Nyilvánosságra hozták az aktuális Grammy-jelölteket. Az egyes kategóriák listáin többek között Dream Theater, a Ghost, a Sleep Token és a Deftones is szerepel.
Nagy nyilvánosságot kapott a napokban Ignacia Fernández, aki a Miss World Chile szépségverseny idei elődöntőjében egy death metal dalt adott elő a színpadon. Ignacia a Decessus nevű csapat énekesnője.
Új dallal tért vissza a Catalyst Crime. A zenekar élén a Cradle Of Filth soraiból nemrég zajos körülmények között távozott Zoe Marie Federoffot találjuk.
Utolsó turnéjára indul jövőre a Journey. A karrierzárónak szánt körút Final Frontier néven fut, és egyelőre hatvan észak-amerikai koncertet jelentettek be.
Hamarosan európai turnéra indul az Evergrey a Katatonia társaságában, és a körút felvezetéseként máris közzétettek egy friss szerzeményt Oxygen! címmel. Egyelőre ugyanakkor nincs szó új lemezről.
The Conquering Darkness címmel jelenik meg november 28-án a Malefic Throne első albuma. A zenekarban a Morbid Angel, a Hate Eternal és az Angelcorpse tagjai egyesítették erőiket.
November 21-én közös EP-t jelentet meg az Aerosmith és Yungblud. Az első dal, a My Angel máris meghallgatható, Dominic Harrison pedig szólókarrierjében is minden eddiginél nyíltabban felvállalja a rockműfajt.
Új albummal jelentkezik a brit Urne. A Setting Fire To The Sky januárban jelenik meg a Spinefarm gondozásában, és most újabb előzetes dalt mutattak be róla.
December 12-én jelenik meg a Lord Of The Lost lemeztrilógiájának második része. A csapat most újabb dalt tett közzé az Opvs Noir Vol. 2-ról, benne az Infected Rain énekesnője, Lena Scissorhands vendégeskedésével.
Új single-lel tért vissza a portlandi Black ’N Blue, a KISS-ből ismert Tommy Thayer eredeti zenekara. A csapat aktuális felállásában három eredeti tagot is találunk.
Kevéssé ismert tény, hogy Joey Belladonna 1992-es első eltávolítása után Mark Osegueda is végső körös jelölt volt az Anthrax frontemberi posztjára. Az énekes egy most bemutatott videórészletben erről a meghallgatásról beszélt.
Jövő nyáron ismét Európában koncertezik az újjáéledt Savatage, akikhez több állomáson csatlakozik a visszatérő Nevermore is. Sajnos úgy néz ki, magyar koncert 2026-ban sem várható.
Aaron Stainthorpe, a My Dying Bride nemrég eltanácsolt frontembere vendégeskedik a The Burned Over új feldolgozásában. A duó ezúttal a Boney M. 1978-as diszkóklasszikusát, a Rasputint gyúrta át.
Új szerzeménnyel jelentkezett a Lovecrose. A Csillagokon át című, videóklippel is megtámogatott tétel egy metalcore-ballada az elmúlásról, a tehetetlenségről és a gyászról.
Tovább bővítette jövő évi turnéját a Rush, az érdeklődés ugyanis minden várakozást felülmúl. Geddy Lee egy friss interjúban elárulta: a zenekar változatos műsorral készül majd a koncertekre.