Shock!

július 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tool: Undertow

0406toolcA Tool a zenetörténelem egyik legrejtélyesebb jelensége. Adott négy fickó, akik ritkábban adnak ki lemezt, mint a rég halott Elvis, szívesen játszadoznak a rajongóik idegeivel, sőt, akár még hülyét is csinálnak belőlük, a zene pedig, amit játszanak, épp annyira körülírható, mint egy fekete lyuk. És mindennek ellenére a csapat mégis olyan státuszba emelkedett az alakulása óta eltelt huszonhárom év során, ami nyugodt szívvel nevezhető páratlannak. A Tool egyszerre kultikus brigád és rocksztár csapat, egyszerre populáris és rétegzene: az Iron Maiden vagy a Dying Fetus rajongó valószínűleg ugyanúgy ismeri legalább a hírüket, mint mondjuk egy Rihanna vagy Moby követő. Hasonló anomáliák persze évezredenként adódhatnak, ám valahol mindegyik ilyen jelenség megmagyarázható logikusan. A Tool sikerének boncolgatásakor azonban logikának még a nyomával se találkozunk. Ám tűnjön bármily megfoghatatlannak ez a csapat, még az ő esetükben is létezett egy kezdet, egy első lépés, egy első siker, ami idén – konkrétan a mai napon – lett éppen húsz éves.

megjelenés:
1993. április 6.

kiadó:
Zoo Entertainment
producer: Sylvia Massy & Tool

zenészek:
Maynard James Keenan - ének
Adam Jones - gitár
Paul D'Amour - basszusgitár
Danny Carey - dobok

játékidő: 69:07

1. Intolerance
2. Prison Sex
3. Sober
4. Bottom
5. Crawl Away
6. Swamp Song
7. Undertow
8. 4°
9. Flood
10. Disgustipated

Szerinted hány pont?
( 55 Szavazat )

Los Angeles a rockzene birodalmában olyasmi helyet foglal el, mint a Moulin Rouge Franciaországban, vagy De Wallen, a hírhedt piros lámpás negyed Hollandiában. Az Angyalok Városa nem tűnik a legtökéletesebb helynek ahhoz, hogy egy igazán elborult, a sikerekre mit sem adó zenekart okádjon a világra, s mégis, a Tool gyökerei egészen idáig, a napégette utcák fölé magasodó pálmafák közé vezetnek vissza. 1989-ben itt botlott egymásba négy fura szerzet: ott volt a hórihorgas rocker dobos Danny Carey, a filmbolond basszusgitáros Paul D'Amour, a szintén filmes érdeklődésű, hegedűs és gitáros Adam Jones és a hadsereget megjárt, stand up comedyben utazó James Herbert Keenan, azaz Maynard James Keenan. Careyt a '80-as évek végén egy Green Jelly névű csapatban találjuk, amelynek zenéjében egyszerre keveredik az avantgarde humor, a punkos rendszerellenesség, legfőbb koncepciójuk pedig a polgárpukkasztás. Keenan ebben az időben költözött be abba a házba, ahol Carey is élt, sőt mi több, sikerült befészkelnie magát a dobos fölötti lakásba, éppen oda, ahol a Green Jelly többi tagja is tengődött. Ki is használta a lehetőséget, s gyakorta lenézett a próbaterembe, ahol lakótársai zajongtak, s ha úgy hozta kedve, még a mikrofont is magához ragadta. Komikus énje már ekkor felsejlett Carey előtt: „Lejött a próbaterembe, és mindenfélét csinált, de nem mondanám éneklésnek. Inkább amolyan színészkedés volt, komédiázás. Az egész olyan volt, mint a cirkuszban."

A Green Jellyvel való hülyülések során Keenan fejében megfogant egy saját zenekar ötlete. Carey felajánlotta a próbatermüket, Keenan pedig nekiállt társakat keresni. Egy közös ismerős révén bukkant rá a képzőművészetekben utazó Adam Jonesra, aki szintén zenekarosdin törte a fejét. A basszusgitárosi posztra is hamar megtalálták az emberüket a filmtechnikusként dolgozó Paul D'Amour személyében, ám a dobossal már nem volt ekkora szerencséjük. A fickó ugyanis, akinek neve vélhetőleg örökre a feledés homályába veszett, egy nap elfelejtetett megjelenni a zenekari próbán, s társai többé nem is hallottak felőle. Carey, mint tapasztalt muzsikus, felvillantotta atyai oldalát, megszánta a három elcsüggedt fiút, és beugrott jammelni velük. A tagok szerint ekkor érezték először azt, hogy az a bizonyos „kémia" ott van a levegőben. Ugyanakkor egyikőjük sem tekintette mindezt többnek egyszerű hobbinál, hiszen mindnyájuknak megvolt a maga hivatása és élete. A jó hangulatú jammelések közben azonban egyre-másra bukkantak fel saját témák, amikből végül épkézláb dalok álltak össze. Általában ennyi elég is szokott lenni egy zenekarnak ahhoz, hogy komolyabban foglalkozni kezdjen a saját jövőjével, ám Carey-éknek csupán akkor esett le a tantusz, amikor felkérték őket egy klubbulin való szereplésre. Az is csak ekkor jutott eszükbe, hogy még rendes neve sincs a zenekaruknak. „A Tool pontosan azt jelenti, aminek hangzik: egy nagy fasz", mondta egy ízben Keenan a névválasztásról. „Egy csavarkulcs. Aztán meg egy cselekvés is. Mindez a keresés folyamatára utal, amelynek során minket használhatsz. Mi vagyunk a lapát, a gyufa, az üveg méreg, az eszköz: használj minket, hogy rátalálj arra, amit kutatsz, vagy amit elérni próbálsz."

0406tool1991 jelöli a Tool első demójának megjelenését. A 72826 – mely egyébként a telefon alfanumerikus gombjain a SATAN-t adja ki – egy nagyon kezdetleges, zsigeri Tool képét mutatta, arra viszont épp megfelelt, hogy a kiadók felfigyeljenek a banda körül kialakulni készülő pezsgésre. A zenekar egyre többet koncertezett, s nagyjából kilenc hónappal megalakulásuk után meg is szerezték életük első kiadós szerződését. A Tool mindig is fontosnak tartotta, hogy a csapat ügyeit száz százalékig a saját kezükben tarthassák, legyen szó a borítótervről vagy akár a lemezek reklámozásáról. Mindebben a BMG-hez tartozó Zoo Records nyújtott üzleti jobbot, amit Carey-ék végül el is fogadtak. A szekér beindulni látszott, a tagok pedig igen érdekes és szokatlan módját választottak a banda népszerűsítésére: Carey például az interjúkban lelkesen mesélt az okkultizmus iránti vonzalmáról, s elárulta, hogy még a dobfelszerelését is különleges, okkult szimmetria alapján állítja össze. Keenan komikus oldalát a dalszövegekben fedte fel igazán, ám a gyakorta komolytalannak tűnő sorok nagyon is komoly mondanivalóval bírtak, lásd a Hush cenzúraellenes mondandóját.

Aztán elérkezett 1992, az első Tool EP ideje. Az Opiate címet kapott anyagon már megfigyelhető az a jellegzetesség, ami végül a csapat egyik ismertetőjegyévé vált: az olyan dalok, mint a Part Of Me vagy az Opiate egyszerre fogósak és összetettek, köszönhetően Danny Carey szokatlan gondolkodású dobolásának és Maynard Keenan hasonlóan bizarr énektémáinak. Adam Jones riffjei pedig egybeforrasztják a Yes lelazult nyakatekertségét és a közel-keleti misztikumot a metalra jellemző fémes hangzással, ami összességében valahogy furcsán vonzó. Az Opiate egy olyan zenei világba érkezett, ahol a rockzenét (a felszínen legalábbis) a Nirvana tinibűvölése, a Metallica kommercializálódása és a Red Hot Chili Peppers alternatív poénkodása fémjelezte. A Tool azonban nem hátrált meg, s hogy magukra vonják az rockrajongók figyelmét, először is kapásból kihagyták a CD-ből a dalszövegeket. Adam Jones: „Nem nyomtatjuk ki a dalszövegeinket, mert azt szeretnénk, ha az emberek közel ülve a hangszórókhoz nem csak a zenére, hanem Maynard szövegeire is ugyanúgy odafigyelnének. Számunkra a dalszöveg és a zene egyformán fontos." Emellett a borítót ellátták mindenféle okkultista és beborult festményekkel, ábrákkal, és mindehhez hozzáadódtak még a Keenan-féle bizarr nyilatkozatok is („Masszív drogos banda vagyunk. Annyira pszichedelikusak vagyunk, amennyire az csak lehetséges."), amiknek meg is lett a hatása: a rajongótábor rohamosan nőtt, s ami még ennél is fontosabb, lojális maradt, ami a zene felfedezésének köszönhető. Hírnevüket az intenzív koncertezés is növelte, s ebben az időszakban bárkivel felléptek, akitől csak lehetőséget kaptak, legyen az Henry Rollins vagy épp Steven Adler. Mire 1992 vége felé bevették magukat a stúdióba, már egy albumnyi anyag volt a hónuk alatt.

0406tool2

Az Undertow háromhónapnyi stúdiózás gyümölcse lett, s valószínűleg a '90-es évek elejének egyik, ha nem legelborultabb metal lemeze volt. Szürreális világukból már az Opiate-en is kaphattunk némi ízelítőt, arra azonban, ami a debütáló lemezen várt a hallgatóra, még a legelvetemültebbek sem igen számíthattak. Első hallgatásra még manapság is fejvakarásra késztet, ugyanakkor mégis arra ösztökél, hogy tovább kapargassuk a felszínt, mert alatta egy egész világ hever, ami viszont nem mindenki számára nyújt kellemes felfedeznivalót. A nyitás még nem is annyira felkavaró: az Intolerance a Tool keményebb oldalát mutatja. Danny dobolása finoman szaggatja darabokra a szerzeményt, Jones Paul D'Amourral összedolgozva drótkefeszerű hangorkánjaikkal sikálja tisztára a hallójáratainkat, Maynard pedig hol jól lakott macskaként dorombol, hol pedig úgy üvölt, mint egy dühödt tinédzser, akit épp egy pap erőszakol meg. Mert az Intolerance szövege részben (vagy egészben, ezt nehéz eldönteni) a vallás sötét oldaláról szól. A lemez egyik pillére, valamint a Tool egyik legnagyobb slágere a Prison Sex. A dal zeneileg az Intolerance-hez hasonlóan direkt, hullámzó szerkezettel, váltásokkal halad előre. A dal mégis Keenan szövegétől válik mégis olyan kényelmetlenné. A dal témája a gyermekbántalmazás, illetve az áldozat későbbi sorsa. Mint ahogy erről maga az énekes mondja: „Gyakran, miután bántalmaztak egy gyereket, megpróbálják kitörölni az emlékezetéből az eseményt. Aztán a gyerekek felnőnek, és nem értik a bennük dúló vihart, amit végül különféle módon próbálnak levezetni: alkoholistákká válnak, vagy más függőségbe menekülnek." Mindezt a Jones által kreált, stop-motion technikával készült videó mélyíti tovább, amely még annak ellenére is igen súlyos, hogy teljesen erőszakmentes. Adam: „Ez a klip, akárcsak a dal, épp arról szól, hogy akivel hasonló történt, az később könnyen maga is erőszakossá válhat, gyerekeket fog bántalmazni, ezzel pedig a kör bezárul." A nehezen értelmezhető, felkavaró klipet természetesen több csatorna is betiltotta, ám ahogy az már lenni szokott, az efféle agyatlan cenzúra csak a zenekar malmára hajtotta a vizet.

0406maynardA Sober, amihez Jones újabb zseniális videót kanyarított, már zeneileg is fenyegetőbb darab. D'Amour szaggatott, ideges basszustémája képezi a téma sötét lelkét, amitől az egész valamiféle bizonytalanság-érzetet áraszt. Adam ezúttal is kihasználja hathúrosa adottságait, s kezében sír, vonyít, üvölt és morajlik a gitár. Keenan itt is nehezen értelmezhető: több mint valószínű, hogy a szerzemény fő témája a drogfogyasztás, ám a csavaros dalszövegnek köszönhetően arról már megoszlanak a vélemények, hogy az énekes a kábítószer ellen vagy épp amellett voksol. Jones szerint: „Ez a dal a drogfogyasztásról szól, illetve arról, hogy miért is nem tudunk drogozni akkor, amikor valami pozitív dolog történik az életünkben. Viszont sok függő jön oda hozzánk azzal, hogy szerintük ez egy drogellenes dal. És ez remek, de ettől függetlenül nem kezdek el azon izgulni, hogy mindenki pontosan megértse a dalainkat. Ez egy személyes dolog, és ha megérted, nagyszerű. Ha nem, de egyébként tetszik, az is szuper. A lényeg, hogy pozitív legyen a végeredmény." A Bottom mondanivalója még ennél is nehezebben értelmezhető, de valószínűleg a depresszióról, a totális összeomlásról szól. A dal közepén még a banda nagy cimborája, Henry Rollins is tiszteletét teszi, aki állítólag ezzel a vendégszerepléssel rótta le egy pókerjátszmán szerzett adósságát a banda előtt.

Személyes kedvencem a lemezről a Crawl Away: visszafogottan, ámde feszültséget sejtetően mászik előre, nagyjából úgy, mint egy élőhalott. Aztán a zenekar beiktat egy leállást, csak hogy elszabadítsák a kénköves poklot. A „látom, ahogy hátat fordítasz nekem / ha tehetném, kést döfnék beléd" sorok sem épp illatos virágokat és zöld mezőket sejtetnek. Hasonlóan kimért a Swamp Song is, az album talán legtémázósabb és legnehezebben betörhető dala. Elsőre valóban olyan, mintha az ember egy mocsárban próbálna keresztülcsörtetni, nem is adja meg magát egykönnyen. A címadó ennél valamivel felhőtlenebbnek tűnik. Adam Jones sajátos, egyszerre gazdag és minimalista témái elsőre átláthatatlanná teszik a szerzeményt, de mindebben Carey nehezen követhető dobolása is közrejátszik. A szöveg ezúttal is többféleképpen értelmezhető, de Maynard erről is ad egy magyarázatot: „Tetszik a hullámtörés ötlete. Az az érzés, amikor ott kint állsz a szörfödön, és úgy érzed, mintha összevissza dobálnának a hullámok, ha tetszik, ha nem. Remélem, a zene ugyanezt az érzést váltja majd ki az emberekből: először maga alá gyűr, aztán a felszínre vet, és te egyszerűen csak hagyod magad sodródni az árral."

0406tool3Vérbeli elborulást ígér a 4 Degrees: aki eddig bírta cérnával, az innentől csak még nagyobb ellenállásra számíthat. A címéről egyébként sokan tudni vélik, hogy azt a hőmérsékletkülönbséget jelöli, ami a végbélnyílás és a vagina közt mérhető. Ha van dal, amely igazán megtestesíti az album koncepcióját, az a Floods. Fel s alá hullámzik, hol felágaskodik, hogy maga alá tuszkoljon, hol pedig visszahúzódik, a nyugalom illúzióját keltve. A záró Disgustipated inkább amolyan ambient á la Tool, érdekessége pedig, hogy a CD-n 69-es trackként jelenik meg. Szó esik még itt egy rettenetes zöldség-holokausztról is, de mire idáig elérünk, már úgyis mindegy, hiszen a szemgolyóink a hátunk közepén futkosnak sikoltozva, üres szemgödreinket pedig nyelvünk nyaldossa simára. A borítómunka ezúttal is egyedi: a borítófestményen látható emberi bordázat ugyan elég volt ahhoz, hogy a nagyobb lemezüzletek megtagadják a CD árusítását, de a rajongók számára azonban mindez még kevés volt, ők többre vágytak, amit természetesen meg is kaptak. A borító belsejében láthatunk villákkal kitámasztott disznót, amibe az album címét vésték, de akad itt egy terhes nő magzatpózban, valamint a tagok is ott pózolnak mindenféle bizarr kínzóeszközökkel magukon. A zene után persze mi másra is számíthatnánk tőlük?

Az album megjelenését követően a csapatnak lehetősége nyílt fellépni a legnagyobb alternatív zenei fesztiválon, a Lollapaloozán, ahol olyan kollégák mellett léphettek fel, mint az Alice In Chains, a Rage Against The Machine vagy a Primus. Nem csoda, hogy végül ez a fesztivál hozta el számukra az igazi áttörést, s emelte őket a legmenőbb újgenerációs bandák közé. Olyannyira, hogy az év végére a lemez bearanyozódott, két év elteltével pedig elérte a platina státuszt.

Mára, huszonhárom év elteltével és mindössze négy soralbummal a háta mögött a Tool egyike lett az utolsó mohikánoknak, akik még képesek arénákat megtölteni és komoly eladásokat produkálni. Ami már csak azért is figyelemreméltó a zenekar esetében, mivel átlagban ötévente rukkolnak elő valami újdonsággal, az új anyag pedig immáron hét éve várat magára. Mindenesetre a siker egy fura jószág, nem is túl hűséges típus, de azért általában oda bújik, ahol szívesen fogadják. A Tool viszont már a gondolatától is irtózik, s mindent meg is tettek azért, hogy messzire elkerüljék. Ebben az egy dologban azonban mindezidáig csúfos kudarcot vallottak.

 

Hozzászólások 

 
+1 #9 KeepGoing 2018-03-19 00:16
Idézet - M:
Nagyon jó cikk lett. Én ugyan nem ezt hallottam tőlük legelőször, de mint ahogy a többi, ez is egy hibátlan anyag. Bele lehet rendesen borulni ebbe a zenébe, hogy megfejtsd.
Bízom benne, hogy idén már tényleg kijön egy új lemez, és lesz hamarosan EU turné is.

2013 :DDDDDDDDD
Idézet
 
 
+1 #8 cápaidomár 2016-08-25 14:18
Ja, az intróban vízipipa hallható. Jópofa, ahogy ide-oda mászik...
Idézet
 
 
+3 #7 cápaidomár 2014-10-07 03:43
Újabb magas színvonalú írás, gratula! Pont úgy mint ez a lemez. A Tool zseniális (volt) ez a második kedvencem tőlük, és a legsúlyosabb lemezük mind közül. A szövegekből itt-ott már fordítgattunk a barátnőmmel (főleg Ő a Prison Sexet), srácok, nagyon beteg. Pár másodpercig csak néztünk magunk elé...

Zseniális lemez, és minél többet hallgatod, minél figyelmesebben, annál inkább:-) Itt még a Tool tudta mitől döglik a légy, de aztán a Lateralustól kezdve sajnos elkezdtek a sznoboknak zenélni. (Voltam a Szigeten én is anno, hát az sem volt az igazi - a közönségről nem is beszélve.) Ettől még persze a Lateralus egy nagyon jó lemez, csak a dalok már közel nincsenek olyan jól megírva, mint a mindenható, kolosszális Aenimán. És a Justin Cancellor hiába a világ egyik legjobb basszerosa, a Tool Paul D' Amourral volt a legjobb. (Vele írták Stinkfistet is többek között.)
Idézet
 
 
+5 #6 Scud 2013-04-08 09:48
Színvonalas írás. Meg is jött a kedvem, hogy újra elővegyem.
Idézet
 
 
+7 #5 maradonnna 2013-04-06 23:33
különleges lemez!Imádom őket!nem tudnak hibázni és ez manapság ritkaság!
Idézet
 
 
+8 #4 Mr.Bronson 2013-04-06 12:07
Újabb remek cikk eddig nem ismert infókkal,gratul a!Én is ezzel ismertem meg a Tool-t és a mai napig az egyik kedvenc zenekarom.Noha nem ez a top albumom tőlük tagadhatatlan hogy páratlan zene volt már ezen az anyagon is!Annyit még megjegyeznék hogy a borító nem egy festmény hanem egy kép,Adam Jones és a haverjai építették valami modellezős technikával a bordákat!Ajánlo m mindenkinek a lenti videót kiderül az is hogy a Disgustipated-ben hogyan kreálták azt az őrült zajmasszát.Sörétes puskával szitává lőtt zongora és egyéb nyalánkságok! ;-) http://www.youtube.com/watch?v=JKwsNyIPH8U
Idézet
 
 
+10 #3 matheusthemaggot 2013-04-06 10:56
Nagyon jó cikk, tényleg egy furcsa szerzet ez a Tool.. Én a Lateralus-sal ismertem meg őket és máig is az a kedvenc, de természetesen minden albumuk zseniális, ahogy e cikk tárgya is.
Off: Szívesen olvasnék a Quicksand Slip-jéről is, igaz annak a 20 éves évfordulója február 9-én volt, de szerintem megérne egy cikket, zseniális album! Sajnos méltatlanul alulértékelt lemez...
Idézet
 
 
+13 #2 Equinox 2013-04-06 10:01
Én ezzel kezdtem, aztán gyorsan megvolt a következő 3 is. Van karaktere a zenekarnak, rengeteg új dolgot tudtam meg a leírásból. Köszönjük!
Idézet
 
 
+11 #1 M 2013-04-06 08:31
Nagyon jó cikk lett. Én ugyan nem ezt hallottam tőlük legelőször, de mint ahogy a többi, ez is egy hibátlan anyag. Bele lehet rendesen borulni ebbe a zenébe, hogy megfejtsd.
Bízom benne, hogy idén már tényleg kijön egy új lemez, és lesz hamarosan EU turné is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.