bell dallamait zenei fantáziáinak életre keltéséhez.

Mit várhatunk november 19-én?

Olykor lüktető, olykor távoli dimenziókba átrántó, csodálatosan összerakott dream pop dalokat, egy álomszerű, szürreális világ aláfestő zenéjét, amely ugyan elsőre a késő ősz komor öltönyét visel, de ezt ledobva egy végtelen érzelmi spektrumban szárnyaló, igazán érzéki élménnyé áll majd össze.

Jegyárak: 5500 / 6500 Ft

Helyszín: Dürer Kert, Room 041 (1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Event: https://www.facebook.com/events/288920171570289/

Online itt tudsz jegyet venni.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 bogar 2017-11-10 20:17
"Olykor lüktető, olykor távoli dimenziókba átrántó, csodálatosan összerakott dream pop dalokat, egy álomszerű, szürreális világ aláfestő zenéjét, amely ugyan elsőre a késő ősz komor öltönyét visel, de ezt ledobva egy végtelen érzelmi spektrumban szárnyaló, igazán érzéki élménnyé áll majd össze."

Basszus! Kaphatnék egy kicsit abból a cuccból, amit az tol, aki ezt írta? :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.