Shock!

Eddig nem volt megszokott koncerthelyszíne a Wigwam a Queen rajongóknak: az Emlékzenekar is a PeCsában játszott az elmúlt években december tájékán, így mindnyájan kicsit félve gyülekeztünk a helyszínen, ahol bitang hideg volt, és a szívbajt hozta ránk, hogy 10 körül még csak a zenészekkel és rokonaikkal csevegtünk egyen-ketten.

BZ erre azt mondta: “Sebaj, maximum próbálunk egy jót!”. Mindenesetre sok-sok Def Leppard videó után csak úgy döntöttek a srácok, hogy elkezdik, ekkor derült ki, hogy azért nem is vagyunk oly kevesen: alsó hangon 100 felső hangon legalább 200 ember lehetett a Wigwamban, ami elfogadható.

A buli egynémely eredeti Queen bejátszásokkal, majd a élőben a Tie Your Mother Down című örök életű rock'n'roll őrülettel kezdődött. A magam részéről én a Let Me Entertain You-nak jobban örültem volna (oldschool Queen rajongó lennék, vagy mi), azonban ha a rock előhömpölyög és jó a buli, mit érdekel engem, mit játszanak. Szerencsére a közönség is “bemozdult” nem túl nagy létszámát annál nagyobb lelkesedéssel pótolva.

Én magam két nóta között jókat mosolyogtam a tőlem balra “tomboló” Wendigo tagokon, akik végig sörrel a kézben, de abszolút pontos fejbólogatással “tombolták” végig az egész bulit. Emellett több hölgy is bebizonyította, hogy erre a zenére nemcsak beindulni, tombolni és fejbólogatni lehet, hanem táncolni is: kellemes látvány volt.

Maga a banda korrektül tette a dolgát a színpadon, amellyel apró hangosítási problémák voltak: az előzetesen beállítottakhoz képest elmászhatott valami, mert állítólag a “beálláson még jó volt”, de a bulira kicsit sok lett a billentyű és kevés a szólógitár, így a magasan szárnyaló, repkedő szólók néha alig tudtak a zenekari “kásából” kievickélni, kiszökkenni. No, persze a helyén volt minden, hallani lehetett az összes hangszert, de speciel nekem jobban tetszett volna, ha a szólóra nem figyelnem kell, hanem maga alá temet, ahogy azt kell.

A buli legnagyobb erénye mégis az volt, hogy a Queen Emlékzenekar egy percig sem akart Queen lenni; nem akart utánozni, hanem Queen nótákat akart jól játszani Queen Emlékzenekar-módra. BZ csak az elején mentegetőzött, hogy a nóták közti konferálást Freddie jobban csinálta, aztán szerencsére túltette magát ezen: BZ-től úgyis azt várjuk el, hogy a nóták között úgy konferáljon, mintha BZ lenne!

A nóták java része igencsak ütött, a Fat Bottomed Girls-ben zseniális volt a kórus, a Dreamers Ball igazán meglepett, sőt a Bohemian Rhapsody is átjött (kár, hogy a közepe még szalagról sem játszódott be). Két apró probléma így is akadt azért: egyrészt a színpadi körülmények között (hidegbefúvás vs. Jupiter-lámpa melegítés) a húros hangszerek akár egy nóta alatt is képesek voltak elhangolódni, szegény zenészek küzdöttek is a hangolással eleget. Másrészt a Crazy Little Thing Called Love-ot BZ az eredeti sebességgel kezdte, de Dr. Madai Zsolt (dob) sajna jóval lassabban lépett be, így a nóta kissé szétesett, nem tudta hozni az eredeti lüktetést. Ezért picit kár volt, remélem legközelebb ez javítva lesz.

Még egy dolog: számomra picit zavaró nóta került a repertoárba, méghozzá a Somebody To Love, amelynek kórus-megoldásai nem voltak a megszokottak, és sajnos emiatt furcsa is lett néhol: én inkább jobban ragaszkodtam volna az eredetihez ebben az esetben. De fogjuk ezt a hangosítás rovására.
Ettől a néhány apró technikai és egyéb bakitól eltekintve a koncert maga irtózatos és őrületes rock'n'roll fiesta volt, amelyet végigugrálva, énekelve az ember több kilót képes lefogyni, napokig bereked és olyan Queen klasszikusokat hallgathat a már felsoroltakon kívül, mint az Under Pressure, Radio GaGa, White Queen, Hammer to Fall, Now I'm Here, sőt, Töpi (szemben Brian May-jel) nem felejtette el a 39-t!!! Kárpótolva lettünk a Budapest Sportarénáért, köszönet Töpinek!

S persze ne felejtkezzünk el a szokásos Queen ráadásról, We Will Rock You, We Are The Champions, ahogy azt kell... a baj csak az, hogy a hangulat még egy-két nótát elbírt volna, mert hát egy ilyen bulit NEM SZABAD ABBAHAGYNI! Ezért lenne még néhány javaslatom, mivel lehetne a repertoárt bővíteni: az epikus Teo Torriate, a lendületes Don't Stop Me Now, a vicces Good Old Fashioned Loverboy és két igazi Queen szerelmem, a Save Me, és a Sail Away Sweet Sister méltó adalék lehetne egy jó 3 órás rock'n'roll örömünnepre!

Jó volt együtt énekelni BZ-vel, aki meg is énekeltette szépen a közönséget, ahogy azt kell, a hangulat frenetikus volt, az előadás Queenhez méltó, a hibákra pedig már most nem emlékszem. Voltak?...

További fotók:
Queen Emlékzenekar