Tavaly decemberben jelent meg a Stonedirt negyedik albuma, a kiválóan sikerült Steel Is The Way. A zenekar június 25-én az Exodus előtt játszik, ami jó apropónak tűnt, hogy megkérdezzük a banda háromnegyedét, Tarjányi Endre énekest, Kemencei Balázs gitárost és Kamarás Szilárd basszusgitárost, mi újság a zenekar háza táján. Aztán a beszélgetés egészen megdöbbentő fordulatot vett.
Szépen beállt a zenekar az öt-hat évente történő lemezmegjelenésre, de talán érdemes lenne elárulnotok, miért tartott hat évig, mire a Steel Is The Way megjelent!
Kemencei Balázs: A legviccesebb az, hogy az anyagok mindig sokkal előbb kész vannak, csak mire eljutunk a kiadásig, mindig eltelik egy csomó idő. A Backlash-Zone 2018-as megjelenése után szinte azonnal elkezdtem írni az új dalokat. Viszont minden lemezkészítési folyamatnak van egy olyan része, hogy elkezdenek születni témák, amik végül nem is kerülnek rá a lemezre, mert még egy kicsit keresgéli az irányt az ember, hogy merre is kéne haladni. Amikor pedig megvan az, hogy na, ez egy jó csapásirány, onnantól kezdve viszont már fel szoktak pörögni a dolgok. Ami mindig lelassította a folyamatokat, az egyrészt az, hogy viszonylag ritkán próbáltunk a meló és egyéb dolgok miatt. És egyébként is ritkásan tartottuk egymással a kapcsolatot. Tehát sokszor volt, hogy én elküldtem a dalokat, de nem igazán érkeztek reakciók a többiektől, így pedig nem tudtunk a megszokott módon haladni velük. Mi mindig a próbateremben írunk, és nagyon sokszor nem jutottunk le időben. Volt olyan, hogy hónapok teltek, míg összeállt egy-egy dal. De amikor végre kész lettek, akkor újabb problémák merültek fel, szokás szerint a felvétellel kapcsolatban. Hol vegyük föl, kinél vegyük föl, hogy haladjunk? Ezek iszonyatosan sok időt emésztettek fel. Általában két-három év alatt összeáll egy lemezanyag, csak a szervezés része mindig elvisz ugyanennyit.
Tarjányi Endre: Amúgy lemez helyett egy EP-t terveztünk eredetileg. Amikor a covid elkezdődött, akkor egy EP-nyi anyagunk volt.
Balázs: Igen, aztán folytatódott a covid, mi meg úgy voltunk vele, hogy oké, akkor írjunk még párat. Ilyenkor vérszemet kapsz, hogy ha már van négy, akkor már miért ne lehetne öt dal, és akkor öt dalnál meg azt mondtam, hogy már csak három hiányzik egy lemezhez, és az meg ilyen old school módon beleégett a zenekarba, hogy azért egy lemez mégis csak komolyabb dolog. Látom és elhiszem, hogy most jobban működnek a rövidebb anyagok vagy akár csak az, hogy valaki egy-egy dalt jelentet meg, de tőlem ez távol áll. Számomra az az igazi, hogy ha egy egész lemezt fog az ember a kezébe, és azt egyben végighallgatja. Az generál egy hangulatot, ami egész más, mint egy Spotify-válogatás.
Endre: Én viszont inkább EP-t szerettem volna, mert akkor nincs ott az emberen az a nyomás, hogy egy teljes lemezt kell felénekelni.
Balázs: Igen, Endre mindig megreccsent az ilyen feladattól. Mindig az egészet látta, és hiába mondtam neki, hogy csak az aktuális kis célra kell koncentrálni. Most csak egyet énekelsz fel, legközelebb még egyet, akkor már megvan kettő. Ő mindig azt látta, hogy úristen, meg kell csinálni tíz dalt, amitől egy kicsit megijedt.
Balázs, te vagy a fő dalszerző a csapatban, Endre meg hozza a szövegeket?
Balázs: Igen, én írom a dalokat, és általában komplett szerkezetekkel állok elő. Ha a többieknek van ötlete, ami jól áll az adott témához, akkor közösen rakjuk össze a végleges verziót. Egyébként Endre meg a dobosunk, Boldi, mindig tök jól át tudták beszélték egymás között a ritmusokat. Ők simán tudtak ehhez hozzárakni, megfejteni, hogy a dobon mi hogy legyen. De alapvetően maguk az alap dalötletek nem nagyon szoktak változni. Leszámítva akkor, amikor elkezdjük felvenni őket, mert akkor mindig eszembe jut valami újdonság, amit persze úgy is játszom fel, a többiek meg anyáznak, hogy miért kell ezt.
Endre: Meg van, hogy a megírt énektéma is alakítja a dalt. Egyébként egy csomó szöveg is Balázsé most, ami sosem volt így korábban. Most konkrét szövegblokkok vannak tőle, én max. csak kozmetikáztam őket
Balázs: A dalszövegek születése sokszor annyi, hogy beugrik valahonnan egy random sor és az lesz a kiindulópont. A Let Each Men Be Paid In Full például egy Columbo-részből van, amiben Columbo egy whiskysüvegen ezt a feliratot olvassa. Könnyebb volt énektémákat kreálni úgy, hogy van alá valami. Régen is előfordult, hogy ha Endrének nem volt ötlete a szövegre, akkor az alaptémát bedobtam én. Ezért is van, hogy sokszor hónapokat vesz igénybe egy szám elkészítése, mert ez egy hosszú folyamat. Adogatjuk oda-vissza az alapötletet. És persze az sem segített, hogy ritkán találkoztunk próbálni. Sokkal gyorsabban haladt volna ez, hogyha nem az van, hogy kész van egy dal, és utána heteket kell várni arra, hogy egyáltalán eljátsszuk együtt, megnézzük, hogy hogy szól.
Mi az oka annak, hogy ennyire nem jöttek össze a próbák? A nagybetűs élet?
Kamarás Szilárd: Abszolút az egyéb elfoglaltságok. Mindig azt volt nehéz összerakni, hogy éppen ki mennyire ér rá. Mindenkinél voltak problémák időnként, amik csak tetézték ezt.
Endre: Főleg nálam, mert apránként kezdett elveszni a motivációm. Korábban nem volt olyan, mint most, hogy egy külön énekdemózást kellett csinálnunk. Ezúttal viszont muszáj volt, mert egyszerűen nagyon rosszul álltam az énekek legalább felével.
Balázs: Ami a stúdiózás napján derült ki. Az első nap, amikor már úgy mentünk oda, hogy akkor most egy-két dalt feléneklünk.
Endre: Voltak szövegek és énekdallamok is, de nem voltam velük elégedett. Nem éreztem, hogy készen lennének egy lemezfelvételre.
Balázs: Ott hoztam egy döntést, és azt mondtam, hogy a végeredmény a fontos, annak nincs értelme, hogy most elkezdjünk erőlködni. Akkor szépen, nyugodtan rakjuk össze rendesen, figyelembe véve azt, hogy tudtam, Endrének vannak egyéb problémái, amiket hosszabb idő alatt talán sikerül megoldania. És ha adunk neki időt, úgy tudunk haladni az énektémákkal, hogy nem úgy jön le próbára, hogy éppen valami teljesen más foglalkoztatja, ami miatt nincs ott fejben.
Fura ezt hallani, mert egyértelműen úgy érzem, hogy a Steel Is The Way az eddigi legerősebb lemezetek.
Balázs: Mert a motivációvesztés Endre részéről nem is annyira a zenei részre vonatkozik szerintem, hanem úgy minden másra. Amikor próbálunk, meg zenélünk, akkor szerintem a kémia ugyanúgy működik, mint húsz éve.
Endre: Én azt érzem, hogy nagyon sokáig nem tudtam a dalokhoz most olyan témákat kitalálni és elénekelni, amik nekem is tetszenek és másoknak is. Kellett egy jó adag rugdosás, hogy legalább valami legyen. Pozitív véleményeket szerencsére sok helyről hallottam, és nagyon örülök is neki, de én ezt nem tudom megítélni, és nem is így érzem, mert maga a folyamat számomra nem volt felhőtlen.
Balázs: Azt tudni kell Endréről, hogy az adott lelkiállapota nagyon meghatározza az egyes dalokhoz való viszonyát. Amikor az első lemezt csináltuk, volt egy szám, amit úgy kellett felénekelnie, hogy már nagyon elfáradt. Mondta a stúdióban, hogy már nincsen hangja, de addig erőszakoskodtunk vele, hogy végül csak felénekelte. Teljesen jól is sikerült, bár valóban hallatszik rajta, hogy kicsit fáradtabb, ő viszont a mai napig nem bírja meghallgatni, annyira zokon vette, hogy ott neki azt akkor fel kellett énekelnie. Tehát ha abban az adott pillanatban nem érez magáénak egy lemezt vagy dalt, akkor már soha nem fogja. És most is ez történt.
Eléggé meglep, amit mondtok, mert egyértelműen fogósabbak lettek az énekdallamok, mint bármikor korábban.
Endre: Biztos azért, mert a refrének egy részét is Balázs írta.
Szili: Balázs a dalok születése előtt kezdett el kijönni egy magánéleti válságból. Ennek köszönhetően egyre inkább pozitív hangvételű témák jöttek ki a kezei alól.
Endre: Nálam pedig pont az volt a gond, hogy ezekkel a pozitívabb, vidámabb dolgokkal sosem tudtam mit kezdeni. Nekem arra lett volna szükségem, hogy még mocskosabb, még borultabb legyen a zene.
Balázs: Egy folyamatos trauma a zenekarral kapcsolatban, hogy valahányszor megjelenik egy lemezünk, az mindig valami fasza időpontban történik, és utána sosem kapja meg a figyelmet. A kettes lemezt nagyon elcsesztük abból a szempontból, hogy mindenképpen ragaszkodtunk hozzá, hogy magánkiadás legyen, és úgy voltunk vele, hogy minden frankó lesz, ha a mi kezünkben van az irányítás. Aztán rájöttünk, hogy semmit nem értünk a zeneiparhoz, és nem is tudtuk eljuttatni sehova. A harmadik lemezt remekül időzítettük a Covid elé bő egy évvel, úgyhogy amikor már elmehettünk volna játszani mindenhova, akkor buktunk minden koncertet. És a Steel Is The Way kapcsán is rá kellett jönnünk, hogy már megint rossz az időzítés, mert decemberben adtuk ki, amikor az ember már elengedné az évet. És persze az sem segíti a zenekart, hogy Endre motivációvesztése miatt koncertjeink se voltak a megjelenést követően.
Endre: Visszatérve az albumhoz: egyszerűen nem tudom objektíven megítélni, mert nagyon erős érzelmeim fűződnek hozzá. A felét imádom, mert azok befordultak zeneileg és szövegileg is, és ezeket igen közel érzem magamhoz. A másik fele viszont iszonyú nehéz szülés volt. Az egész folyamat, a dalszerzés, a felvétel, meg amilyen passzban voltam akkor. Számomra sötét árnyék vetül az egészre
Balázs: Ami egyébként azért is fura, mert a zenekarra mindig jellemző volt, hogy ott volt a sötét hangulat, de mindig volt egy pozitív kicsengése a zenénknek. Kínosan ügyeltünk rá, hogy ne legyen annyira befordulós, hanem hogy azért ez mindig egy életigenlő valami legyen, és mindig egy kicsit a bulizásról, meg egyebekről is szóltak a dalok.
Endre: Pont ez volt az, amit én most különösen nem akartam. Hogy ennek mi volt az oka, abba ne menjünk bele, mert még magam is elemzem.
És melyek azok a dalok, amik közel állnak hozzád? Mondjuk a Final Roar?
Balázs: Most már elárulhatom, hogy a Final Roarnak a címe és a szövege már eleve azért lett az, ami, mert amikor ezt elkezdtem csinálni, akkor mi már tudtuk, hogy Endre viszonylag rövid időn belül kiszáll majd a zenekarból.
Szili: Az első dalok egyike volt, ami megszületett a lemezre. Legalábbis elsőnek kezdtünk el dolgozni rajta, de ugyanakkor mégis valahol a vége felé nyerte el a végleges formáját.
Annak a dalnak a gitártémája is különösen fogós, tulajdonképpen slágerdoom.
Balázs: Én is ezt gondolom. Amikor elkezdtük ezt az egészet csinálni, akkor egyébként pont ez volt a csapásirány, csak épp még nem tudtuk rendesen megcsinálni. Kellettek azok az évek, amíg az ember gyakorol, fejlődik, és nálunk is kellettek az elmúlt évek ahhoz, hogy jól el tudjunk játszani ilyesmi témákat. Egyébként ez a lemez az összes többi lemezünknek az elegye valahol. Mindig az volt a koncepció, hogy próbáljunk meg fejlődni, összegyúrni mindenféle ízeket, hogy egyrészt azért megmaradjon a hangzásunk, de azért csempésszünk bele új dolgokat. Eleve nagyon másféle zenéket hallgatunk, és míg én marhátra szeretem például az Extreme-et, Endre totálisan elzárkózik ettől a nagyon slágeres vonalú dolgoktól.
Akkor így kerültek fúvósok az N.R.I.P.-be?
Balázs: Amikor az énektéma meg a gitártéma megszületett ahhoz a dalhoz, folyamatosan azt éreztem, hogy valamivel meg kéne erősíteni a dinamikáját. Valahogy így jutott eszembe, hogy ki kéne próbálnunk fúvósokkal, és szerencsére találtunk egy srácot, Kontra Pétert, aki rendesen meg is csinálta, mert nem akartunk midizni. Élő hangszereket szeretünk volna. Péter felfújta a részeit otthon és mikor elküldte, először mindenki nagyon röhögött, de aztán egyértelmű lett, hogy tök jól illik a dalba és abszolút feldobja. Én egyébként mindig szerettem volna a műfajtól függetlenül, egy kicsit ilyen nyitottabban gondolkozni, extra hangszereket bevetni, csak nem nagyon volt mód rá. Beszéltem egy zenetanárral is, hogy esetleg tudna-e fúvósokat ajánlani, mire elkezdett sorolni nekem egy csomó nevet, meg hogy milyen díjaik vannak. Én meg mondtam neki, hogy de baszki, nekünk olyan ember kell, aki nem levegővételenként kér el 35 ezret.
Azt jól hallom, hogy vannak egyes dalokban olyan háttérvokálok, amiket nem Endre énekelt fel?
Endre: Igen, azokat Balázs énekli, meg Erdélyi Petit hívtuk el segíteni az Archaicból. Például a Deal With The Dead is ilyen. Az az egyik, amit nagyon szeretek. Meg a Dead End.
Balázs: Endre főleg azokat a dalokat szereti, amiknek a címben ott van, hogy dead! (nevet) Egyébként összeraktunk még egy komolyabb kórust is: a zenekar barátai, meg a bátyám is jöttek énekelni, helyesebben üvölteni, csordázni, hogy egy kicsit sokszínűbb legyen a csordavokál. Mikor Szili meg én ketten csináltuk, akkor az általában ilyen bunkóparaszt vokalizálás volt. Én meg inkább ezt a hardcore-os üvöltözés jellegű csordát akartam mindig, úgyhogy most kipróbáltuk, hogy több hanggal meg tudjuk-e csinálni. Marha vicces volt egyébként, amikor felvettük. Kettő óra alatt mindenki satu részeg volt, úgy kezdtünk el csordázni. Visszatérve a dallamosabb vokálokra: többszólamú dolgok nem igazán mennek nekem, inkább csak erősítésnek gondoltuk Endre éneke alá, hogy legyen egy kicsit színesebb a végeredmény, meg jobban meg is szólaltak így egyes énektémák. Néhány helyen egyszerűen egy énekkel nem dörrent meg úgy a végeredmény, ahogy azt a fejemben elképzeltem. Sokat kísérleteztünk, ráadásul soha nem dolgoztunk úgy a stúdióban, ahogy most. Szerintem ez is biztos hozzájárult ahhoz, hogy átgondoltabbak a témák. Mert eddig úgy stúdióztunk, hogy lementünk valahova, és volt Endrének három vagy öt napja felénekelni a lemezt, nekem négy napom felgitározni stb. Most viszont már van egy saját kis stúdióm, ahol nyugodtan tudtam dolgozni a témákon, nem sürgetett az idő. És rengeteget segített Badarász Béci is, aki a második lemez óta mindig velünk van egyfajta külső fülként. Ő kvázi produceri feladatokat is ellát, egy külső kontroll. Gyakorlatilag vele vettük fel a gitárokat, meg néztük át az énektémák különböző variációit, hogy mi kerüljön a lemezre végül. És emiatt a felvételi folyamat is sokkal tudatosabb volt, mint eddig bármikor. Eddig ez egy kicsit esetleges volt, ahogy a stúdióidőbe belefért, úgy lett. Most viszont ott ültem Endre mellett, és mutogattam, hová mi kell. Konkrétan tényleg billentyűvel ütögettem életemben először az énektémákat. Szilivel is összejöttünk, átnéztük a bőgőtémánkat. Amikor felvételkész állapotba került az anyag zeneileg, azt javasoltam, próbáljuk ki, hogy szakítunk a hagyományokkal és a stúdióban olyan értelemben is élőben játszottuk fel, hogy a doboknál Szilivel ketten ültünk Boldi mellett, és egyben nyomtuk fel a zenét, miközben a fülünkben ment a metronóm. Igyekeztünk nem egy minden a helyére húzott dolgot csinálni, és bár utólag kellett apróságokat finomítani alapvetően az volt a cél hogy old school módon legyen élő a megszólalás. Nem akartunk polírt. Ez fontos, mert ebben is kicsit szakítani akartunk a mára bevett szokásokkal, hogy a technika miatt inkább kamu sokszor egy adott produkció. Sőt, a ritmusgitárokat is kiszedtem a szólók alól, hiszen egyedüli gitáros vagyok, élőben sincs mellettem senki. Szólóknál sem vágtunk meg semmit, ahogy a bőgőt sem vagdostuk össze. Szili is leült, elnyomta a dalt, és ha nem sikerült valami, addig csináltuk, amíg jó nem lett. Megint az történt, hogy amíg nem lett kész a lemez, addig a többiek egyáltalán nem hallották egyben, és nekem is csak kábé fogalmam volt róla, hogy milyennek kéne lennie. A végeredménynek viszont nagyon örültünk. Annyit még elmesélnék, hogy a Monster Magnet régi gityósának, Jon McBainnek küldtük ki, hogy masterelje meg. Sokszor beszéltük korábban, hogy ha valamit sikerült is megcsinálni normálisan a keverésben, akkor a master mindig egy ilyen kompresszált szar lett a végén. Viszont, ha egyszer ezt a zenét Amerikában találták ki, valószínűleg ott máshogy csinálják. És mikor az első mixet visszaküldte, mondtuk is neki, hogy oké, ne nyúlj hozzá, jó, így.
És amúgy az ilyesmi hogy működik? Írsz egy emailt, hogy helló, én vagyok a Stonedirt gitárosa és szeretnélek felkérni?
Balázs: Igen. Konkrétan ez volt. Kiküldtük az anyagot és szerintem nem telt el egy hét, már küldte is vissza. Pont Szarvason játszottunk, amikor megkaptuk. És akkor ott rögtön végig is hallgattuk együtt, hogy hogy szól. Nagyon büszke vagyok rá. Azt meg hozzátenném, hogy abszolút nem is kért érte sokat.
Endre, ha jól értem, akkor te már a lemezfelvétel előtt közölted a zenekarral, hogy menni szeretnél.
Endre: Igen, már vagy másfél évvel előtte.
Nem merült fel bennetek, hogy akkor inkább hagyjuk ezt az egész lemezkészítősdit?
Balázs: Dehogynem, de aztán úgy voltunk vele, hogy már megvan egy csomó dal alapja, amiket nem akarunk veszni hagyni.
Szili: Meg abban bíztunk, hogy ha megcsináljuk a lemezt, és jól sikerül, akkor Endre meggondolja magát.
Endre: Én is éreztem rajtuk egy jó ideig, hogy mintha nem hinnék el, hogy komolyan gondolom a kilépést.
Balázs: Nem, elhittük, mert tudtuk, hogy ha már kimondtad, akkor azt nagyon megrágtad magadban. Viszont mindenkinek volt hasonló lelkiállapota már a zenekarban. Szilinek is volt egy olyan időszaka, amikor két éven keresztül akarta totálisan abbahagyni az egészet, aztán egyszer csak úgy döntött, hogy mégsem. Azóta meg folyamatosan baszogat, hogy mikor lesznek már új dalok. Boldinak is volt ilyen periódusa. A mi szintünkön tökre sikeresnek könyvelem el a bandát, büszke vagyok arra, amit elértünk, és kezdetben reméltem, hogy hátha esetleg a lemez fordít Endrében valamit. De aztán később már egyre inkább láttam, hogy el fog menni.
Endre, említetted, hogy a kilépés elhatározásában komoly szerepe volt magánéleti kérdéseknek is. Azóta viszont eltelt több mint két év. Nem merült fel soha közben, hogy meggondolod magad?
Endre: Nem, mert sok dologból tevődött össze a döntésem. Elég nagy hangsúllyal szerepel köztük az is, hogy már valami mást akarok csinálni. Nagyon jó volt ez a húsz év, baromira élveztem. Egy darabig még magamnak se vallottam be igazán, de aztán apránként azt éreztem, hogy valahogy, valami nem jó nekem. Lelkileg sem voltam jól, és zeneileg is egyre kevésbé és kevésbé tudott inspirálni az, amiket írunk. Egyre nehezebb volt olyat csinálni rá, ami nekem is meg nekik is tetszik. Tehát vagy az volt, hogy nekem valami tetszett és nekik nem, vagy valamit gondoltak, hogy ez nagyon jó téma, de arra meg azt éreztem, hogy nem passzol hozzám. Hogy nem én vagyok. Tehát ezt kezdtem egyre inkább érezni, és próbáltam dolgozni a dalokon, amikor épp volt ehhez türelmem vagy lélekjelenlétem. Mindig próbálkoztam, hogy hátha tudok valami olyat csinálni, ami nekem tetszik, és én vagyok, és passzol ahhoz, amit csinálunk. És aztán egyre inkább azt éreztem, hogy amit szívesen csinálnék, az ebbe nem fér bele.
Balázs: És egyébként az biztos, hogy közrejátszik ebben az egészben, hogy amikor elkezdtük a bandát, akkor nemcsak, hogy hetente akár többször is próbáltunk, hanem még minden más mellékes volt. Mentünk együtt koncertekre, bulizni, folyamatosan együtt volt a zenekar. Srácok voltunk, nem volt család, meló satöbbi. A végén meg már voltak olyan időszakok, amikor szinte nem is nagyon beszéltünk egymással, mert nem nagyon volt miről. Az, hogy én mellette foglalkoztam a zenekarral, intéztem a koncertszervezést vagy éppen a számírást, az persze ment, de menet közben én sem nagyon írogattam rájuk, mert mindig úgy voltam vele, hogy ha már van valami kézzelfogható, csak akkor érdemes. Nem ez volt a fő probléma, de a sok dolog közül az egyik mindenképpen az, hogy egy idő után már csak próbákon és koncerteken találkoztunk. Mondjuk az az elméletem, hogy igazán családnak és barátoknak azokat tekintem, akikkel nincs szükség arra, hogy folyamatosan jelen legyünk egymás életében. Ha kimaradnak időszakok, akkor is tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. És ez a zenekarral a mai napig megvan. Nem gondolom, hogy a döntésével Endre kikerült volna a zenekari családból. Számomra természetes, hogy ha Pesten játszunk majd, és van kedve, feljön egy-két dalt elénekelni. Nem vesztünk össze. Ezt a húsz évet nem lehet és nem is akarjuk kitörölni.
Balázs, volt szó róla, hogy abbahagyjátok?
Balázs: Persze. Abban a pillanatban, amikor Endre mondta, hogy kiszáll. Az az igazság, hogy amikor zenélünk, a kémia a mai napig működik. Lehet, hogy Endre ezt nem érzi már, de koncerten, ha ránézek és ő visszanéz, akkor egyből tudom, mire gondol. Zenélés közben semmi probléma nincs a zenekaron belül.
A lemez megjelenését követően láttalak titeket az S8-ban, és ott baromira nem az jött le, hogy ez egy leszállóágban lévő felállás, akik csak levezetnek a színpadon.
Endre: Csak új anyagokat nem akarok már, tudod...
Balázs: Zenélés közben, próbán, koncerten, ha nem jön szóba ez a téma, akkor minden úgy működik, mint eddig. És egyébként az a durva, hogy nem is beszéltünk róla. Tavaly volt kettő bulink, még a lemez megjelenése előtt egy héttel elmentünk játszani Szegedre és Szarvasra. Együtt voltunk három napon keresztül, és ez a téma egyáltalán nem jött szóba. Tök jól éreztük magunkat, minden rendben volt, de mindenki tudta, hogy mi van.
Endre, volt egy olyan pont, amikor azt mondtad, hogy oké, eddig maradok?
Endre: Igen, 2023-ban mondtam, hogy 2025 januárjában már nem szeretnék a zenekarban lenni. Aztán lett egy konszenzus, hogy pár bulit még megcsinálok. Ebből eddig egy volt idén, meg lesz most az Exodus előtti.
Balázs: Endre azt mondta, hogy nem hagy cserben minket. Ha valami komolyabb történés van, akkor szívesen segít még nekünk. Időközben mi elkezdtünk dolgozni egy sráccal, akit majd az Exodus előtti koncerten, egy-két szám erejéig meg is mutatunk, hogy legyen elképzelés arról, milyen irányba fog mozdulni a Stonedirt. Viszont Endrének mindenképpen szeretnék egy nagy búcsúkoncertet is csinálni majd valamikor. Egyébként is húszéves a zenekar.
Endre: Mikor mondtam, hogy ki szeretnék szállni, abszolút rájuk bíztam, hogy akarnak-e nélkülem továbbmenni.
A kiadótok tudta a megjelenés előtt, hogy mi a helyzet?
Balázs: Igen, amikor a kiadás szóba jött, mondtam nekik, hogy elképzelhető: Endre már nem lesz velünk, mire megjelenik egyáltalán a lemez. Ehhez képest tök jól álltak hozzá, hogy kiadják, csak utána már nem nagyon történt semmi.
És hogy találtátok meg az új srácot?
Szili: Nekem van egy tribute zenekarom is, és ő is énekel egy feldolgozásokat játszó bandában. Hogy melyikben, azt egyelőre nem szeretnénk elárulni. Szóval innen ismertük egymást.
Balázs: Elküldtük neki a dalokat énekes meg ének nélküli verzióban is, de egy hónapig nem jelentkezett. Mondtam is, hogy oké, akkor erről ennyit. Aztán egyszer csak hívott, hogy megtanulta a teljes lemezt, mikor próbálunk? Ahogy mentünk a próbára, mondtam is Szilinek, hogy amíg nem kezdjük el, addig én ezt nem hiszem el. Egyelőre nem akarok részleteket elárulni, de egészen más karakter, mint Endre. Más lesz vele a Stonedirt, de ez is volt a szándékunk eleve. Volt egy olyan tervem anno, hogy a húszéves zenekari szülinap alkalmából felveszünk újra régi dalokat. Mert vannak olyan számaink, amik szerintem sokkal többet érdemeltek volna. Endre viszont ezt már nem nagyon akarta megcsinálni. Szóval lehet, az új sráccal fog megvalósulni.
Endre, és a te utad merre visz majd tovább?
Endre: Én tesztelgetem magam, már két projekttel is elkezdtük a felvételeket. Az egyik ilyen death metalos zene, bár persze a hangom miatt kevésbé lesz az. Ezt gyerekkori barátaimmal csináljuk, akikkel anno az első tinizenekaromban is játszottam. A másik meg egy grunge-osabb, toolos dolog, az gyakorlatilag kész van, már csak az éneket kell felvenni. Kihívás számomra, hogy olyan énekdallamokat találjak ki a zenéhez, ami nekem is tetszik.
Koncertfotó: Máté Éva
A Stonedirt június 25-én az Exodus előtt koncertezik a Barba Negrában. Részletek itt.
