Shock!

június 01.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Overkill: The Years Of Decay

1014overkill1Bár az amerikai thrash metal színtér vezetői kétségkívül az úgynevezett Big Four tagjai, az is nyilvánvaló, hogy a nyomukban mindig is ott loholt néhány nem kevésbé kiváló, népszerűségben azonban tőlük messze elmaradó brigád. Az Exodus, a Testament vagy a Death Angel mellett ilyen az 1980-ban, New Jerseyből indul Overkill is. Blitzék ráadásul sosem adták fel, sosem tartottak szünetet, még akkor sem, mikor a mindenkit sújtó zeneipari szarságok és a '90-es évek kedvezőtlen széljárása mellett olyan egyéb „apróságokkal" is meg kellett küzdeniük, mint a frontember daganatos megbetegedése. Kitartásuk és az a minőség, mely minden egyes anyagukat jellemzi, szép lassan ugyan, de meghozta a gyümölcsét – a zenekar tagjainak véleménye szerint mindig is fokról fokra, apránként építkeztek –, és a csapat jelenleg másodvirágzását éli. Ha nem is népszerűek annyira, mint a hőskorban, az érdeklődés folyamatos irántuk, ami az utóbbi tíz év lemezeinek hallatán nem is csoda, hiszen ezekben minden részletét tekintve ott van a klasszikus Overkill-sound. Az a sound, amely a negyedikként érkező, a napokban éppen huszonötödik születésnapját ünneplő The Years Of Decayen teljesedett ki igazán.

megjelenés:
1989. október 13.

kiadó:
Atlantic / Megaforce
producer: Terry Date, Jon Zazula, Marsha Zazula & Overkill

zenészek:
Bobby „Blitz" Ellsworth  - ének
D.D. Verni - basszusgitár
Bobby Gustafson - gitár
Sid Falck - dobok

játékidő: 56:17

1. Time To Kill
2. Elimination
3. I Hate
4. Nothing To Die For
5. Playing With Spiders / Skullkrusher
6. Birth Of Tension
7. Who Tends The Fire
8. The Years Of Decay
9. E.vil N.ever D.ies

Szerinted hány pont?
( 42 Szavazat )

1988-ban a csapat tábora kissé félve várta a srácok harmadik nagylemezét, hiszen ez volt az első anyaguk, amelyen már nem játszott a zenekarban korábban kreatív és szervezési szempontból is igen fontos szerepet játszó, a rajongók által pedig roppant módon kedvelt dobos, Rat Skates, polgári nevén Lee Kundrat. Dráma azonban nem volt a háttérben, Skates egyszerűen besokallt, és úgy döntött, mással szeretne foglalkozni: „Amikor kiszálltam az Overkillből, teljesen letértem az addigi útról. Azzal kezdtem el foglalkozni, amivel akkor igazán akartam: a családalapítással. Volt ugyan egy másik bandám, de közel sem nyomultunk annyira, mint az Overkill, inkább egyfajta hobbicsapatról volt szó. Aztán 1992-ben, amikor épp leszerződtettek volna minket, teljesen ki is szálltam a zenebizniszből. Tele volt a hócipőm a zeneiparral, a színtérrel, mindennel; meg voltam őrülve. Inkább produkciós munkákkal és dobtanítással foglalkoztam évekig. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem a thrash metal színtér létrehozatalában és elégedett is vagyok azzal, amit sikerült elérnünk, de ez volt az a pont, amikor ideje volt más dolgok után néznem."

A grafikusként az Overkill plakátjait és kabalafiguráját, Chalyt is megalkotó, egyébként gördeszka-versenyzőként is sikeres Skates végül szabadúszó filmes lett, de nem távolodott el a zene világától: nevéhez olyan dokumentumfilmek fűződnek, mint a Get Thrashed vagy a Born in a Basement, amelyekkel számos szakmai díjat sikerült bezsebelnie, de David Ellefsonnal Rock-Un-Rold címmel talkshowja is volt, természetesen szintén rocktémában, ahol olyan arcokkal beszélgetett, mint Jaj Jay French, Vernon Reid vagy Joey Z.

1014overkill4Rat volt tehát az első, azonban az ő távozását követően a csapatnak még évekig küzdenie kellet az őket kísérő folyamatos tagcserék átkával, amely kapcsán a frontember Bobby „Blitz" Ellsworth néhány évvel később így fogalmazott: „Rettentő nehéz éveken keresztül egyben tartani egy bandát. Valakinek mindig van valami problémája: családot szeretnék, kevés a pénz, ilyesmik. Ezek nem személyes ellentétek, hanem élethelyzetek, amiben mindenkinek megvan a saját választása. Nem tudok több pénzt adni, sajnálom. Ez ilyen egyszerű, mint ahogy az is, hogy ha van egy újszülött gyereked vagy friss házasságod, nem akarsz eltűnni 140 napra. Ezek személyes dolgok, nincs bennük semmi üzlet."  Rat Skates utódja egy dán származású srác, bizonyos Robert „Sid" Falck lett, aki a bandába kerülése előtt Paul Di'Annóval zenélt a Battlezone 1986-ban megjelent első lemezén, a Fighting Backen. Az Under The Influence vele készült tehát, és már ezen a lemezen is hallhatóak olyan megoldások és dalok, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a csapat igyekezett saját határait feszegetni. A Drunken Wisdom elején hallható akusztikus témázgatás vagy maga az egész dal lassú, sabbathos málházásával mindenképpen ilyen, ahogy a hétperces End Of The Line is. Ám annak ellenére, hogy néhány mai napig is alapnak számító, megkerülhetetlen Overkill-szám (Shred, Hello From The Gutter) is helyett kapott rajta, az Under The Influence nem nyerte el mindenki tetszését.

Blitzéket ez cseppet sem érdekelte, nem voltak hajlandóak letérni arról az ösvényről, melyen elindultak vele: „Az Under The Influence nem nevezhető tipikus Overkill-lemeznek, habár az egyik kedvencem. Nem volt sok időnk, hogy kijelöljük magunknak az irányvonalat, mivel Sid akkor még csak igen rövid ideje volt a bandában, és még össze kellett hangolódnunk vele. Ennek ellenére ma is elégedett vagyok az Influence-szel, nem tartom szégyenfoltnak. Természetesen nem lehet olyasmit alkotni, ami mindenkinek tetszik, és mi meg sem próbálkoztunk ezzel. Az Influence-en új ötleteket is felhasználtunk, minek következtében rengeteget fejlődtünk. Amellett, hogy fontosak a gyökerek, nem lehet mindig ugyanazt a lemezt kiadni, a kreativitás a legfontosabb. Nem örülnék, ha valaki azzal jönne oda hozzám, hogy az állandósága miatt szereti az Overkillt. Az Influence nem volt egy teljes egészében megtervezett anyag, kicsit hirtelen állt össze, ezúttal azonban már korán elkezdtünk előkészülni, hogy legyen idejük a daloknak beérni. Viszont emellett spontán hangzást is akartunk, de nem valami olyasmit, mintha találomra összelapátoltunk volna minden hangszert. Szóval hagytunk időt mindenre, mert tudtuk, hogy egy jó lemez mindenét kárpótol majd. Őt hónapig csiszolgattuk a dalokat, utána pedig hat hetet stúdióztunk. Mivel a dalok egy része még a turnénk alatt született, volt időnk bőven."

1014overkill5A The Years Of Decay felvételeire 1989. június-júliusában került sor a connecticuti Carriage House stúdióban, Terry Date irányításával. Az ekkorra már a Metal Church, a Fifth Angel, a Liege Lord és a Chastain lemezei révén komoly hírnévre szert tett Terry és a zenekar mellett a többek között a Ravennel és a Metallicával is kollaboráló Megaforce-főnök, Jon Zazula (és neje, Marsha) is részt vett a produkciós munkálatokban, így a Years egy valóban profi gárda segítségével állt össze. Blitz: „Terry nem akarja mindenáron rákényszeríteni az akaratát a muzsikusokra, hanem szabad kezet ad nekik, de emellett persze nagyon érti a dolgát. Szó volt arról is, hogy Michael Wagenerrel dolgozzunk, de ő kissé túlpolírozott anyagokat készít, ami nem állna jól nekünk. Természetesen Michael és az Influence lemezt készítő Alex Perialas is nagyon jó szakemberek, baráti viszonyban is vagyunk, nekünk azonban egy olyan durva sound kellett, amivel ettől függetlenül tovább is tudunk fejlődni. Terry tiszteletben tartotta az ötleteinket, de meg is tudta valósítani őket."

Bár mai füllel a The Years Of Decay hangzása kissé száraznak tűnik a mélyek hiánya miatt, és Gustafson gitárja sem dörren meg eléggé, még így is egyértelmű továbblépést jelentett produkciós szempontból. Itt domborodik ki először a maga teljességében Carlo „D.D." Verni bőgősoundja, amely a csapat megszólalásában a mai napig oly meghatározó, de a dobok is erőteljesebben, vastagabban szólnak, mint korábban. A Time To Kill-lel az Overkill hagyományoknak megfelelő tempóban nyitják a lemezt, de a hatperces nóta később középtempóra vált: először csak Bobby riffelése hallható, majd fokozatosan lépnek be a többiek. A végeredmény valóban nyomasztó, nemhiába fogalmazott így Blitz a Years hangulatával kapcsolatosan akkoriban: „Kapcsolódva a címéhez, a lemez hangulata sokkal félelmetesebb, mint legutóbb. Ebből a szempontból inkább a Feel The Fire-re hasonlít, hiszen az is egy gonosz anyag volt."

A punkos lendületű Elimination még egy fokozattal feljebb kapcsol és a középrészénél hallható dallamos szólókíséretet leszámítva folyamatosan aprít. Mondanom sem kell, hogy óriási közönségkedvenc lett belőle, mely a mai napig az Overkill koncertek kihagyhatatlan részét képezi. Az I Hate szintén gyors darab, sikálós thrashriffelés helyett azonban galoppozós alapritmusokra épül, ami annak ellenére is teljesen más karaktert ad neki, hogy Falck rendesen elereszti lábait a duplázón, egyben pedig kidomborítja a srácok heavy metalos és punkos gyökereit is. Mindezek ellenére egy kifejezetten fogós darab, melyben az „I hate your rules, I hate 'em all!" sor egyfajta hitvallásként is felfogható.

1014overkill2

Míg a lemezt indító első három tétel meglehetősen egyenes, arcbamászó thrash muzsikát rejt tehát, a negyedikként érkező Nothing To Die For igencsak megbolondított, összetett riffelést és basszusszólót is felvonultató, nyakatekert darab. Talán a leghátborzongatóbb tétel a lemezen, amely különös hangulatának köszönhetően heveny lúdbőrzést okozhat az érzékenyebb lelkületű hallgatóban, refrénje pedig a Years legjobbja. A Playing With Spiders és a belőle kibontakozó Skullkrusher kettőse is az elborultabb dolgok közé tartozik. A Playing egy rövid, gitáros felvezető, amelyben Gustafson tényleg mintha pókokat kergetne a gitár nyakán, a Skullkrusher pedig egy lassú, doomosan hömpölygő tétel, letagadhatatlan Sabbath-párhuzamokkal. Mindez tíz percben, ami akár ki is verhette volna a biztosítékot a csapat rajongóinál, azonban a máskor oly vaskalapos thrash tábor ezúttal valamilyen érthetetlen okból nyitottnak bizonyult: kifejezetten jól fogadták a Skullkrushert.

A Birth Of Tension aztán visszatér az egyenes vonalú thrasheléshez: szélvészgyors kezdése után a verzékre némileg visszavesz ugyan a tempóból, de a refrén alatt így is pörög a duplázó rendesen. A Who Tends The Fire némi Seasons In The Abyss-hangulattal indul (gyorsan le is szögezem: a Slayer dala jött ki később), majd a háttérből fokozatosan felerősödve előbújó riff súlyosbítja tovább a vészjósló hangulatot. Szintén egy lassabb, középtempós darab, remek énektémákkal. A címadó szomorkás, akusztikus, leginkább balladainak mondható indítása talán még meglepőbb, mint a Skullkrusher volt, de jól áll Blitzéknek. Akár szerelmes ballada is lehetne, de természetesen ilyesmiről szó sincs, a Pusztulás évei egészen másról szól. Középtájon aztán be is indítják valamelyest, és a visszafogott Blitz-témák helyét is hisztérikus részek veszik át, a dal zárását pedig akár a Manowar is elkövethette volna. Bár az utolsó E.vil N.ever D.ies mögött nem tüntették fel, hogy ez a csapat első lemezen indított Overkill dalfolyam negyedik része, Blitz később elismerte, hogy erről van szó. Lényegében mindegy is, hiszen az E.N.D. egyike a srácok műhelyében valaha született legnagyobb daloknak, egyben pedig tökéletesen zárja a lemezt.

1014overkill7A zenekar szokás szerint a szövegek tekintetében sem feltétlenük mindig a tipikus témákat vesézgette. Blitz: „A szövegek minden esetben a saját érzéseinket, gondolatainkat közvetítik. Vannak olyan könnyedebb témák is, mint például a nyitó Time To Kill, ami arról szól, hogy eljött a mi időnk, a 'Kill ideje, vagy az E.vil N.ever D.es, ami egyfajta nyilatkozattétel arról, hogy itt vagyunk és itt is maradunk. Mindezek mellett a Years Of Decay dalai komolyabb dolgokat is boncolgatnak. Az Elimination egy olyan emberről szól, aki a halálra ítéltek listáján találja a nevét, és küzdenie kell az életéért. A szöveg szimbolikus és a mai, kilátástalan világra utal. Tehetünk-e egyáltalán valamit hogy elhárítsuk a bajt? Az I Hate a düh himnusza; mivel manapság mindenki régi punknótákat dolgoz fel, és mi már ezt az első anyagunkon elsütöttük a Sonic Reducerrel, úgy döntöttünk, hogy inkább mi magunk írunk egy hasonlót. A szövege vádló, de azt is kimondja, hogy az életét mindenkinek magának kell irányítania. A Nothing To Die For mondanivalóját nagyon fontosnak tartom: Sokan gondolják, hogy biztos kézben tudják tartani az életüket, de a valóság épp az ellenkezőjét bizonyítja. A Skullkrusher is ezt a témát folytatja, ugyanis az élet fontos döntéseiről szól. Egy motort választottunk szimbólumnak, ami az élet sötétebb oldalát jelképezi. Te magad döntesz, de tudnod kell, mivel járhatnak ezek a döntések, és itt most a drogokra is gondolok. Ha hozzájuk nyúlsz, tisztában kell lenned vele, hogy tönkretehetik az életedet. Ez az egyik kedvenc dalom, mert egyáltalán nem jellemző ránk. A Birth Of Tension arról szól, hogy uralkodik el az emberen a belső feszültség, a folyamatos nyomás. A kis problémák súlya egyre komolyabban nyomja az ember vállát, míg végül elviselhetetlenné válik. A Who Tends The Fire a másik kedvencem. Mindenkinek vannak céljai, amikért hajt, gürcöl, a szöveg szerint pedig ezeket sosem szabad szem elől téveszteni. Az élet csak így nyerhet értelmet. A címadó fénypont, melyben az akusztikus részek lehetőséget adnak arra, hogy rendesen énekeljek. Lassan épül fel és hatalmas energia van benne, ami az akusztikus részek folyamatos visszatérése miatt még jobban érvényesül. Egyszerre szól a pályafutásunkról, a múltról és a világról. A szöveg azt a kérdést teszi fel, ha lehetőség lenne rá, meg kellene-e változtatni a múlt negatív eseményeit? Szerintünk nem, hiszen a negatív helyzetek nélkül a pozitív dolgok csak fel annyit érnének."

Bár a csapat állítása szerint a két lemez megszületését megelőző munkafolyamat ég és föld volt, a Years Of Deacy minden szempontból párhuzamba állítható az Under The Influence-szel. Zeneileg, de soundjukat és borítóikat (mindkettő klasszikus, rajzolt thrash cover Steve Fastner és Rich Larson tollából) tekintve is ugyanazt a koncepciót követik. Bár mindkettőt szeretem, számomra egyértelműen a Decay az erősebb, ennek ellenére azonban – ahogy soha korábban sem történt ilyesmi – a negyedik korong megjelenését sem követte tömeghisztéria. A Billboard 200-as listájára ugyan felkerültek vele, és az Eliminationhöz készült, tetszetős látványvilágú videó is felbukkant néha az MTV-n, igazi áttörést azonban ezúttal sem sikerült elérniük. A Years végül mégis olyan lemez lett, mely lezárt egy korszakot a csapat történetében, hiszen a gitáros Bobby Gustafson hattyúdalának bizonyult, azaz Rat Skates után a D.D.-Blitz tengely mellől a korai időszak másik meghatározó figurája is kiesett.

1014overkill3

Míg azonban Rattel baráti volt a szakítás, Gustafson és D.D. között meglehetősen elfajultak a dolgok. Szűk másfél évtizeddel később Bobby még mindig meglehetősen be volt rágva egykori eltávolítása miatt: „Nem arról volt szó, hogy odajöttek és közölték, hogy ki vagyok rúgva, sokkal inkább egy szócsata volt D.D. és köztem, egy buli miatt, amit a pénz miatt mindenképpen meg akartak csinálni. Én viszont nem akartam, mert nem sokkal korábban adtunk egy teltházas bulit New Yorkban, a Studio 54-ben, és nem tartottam jó ötletnek, hogy elvállaljuk ezt a hakni ellépést Halloweenkor. Ráadásul D.D.-ék teljes áron akarták adni a belépőket, ami akkoriban 15-20 dolcsit jelentett, én viszont úgy voltam vele, hogy vagy meg se tartsuk a koncertet, vagy adjuk féláron a belépőket, mivel nem egy igazi koncertről lett volna szó. Eléggé elfajult a dolog, amiből végül az lett, hogy vagy két hétig nem beszéltem D.D.-vel, amiből sejteni lehetett, hogy valami készül. Később tudtam meg, hogy a hátam mögött szervezkedett a menedzsmenttel, hogy kitegyenek a bandából. Később aztán elhívtak egy beszélgetésre, ahol előadták, mit akarnak, és elkezdték bírálni a zenéimet, az új ötleteimet. Én meg úgy voltam vele, hogy megírtam négy nagylemezre való dalt anélkül, hogy bárki bármit is mondott volna. Rájöttem, mi folyik a hátam mögött, hogy ki akarnak fúrni a bandából, és nagyon felidegesítettem magam. Mikor Blitz visszajött a nászútjáról – nem sokkal korábban nősült ugyanis –, közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó tovább együtt muzsikálni D.D.-vel, szóval válasszon. Igazság szerint először D.D. repült, de aztán mégis visszajött, én pedig közöltem, hogy még mindig nem vagyok hajlandó együtt játszani vele. Blitz válasza az volt, hogy D.D. régebben zenél van benne a csapatban, ő pedig vele marad. Ennyi volt. Azt hiszem, ez az egész csak a pénzről szólt. Ismerek pár srácot, akik később játszottak velük, és ők is ugyanezt mondják. Nem akartak nekik fizetni, ezért úgy alakították a körülményeket, hogy leléceljenek. Velem is ugyanezt csinálták, de mivel utánam érdeklődnek az emberek, azt kellett mondaniuk, hogy kirúgtak. Már nem érdekel az egész, bár eléggé sokkolt anno, ami történt. Leginkább azért, mert eredetileg D.D. akart kiszállni a bandából, én meg úgy voltam vele, hogy minek kezdi ezt a szarkavarást, ha úgyis le akar lépni. Ha menni akarsz, hát menj! Megírtam négy nagylemeznyi nótát, ha úgy hiszed, hogy nélkülem is menni fog, hát csak tessék. Egyértelmű, hogy azóta sem sikerült megütniük a velem készült anyagok mércéjét, azóta is az én zenéimből építenek karriert. Mára sikerült továbblépnem, bár D.D.-vel azóta sem beszéltem, Blitzcel is csak párszor, és azok is kissé kényelmetlen beszélgetések voltak, bár jó volt vele dumálni. Viszont mivel soha nem kapok egy fillér jogdíjat sem a közös lemezeink után, és arról sem tájékoztattak, hogy a Feel The Fire újra kijött, a vele való kapcsolatom is megsavanyodott kissé. Kérdeztem tőle ugyanis, hogy tudott-e az újrakiadásról, és azt mondta, hogy nem, a Megaforce szerint viszont pontosan tisztában volt vele. A Megaforce az én pénzemet is nekik küldte, ők viszont nem hajlandóak kifizetni. Semmi sem változott. Nem is követem az új dolgaikat, egyedül csak a Horrorscope-ot hallgattam meg, hogy használtak-e fel valamit a riffjeimből. Azt viszont hallom, hogy szinte hetente új gitárosuk van, és egy csomó régi számot játszanak. Nyilván rájöttek, hogy senki sem kíváncsi az új dolgaikra."

1014overkill6Nagyjából ugyanebben az időszakban persze D.D. és Blitz is mesélt Gustafsonnal való kapcsolatukról. Az ugyan kiderült, hogy ők se különösebben kíváncsiak az egykoron szőke üstökkel és harcsabajusszal nyomuló gitárosra, azonban sokkal visszafogottabban és szűkszavúbban nyilatkoztak a témában: „Bobbyval alkalmanként beszélünk. Floridában él, ott viszi a saját üzleteit. Gitározik és dolgozik pár fiatal bandával, de nem hiszem, hogy bármelyikükkel igazán profi szinten zenélne. Tudom, hogy turnézott a Cycle Sluts From Hellel, játszott a Skrew-val, meg volt egy projektje is, az Eye For An Eye, de ennyi. Havonta hív és beszélünk pár dologról, motoralkatrészekről, ilyesmikről. Jól van, boldogan él a floridai nap alatt. Elvagyunk egymással." D.D.: „Minden régi Overkill-taggal jó a viszonyom, egyedül Bobby G távozott rossz szájízzel anno. Azóta nem is láttam."

Annak ellenére, hogy a Gustafsonnal készül Overkill-anyagok vitán felül klasszikusok, mára egyértelmű, hogy az élet nem Bobbyt igazolta. Míg a gitáros azóta sem tett le jószerivel semmit az asztalra, a Blitz és D.D. által vezetett csapat az underground legmélyebb bugyraiban működve ugyan, de sikeresen átvészelte az oly sok kortárs karrierjét kettétörő kilencvenes éveket, manapság pedig szerepük és státuszuk legalább olyan szilárd és megkérdőjelezhetetlen, mint a hőskorban volt. Hogy pontosan hogyan és miért is került ki végül a gitáros a csapatból, sosem fogjuk megtudni, de ma már nem is számít igazán. Az azonban biztos, hogy neki is komoly szerep jutott az Overkill történelmében. A csapat diszkográfiája, beleértve és kiemelve természetesen a Bobby Gustafson fémjelezte lemezeket is, tiszteletet parancsoló és minden thrash rajongó számára kötelező. Egyik legerősebb darabja pedig vitán felül a The Years Of Decay.

 

Hozzászólások 

 
#15 Szathmári Zoltán 2017-07-27 23:08
Az Under The Influence után - amivel tulajdonképpen indítottam az Overkill nevű zenekarral az ismeretségemet - szereztem be a The Years Of Decay-t. Nem hiába. Nagyon sokat forgott a kazettás deckben. Főleg az I Hate, a címadó, és a végső csapás, az Evil Never Dies volt a fő kedvenc róla. Utóbbinál, ha ma hallgatom ugyanaz az érzés kerít hatalmába, mint annak idején. Szaladgál a hátamon a hideg. És igen! Ez az az érzés! Semmi máshoz nem hasonlítható. A dal leterít, letaglóz, nem enged el, amíg végső hangjai el nem halnak, el nem halkulnak.
Ő is örök klasszikus.
Idézet
 
 
#14 Venomádi 2015-02-25 00:23
Fasza lesz az... szóval magasak nincsenek túl sokan. Szólók alapjáraton be vannak küldve, az ének tiszta, a basszer és a lábgép enged néhol többet az aljára mint kellene. Ettől függetlenül karakteres a hangkép, nem nagyon hallani ilyet másnál abból az időszakból. Harapós, és bika hogy éljek a menetrendszerű közhelyekkel.
Idézet
 
 
#13 Venomádi 2015-02-25 00:09
Szerintem amúgy meg pont hogy mélyre van húzva az album sound-ja, inkább közepek nem igazán vannak.
Idézet
 
 
+8 #12 Assassin 2014-10-16 17:38
Ezzel az albummal ismertem meg őket. Azóta is az egyik legjobbnak tartom, főleg a doomos, súlyosan belassulós dalok miatt. A másik nagy klasszikus album a Horrorscope, az is rendesen [email protected], de az újabbak miatt sem kell szégyenkezniük.
Igazi állócsillagok!
Nagyon jó a cikk, elég sok számomra eddig ismeretlen részletet tudtam meg.
Idézet
 
 
+4 #11 Aklb 2014-10-15 13:11
Az összes(!) album kötelező, de szerintem a Killbox 13-al érkeztek a csúcsra ,( azóta is qrvajó cuccokat tolattak ), számomra azóta az Electric Age album volt a legjobb ! Thrash \m/
Idézet
 
 
+7 #10 saszi 2014-10-15 08:57
Az Overkill egy különleges zenekar. Megismerni egy hangból, hogy ők játszanak. A Taking Overrel teljesen levettek a lábamról. Azóta sem tudnak hibázni. Klasszikus.
Idézet
 
 
+8 #9 Venomádi 2014-10-14 23:52
Imádom a lemezt, azt a kibaszott doom lassulást meg az életbe sem unom meg! Bobbys sztorihoz annyit, hogy Blitz mindig viccelődik interjúkban hogy kinek tartozik :) Akár lehet is ebben valami. De hogy azóta sem alkottak olyat mint vele az erős sarkítás. Csak annyit mondok Killing Kind, számomra még a Killbox is ide tartozik.
Idézet
 
 
+9 #8 józsika 2014-10-14 20:31
kár, hogy kiszállt utána gustafson...vajon milyen lett volna vele tovább? hozták volna a belassult , zakatolós témákat mint az i hear black lemezen? de miért van az, hogy egyszerűen jobb, fogósabb riffek vannak átlagban az 1-2-3-4 lemezeiken, mint a későbbiekben? valahogy - szerintem - jobb dalírói vénája volt, kidolgozottabb gitármunka, szólók stb.stb. a többi lemezeiken is vannat természetesen jobbnál jobb, emlékezetesebbe k dalok-riffek stb. de szerintem az uána érkező rob cannavino és merritt gent gitáros kettős is remekül alkotott. 3 lemez- 3 különböző karakterrel...
Idézet
 
 
+8 #7 AntiCimex 2014-10-14 19:50
Amikor megjelent allandoan a Super Channel-t lestuk a haverokkal, az Elimination klippjet varva!!!Hatalma s dalokkal teli, egyben az utolso punk hatasu lemez az Overkill-tol a szamomra orok es ultimate Overkill gitaros Bobby Gustafsonnal. Csodalatos emlekek a kozepiskolas idokrol....az abszolut gondtalan evekrol!!!
Idézet
 
 
+10 #6 Ferenc 2014-10-14 19:24
Nekem ez a kedvenc lemezem tőlük.Én is az Under... lemezzel ismertem meg őket,azt is nagyon szeretem.Nagy élmény volt a 98-as első pesti koncert.Összeismerkedtü nk egy sráccal,akinek The years... pólója volt,nekem meg Under... El is cseréltük egymással. :)
Idézet
 
 
+8 #5 P.R. 2014-10-14 17:52
Annak idején az Under ... lemezzel ismertem meg Őket , és máig az a kedvencem Tőlük. Főleg az akusztikus és durva részek váltogatása miatt jött be nagyon. De az utolsó 2 albumuk is jól sikerült!
Idézet
 
 
+17 #4 mk 2014-10-14 16:03
Ismét egy remek írás, köszönjük!

Érdekes, nekem a Gustafson fémjelezte albumok a kedvenceim, közülük is a Years az első számú.
Többek között az ő stílusa emelte ki számomra az Overkillt a másodvonalbéli zenekarok ipari jellegű darálásából. Nagyon ízlésesen keveredik a dallamosság és a keménység, a brutális riffelés a harmonikus lassulással.
Később, amikor megtudtam, hogy kiszállt a csapatból, nem akartam elhinni, hogy semmi komolyat nem alkotott más formációval.

Ja, és a lemez hangzása számomra ma is etalon.
Idézet
 
 
+10 #3 Chris92 2014-10-14 16:00
Überklasszikus thrash lemez elképesztően jól összerakott dalokkal, még a Skullkrusher doomos pusztítása se lóg ki, sőt az egyik kedvencem.
Idézet
 
 
+4 #2 Draveczki-Ury Ádám 2014-10-14 15:58
Idézet - pacalospizza:
Overkill még itt a főoldalon is underground, nem lett kiemelt cikk... szegények. :(

Az új lemez kiemelt volt. :)
Idézet
 
 
+4 #1 pacalospizza 2014-10-14 15:53
Overkill még itt a főoldalon is underground, nem lett kiemelt cikk... szegények. :(

amúgy jó cikk lett thx, nekem is kedvencem tőlük, ez a Bobby vs D.D.-t külső szemlélő sose fogja megérteni így én sem, hogy miért kell ilyen [email protected]ágon összeveszni egy életre.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.