Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Spock’s Beard: „Mindig törekszünk rá, hogy legyen egy kis csavar az új dalokban”

spocks_beard_2015_01Nemrég ismét Budapesten lépett fel a Spock's Beard, akik idén már a második nagylemezüket jelentették meg The Oblivion Particle címmel az Enchantből ismert Ted Leonarddal a mikrofonnál. Mint arról az A38 Hajón adott újabb magyarországi bulin mindenki meggyőződhetett, az amerikai progresszív rockzenekar abszolút elemében van, pedig a felállás nem először változott náluk az évek során, és nem egy olyan tagtól kellett már megválniuk, aki teljesen pótolhatatlannak tűnt. Alan Morse gitáros ma már a csapat egyetlen őstagjának számít, és a buli délutánján készséggel állt a rendelkezésünkre egy rövidebb interjú erejéig.

Üdvözöllek újra Magyarországon. Hogy ízlik eddig a turnézás?

Minden remekül megy, jó két ilyen frankó csapattal úton lenni, mindkettőt remek srácok alkotják.

Az új lemezetek néhány hete jött ki, milyen a fogadtatása?

Szerencsére nagyon jól pörög. Németországban, Hollandiában és még pár másik európai országban is felkerültünk vele a listákra, ami marha király. Meg elég szokatlan is tőlünk.

Talán az lehet az oka, hogy a szokásos Spock's Beard-dalok mellett néhány egyenesebb, fogósabb téma is felkerült rá, nem?

Nem tudom. Való igaz, hogy vannak bizonyos szempontból egyszerűbb dolgok a lemezen, de egyúttal talán egész eddig pályafutásunk legkomplikáltabb cuccai is erre kerültek fel. Tudod, olyasfajta megoldások, hogy miközben játszom, fejben mindig számolnom kell, hogy pontosan érjek vissza. Persze, mindig is törekedtünk arra, hogy az új dalok ne lógjanak ki nagyon abból a hangzásvilágból, ami a sajátunk, de ugyanakkor legyen bennük egy kis csavar. Valami új, valami friss, és ez ezúttal sincs másként.

Most, hogy már Ted Leonard is évek óta veletek van, változott a dalszerzési metódus?

Nem igazán, gyakorlatilag mindig ugyanazzal a módszerrel írtuk a dalokat, ahogy ezúttal is: kis csoportokban, vagy épp párban dolgozgattunk, aztán ezek a kis alkotóközösségek járultak a banda színe elé a dalaikkal, és innentől már persze közös döntés volt, hogy mit öntöttünk végleges formába együtt, és mi volt az, amit nem használtunk fel.

spocks_beard_2015_02

Mindenki belefolyt a lemez munkálataiba?

Majdnem, bár ha jól emlékszem, végül Ryo és Jimmy ötleteiből ezúttal semmi nem került a lemezre. Ryónak általában legalább egy-két dala van, de ezúttal valahogy az ő ötletei lemaradtak.

Muszáj rákérdeznem, hogy Nick D'Virgilio anno miért szállt ki a csapatból, mert számomra ez még mindig nem világos... Igaz, hogy magánéleti problémák álltak a háttérben?

Nem, szerencsére problémákról szó sem volt. Nick kapott egy felkérést a Cirque de Soleiltől, ami óriási dolog, hiszen a Cirque egy monumentális, fantasztikus show, egy igazi gépezet. Egyértelmű, hogy a két dolgot nem lehetett párhuzamosan csinálni, mivel az ottani egy főállású meló, ami mellé nem fér be a Spock's Beard. Őszintén szólva eléggé meglepett ezzel, nem számítottam rá, hogy kilép, de egyáltalán nem hibáztatom. Ez egy marha jó lehetőség, ami nagyon jó neki és a családjának is.

Így került aztán a képbe Ted...

Igen, hiszen mivel turnéztunk a bandájával, az Enchanttel, ismertük őt. Márpedig az Enchant hihetetlen, és a tudtuk, hogy Ted személy szerint is az. Ráadásul Dave-vel volt egy feldolgozás-projektjük is együtt, úgyhogy eléggé magától értetődő volt őt felkérni. Megkérdeztük, érdekelné-e a dolog, ő pedig igent mondott. És ez a fúzió nagyon jól sült el. Ted remek gitáros – persze Neal és Nick is az –, de Ted valami egészen újfajta dolgot hozott a zenekarba, hiszen az Enchant azért eléggé más zenei közegben mozog, mint mi. Az pedig igazi meglepetés volt számunkra, hogy igazán kiváló dalszerző is emellett.

spocks_beard_2015_03

A következő kiadványotok egy válogatás lesz, amire felkerül majd egy igazán különleges dal is.

Igen, ebben valamennyi egykori és mostani zenekari tag is játszik majd, beleértve természetesen Nicket is. Szerintem ez szuper dolog, mert bár én pont nem játszottam fel semmit együtt Nickkel, de azért jó volt úgy ott lógni, hogy éppen az ő részeit rögzítették. Nick és Jimmy is óriási dobosok, de egészen más stílusban játszanak. Számomra legalábbis elég pár hang, hogy megmondjam, melyikük is játszik éppen.

Kinek az ötlete volt amúgy ez a speckó dal?

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy Neal találta ki. Feldobta, hogy mi lenne, ha csinálnánk valami ilyesmit, én meg rögtön rávágtam, hogy oké, persze! (nevet)

Gondolom ettől függetlenül Neal továbbra is a saját dolgait viszi majd, és nem tervez komolyabban belefolyni a Spock's Beard életébe a jövőben sem...

Nem, erről szó sincs.

spocks_beard_2015_04Tavaly kijött egy koncertlemezetek Live At Sea címmel. Ez hivatalos kiadvány? Mert a honlapotokon lévő diszkográfiában nem találtam...

Amennyire én tudom, teljesen hivatalos! (nevet) A Mike Portnoy-féle Prognation At Sea hajós fesztiválon vettük fel. Mivel úgy gondoltuk, pár rajongót érdekelhet, felvettük, és szerintem elég jó is lett.

Rengeteg hangszeren játszol. Tanultál valaha zenélni vagy magadtól sajátítottál el mindent?

Leginkább autodidakta módon tanultam meg zenélni, de azt is hozzá kell tennem, hogy egy ideig tanultam csellózni, és pár gitárleckét is vettem, meg tanultam kicsit basszusozni és zongorázni is. És persze ott volt még a zeneelmélet is.

Pengető nélkül játszol, ami rockzenében elég szokatlan. Hogy alakult így?

Eleinte basszusgitároztam, és persze pengető nélkül játszottam. Aztán amikor gitárra váltottam, nem akartam megtanulni egy teljesen új technikát, inkább úgy döntöttem, hogy a sajt stílusomban játszom továbbra is. Aztán persze az is sokat hozzátett a dologhoz, hogy Neal állandóan azt mondogatta nekem, hogy nem játszhatok szólógitárosként pengető nélkül, mert senki nem csinálja. Nem?! Akkor csak figyelj! Ha a tesód azt mondja valamire, hogy nem csinálhatod, egyszerűen muszáj megcsinálnod! (nevet)

Miért váltottál anno basszusgitárról gitárra?

Nem voltam valami jó bőgős, mivel úgy kezeltem a hangszert, mint egy gitárt, így egyértelmű volt, hogy váltanom kell. Csak azért kezdtem bőgőzni anno, mert volt a suliban egy zenekar, ahol már megvolt az összes hegedűs meg csellista, basszusgitárosra viszont szükségük volt, így ez lettem én.

Úgy tudom, játszol egy musical saw (magyarul körülbelül zenei fűrész) nevű hangszeren is.

Így van, és ez egyébként egy nagyon király hangszer! Gyakorlatilag azt leszámítva, hogy nincsenek fogai, tök úgy néz ki, mint egy normál fűrész. Meg kell hajlítani, mint egy íjat, és minél jobban meghajlítod, annál magasabb lesz a hangja.

Használtad valaha Spock's Beard lemezen?

Igen, de most már meg nem mondom, hogy melyiken. (nevet) Sőt, egy ideig még a turnékra is hurcoltam magammal. Tettem rá mikrofont, meg minden. Jó móka volt.

Milyen zenét hallgatsz egyébként?

Nehéz kérdés. Van egy csomó régi nagy kedvencem, de az új dolgok közül is szeretek párat. A fiamnak köszönhetően például eléggé bejön a Death From Above. Mindössze egy dobos és egy basszusgitáros alkotja, de észvesztően jók. Szeretem a Bigelf nevű bandát is, akikkel együtt is turnéztunk, a Beardfish is király, és a The Flower Kings is nagy kedvenc.

spocks_beard_2015_05

Van az új lemezen egy Minion című dalotok is. Láttad a mesefilmet?

(nevet) Nem, de tudom, miről van szó. Természetesen a dalnak semmi köze hozzá.

Gondoltam, hogy nem kis sárga emberkékről szól...

Nem, egyetlen kis sárga emberkét sem érint. Ez csak véletlen.

Mi az élet értelme?

(nevet) Az élet üres és értelmetlen. És az is üres és értelmetlen, hogy az élet üres és értelmetlen. (Bármit is jelentsen ez – K.G.)

 

Hozzászólások 

 
#2 xperimenter 2015-11-02 20:04
Szintén köszi, és szerintem Dave Merost is nyugodtan nevezzük őstagnak.:)
Idézet
 
 
+3 #1 loup 2015-11-02 10:44
Nagyon köszönöm, hogy elkészítettétek ezt az interjút! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.