Június 5-én szimfonikus koncertalbummal jelentkezett a Voivod, amelyről most a The Unknown Knowshoz készült videó. A zenekar jövő hónapban Budapesten is ismét fellép.
Július 3-án jelenik meg a Deep Purple új lemeze, amelyről most bemutatták a Diablo című számot. A csapat ősszel Magyarországon is fellép a Splat! albumhoz kapcsolt turnén.
Cellophane címmel negyedik közös szerzeményét is közzétette Evan Stanley és Nick Simmons. A KISS két alapítójának fiaitól nyár végén érkezik az első album.
Október 27-én először lép fel Magyarországon a Drink The Sea, az alternatív rock, a világzene és a kortárs dalszerzés kiemelkedő alakjaiból álló nemzetközi szupercsapat. A zenekar a budapesti Akvárium Klub KisHall színpadán mutatkozik be a hazai közönségnek.
2025-ben karrierje legnagyobb arénaturnéját abszolválta a Sabaton, több mint húsz kamionnal és kétszáz fős stábbal eddigi legmonumentálisabb produkciójuk valósult meg. Itt viszont nincs megállás: a turné második felvonásához érkeztünk, ezúttal pedig Magyarország sem marad ki.
Crying Fire címmel új dalt jelentetett meg az Avatar. A zenekar jövő héten a Metallica előtt játszik Budapesten, decemberben pedig önálló koncerttel is eljutnak hozzánk.
A Haken a progresszív metál egyik legizgalmasabb formációja, epikus dalaikról és lehengerlő koncertjeikről ismert. A zenekar legutóbb 2023-ban adott nálunk teltházas koncertet, szeptember 29-én pedig a Dürer Kertben lépnek fel, ahová megújult felállásban érkeznek.
A mai napig nem tudta levetkőzni a Beavis & Butt-Head, illetve a Metallica által ráaggatott stigmát a Winger. Reb Beach gitáros egy friss interjúban azt valószínűsítette, hogy mindez már így is marad.
Come This Madness címmel jelenik meg szeptember 25-én a Europe új albuma. A zenekar most a The Cult Of Ignorance című dal videóját mutatta be a lemezről.
Július 10-én új albumot jelentet meg a DevilDriver. Dez Fafaráék friss műve a Strike And Kill címet viseli, és most bemutatták róla a Dead In The Water című dalt.
Július 3-án jelenik meg a Dominum új albuma, amelyről most a Doctor Doctor című dalt mutatták be. A zenekar turnéja év végén Budapestet is érinteni fogja.
Június 26-án jelenik meg Ghosts Of Europa címmel az új Mortiis-album, amelyről most újabb dalt lehet meghallgatni. A lemez az első a sorban a Prophecy Productions gondozásában.
Jövő héten Budapesten is két koncertet ad a Metallica. James Hetfieldék turnéja ebben a körben is rekordokat döntöget, de nincsenek ezzel egyedül a színtér nagyjai közül.
Ősszel jelenik meg Ola Englund új szólóalbuma. A The Haunted gitárosának friss műve The Neverending Story címmel fut, és már két dal is meghallgatható.
Különleges, vendégekkel teli újrajátszós albummal ünnepli fennállásának ötvenedik jubileumát az Accept, amelyről most megérkezett az első dal. A zenekar az év végén Budapesten is újból fellép.
Augusztus 7-én jelenik meg Eclipse címmel a Xandria új albuma, amelyről most a Colours című dalt mutatták be. A zenekar lemezbemutató turnéja október 10-én Budapestet is eléri.
Új albummal jelentkezik a The Ocean. A zenekar teljesen átalakult felállásban készítette el a Solarist, amit ettől függetlenül karrierjük legambíciózusabb anyagának ígérnek.