Shock!

Alakulása után tizenhét évvel jutott el először hozzánk önálló koncerttel a svéd Smash Into Pieces és rögtön tele is pakolták az A38-at. Ráadásul már hetekkel a koncert dátuma előtt elfogyott minden jegy, ami azért is külön öröm, mert a hajó gyomrát döntően fiatalok, tizen- és huszonévesek töltötték meg. A banda 2016-ban már játszott nálunk egyszer, de akkor előzenekari státuszban érkeztek, a Sonic Syndicate és az Amaranthe társaságában, és elnézve a mostani közönséget, bizton állíthatom, hogy többségük akkor – életkoránál fogva – még nem látta őket.

A koncert egy pontján az énekes, Chris Adam Hedman Sörbye tartott is egy rögtönzött felmérést arról, mennyi az új arc a tömegben, és bizony a legtöbb kéz akkor lendült a magasba, amikor azokat szólították, akik legelőször látják élőben a bandát. Köztük voltam én, és annak ellenére remekül szórakoztam a 70 perces koncert minden pillanatában, hogy otthon meglehetősen ritkán hallgatok ilyesfajta zenét. Élőben viszont a Smash Into Pieces lényegesen karcosabban szólal meg, ráadásul színpadi teljesítményük és intenzitásuk is sokat ad az élményhez, így koncerten akkor is érdemes tenned velük egy próbát, ha dalaik alapvetően kicsit túl poposak, slágeresek, Chris hangja pedig szirupos neked.

A zenekar egyébként nem szereti követni a jól bevált formulákat, így jelenleg is úgy vannak turnén Armaheaven Prophecy címke alatt, hogy új lemezük, az Armaheaven csak október második felében jelenik meg. Érdekesség még esetükben, hogy basszusgitáros nélkül lépnek fel – a lehangolt második gitár helyettesíti a bőgőt –, és elektromos dobokat használnak, ami szintén nem túl bevett rockszínpadokon. A Smash Into Pieces mindenféle effektekkel és elektronikával vastagon nyakon öntött zenéjéhez viszont abszolút passzol ez a hangszer, ráadásul illik a koncepcióba is. A zenekart, pontosabban annak APOC művésznéven ismert dobosát ugyanis körüllengi némi okosan kitalált és felépített misztikum. APOC a sztori szerint dobos, DJ és szuperhős egy személyben, aki talpig bebugyolálva, csuklyában és számomra a régi transformers rajzfilmeket idéző, világító-villogó maszkban tolja le a koncerteket. A mai napig nem lehet tudni, kicsoda igazából a fazon (egyes jól értesült pletykák szerint egy bizonyos Isak Snow-t, régi dobosukat rejti az álarc), de a koncertek látványvilágát alapvetően rá húzzák fel. Tény, hogy roppant látványos, ahogy a dobcucc mögött konstans villog a hatalmas maszk, miközben lézerek hasítják a levegőt a banda felett, elöl pedig a két gitáros, Benjamin Jennebo és a lemezeken nem játszó, de élőben folyamatos szereplő Emanuel Magnil, valamint Chris pörög fáradhatatlanul.

Zenei szempontból egyébként a Smash Into Pieces dalai nem agyonkomplikáltak: ezek tulajdonképpen zúzós gitárokba csomagolt, instant popslágerek, amikben csak elvétve kerülnek elő például gitárszólók, viszont kivétel nélkül mindegyikben ott van a slágerpotenciál. És ezt most értsd szó szerint, nincs abban ugyanis semmi túlzás, mikor azt írom, hogy minden egyes szám refrénje azonnal fülbe ül, így mikor másodszorra érkezik meg az adott dalban, már te is együtt dalolhatod Chrisszel. A rajongótábor pedig pontosan ezt is tette, a legelső daltól, egészen a záró Six Feet Underig. A hangulat tehát igazán forró volt, és a nordikus éghajlatról érkező svédek – különös tekintettel a frontemberre – láthatóan nehezen is viselték a deszkákon tomboló hőséget. Dacolva az elemekkel, így is üresjárat nélkül, nagy intenzitással tolták végig a kereken 70 perces műsort, melynek gerincét a Ghost Code és Arcadia lemezek adták. A koncert végén aztán APOC maszkja már piros-fehér-zöld színekben pulzált, a banda pedig sokadszorra is megköszönte, hogy ennyien jöttek el megnézni őket. És hogy ezt komolyan gondolták, azt be is bizonyították azzal, hogy Chris és Benjamin tíz perccel a buli lefújása után már mentek is dedikálni a merchpultba.

Ez a koncert is azt mutatta, hogy lehet, nem olyan formában, ahogy az iszapszemű, öreg rockerek elképzelik, de igenis meg lehet szólítani a fiatalokat 2025-ben is gitáralapú zenékkel. Manapság ehhez persze már nem elég a régi recept, az kell, hogy a metálba egyéb műfajokat is keverjenek, netán a különböző stílusok mixelésére helyezze az adott csapat a hangsúlyt. Ez viszont egy olyan kompromisszum, amit készséggel vállalok a fiatalok bevonzása, és ebből következően a műfaj túlélése érdekében.

A fotók a turné egyéb állomásain készültek.