Shock!

Augusztus elején jelen5 meg a Lord Of The Lost legújabb nagylemeze, az Opus Noir, ami egy igen grandiózus vállalkozás első felvonása, első folytatása pedig az év végén kerül forgalomba. A banda gitárosával, Pi Stoffersszel ültünk le beszélgetni, és az új anyag mellett sok más is szóba került – így például az Iron Maiden és az Eurovíziós Dalfesztivál is.

Először is hogy érzed magad? Hallottam, hogy néhány hete elég komolyan megsérültél.

Igen, futás közben rosszul léptem, és szalagszakadást szenvedtem. Kábé hat hét a teljes gyógyulás. De egyébként jól vagyok. Ma reggel voltam orvosnál, és azt mondta, nem olyan vészes a helyzet. Fájdalmat nem érzek, csak elég sokat kell pihennem, leginkább fekve, vagy legalábbis fel kell polcolnom a lábam. Nagy változás ez a mindennapjaimban, mert alapvetően nagyon aktív vagyok, szeretek mozogni, és most hirtelen minden apró hétköznapi dolog háromszor annyi időbe telik. Kicsit idegesítő, de ez van.

Volt két koncertetek is nemrégiben, amiket tolószékben nyomtál végig. Milyen volt?

Elég menő élmény volt látni, hogy a közönség ugyanúgy élvezi a koncertet, mint máskor, annak ellenére, hogy egy kerekesszékben ültem, és ezért nem tudtam rohangálni, ahogy szoktam. Az sem működött volna, ha csak állok a színpadon, úgyhogy ki kellett találnom valami mást. És ahelyett, hogy simán egy fix széken ültem volna végig, inkább béreltem egy kerekesszéket, amivel néha tudtam gurulni fel-le, vagy a többiek tologattak körbe a színpadon. Szerintem a közönségnek ez kifejezetten szórakoztató volt, úgyhogy jó élmény lett ebből a két koncertből. Még úgy is, hogy nyilván sokkal jobban élvezem, amikor rendesen tudok mozogni a színpadon. De lemondani semmiképp nem akartam a koncerteket.

Ez igazán jó hír, ahogy az is, hogy augusztusban megjelent az új lemezetek.

Igen, egészen pontosan augusztus 8-án. Opus Noir a címe, és egy albumtrilógia első része lesz. Összesen harminchárom dalunk van, ebből jelenik most meg az első tizenegy. Ebből azt sem nehéz kitalálni, hogy a következő két korong is tizenegy-tizenegy dalt rejt majd. Csak írtuk és írtuk a dalokat egymás után, aztán egyszer csak leesett, hogy ezeket nem tudjuk mind rárakni egyetlen albumra. Szóval úgy voltunk vele, hogy oké, akkor folytassuk az írást, és ha tényleg úgy érezzük, hogy végül a dalok mind megérdemlik, hogy felvételre kerüljenek, akkor majd kitalálunk valamit. Dupla albumunk volt már korábban – a Judas –, így jött most az ötlet, hogy ezúttal csináljunk egy trilógiát. Technikailag nem mondanám azt, hogy az Opus Noir egy klasszikus konceptalbum lenne, tehát nincs konkrét történet, ami végigvonul rajta, van viszont egy erős központi téma. Mindhárom rész egy egységes világban játszódik. Egy sokkal sötétebb világban, mint korábban bármikor. Zeneileg is súlyosabb, de közben sokkal érzelmesebb is. Olyan értelemben, hogy érzelmileg mélyebb témákat érint, és inkább egy belső utazás, mintsem a külvilágról szólna. Sok esetben ráadásul nagyon személyes nézőpontból indultunk ki, amit már jó ideje nem csináltunk. És bár sokan mondják, hogy mintha egyfajta visszatérés lenne a gyökereinkhez, és valóban közelebb áll ahhoz, amire az egész zenekar épült anno, de közben mégis teljesen új. Rengeteg tapasztalatot szereztünk a zenekar indulása óta, és ettől az egész valahogy más, mint amit mondjuk tizenöt-tizenhat évvel ezelőtt csináltunk.

Amit eddig hallottam a lemezből, annak alapján valóban más lesz ez az anyag, mint a Blood & Glitter volt. Ráadásul vannak olyan megoldások is, amiket tőletek még sosem lehetett hallani Az I Will Die In Itben például van egy egészen konkrétan Gojira-hatású rész is.

Így igaz. Mindhárom lemezen vannak olyan megoldások, amik kapcsán azt éreztük, hogy „hoppá, ilyet még nem csináltunk korábban!” És nagyon-nagyon örülök annak, hogy most olyasmiket is bevállaltunk, amiket régen nem mertünk volna. Vicces, amit mondasz, mert mikor az I Will Die In It-et próbáltuk, én is mindig Gojira-résznek hívtam azt a bizonyos témát. Egyértelműen inspiráltak minket.

Eléggé háttérbe szorultak most a popos megoldások, nem?

Míg maga például a Blood & Glitter tulajdonképpen egy popdal volt, csak torzított gitárokkal, addig az új anyag valóban egész más. A megközelítése, hangzásvilága, esztétikája teljesen eltérő. Nem a '70-es, '80-as évek glam rockos, synthwave-es hatása dominál rajta. Viszont ha meghallgatod akár az Opus Noirt, akár majd a második-harmadik részeket, akkor azért abszolút felfedezhető rajtuk ez a vonal is. Továbbra is megvannak a szuper erős, '80-as évekbeli szintihangzások, csak ezek egy kicsit el vannak rejtve ezúttal a nagyzenekari dolgok és a kórusok alatt.

Ez lesz az első lemezetek, mióta Benji Mundigler gitáros hivatalosan is csatlakozott hozzátok. Jelentett ez változást a dalszerzés terén?

Nem, mert bár ez az első album Benjivel, mint hivatalos taggal, de valójában már öt éve ír velünk dalokat. Már a Judashoz is írt, aztán meg rengeteg hangszerelési munkát végzett a Weapons of Mass Seduction anyagon is, és az Opus Noir-on is sok előkészítő és hangszerelési munkát csinált, miközben írt is dalokat. Szóval évek óta benne van a folyamatban, így már nem volt annyira új a szituáció. Ami viszont tényleg újdonság volt, az a gitárok felvétele, hiszen 2017-től mostanáig általában mindent egyedül játszottam fel. Most viszont, hogy ketten vagyunk gitárosok, azt mondtuk, játsszunk mindketten mindent, hiszen természetesen duplázni kell a sávokat, bal és jobb oldalra. Mindent mindketten feljátszottunk, és azt terveztük, hogy egyikünk a bal oldalon, a másikunk pedig a jobb oldalon szól majd. Ez igazi, régi sulis megközelítés, de imádtuk. Lehet, hogy voltak apró eltérések az időzítésben, a mikrotimingban köztünk, de úgy tűnik, hogy nagyon jól működött az egész. Egyébként nem szerkesztettük, vagdostuk meg nagyon a gitárokat. Chris, az énekesünk csinált rajta némi finomhangolást, de igazából nagyon feszesen játszottunk együtt. Őszintén szólva, nem tudtam előre, hogy ez hogy fog működni, de nagyon jól sikerült. Imádtam.

A Feuerschwanz vendégeskedésével készült Lords of Fyre-ben egészen folkos dolgok is vannak. Más dalokban is lesz majd ilyesmi?

Nem, az a rész teljesen az övék, az ő világuk, az ő hatásuk. Amúgy a saját lemezükre is fel fogják majd tenni, ami szintén idén nyáron jön ki. Abszolút megérdemli a dal, hogy minél nagyobb publicitást kapjon.

Kijött idén egy Spielmannsschwur (United) című dal is, amiben szintén közreműködtetek. Erről mit kell tudni?

Az a Saltatio Mortis dala, és anno a legelső számuk volt. Most, nagyjából huszonöt évvel később újra elővették, és meghívták hozzá néhány barátjukat, köztük minket is. Tulajdonképpen csak az énekesek vettek részt végül benne a meghívott bandákból; velük vették fel újra a számot

Mesélj, milyen volt Wackenben fellépni a rave-királynővel, Blümchennel?

Blümchen olyan figura, akit mindenki ismer Németországban, ha pedig színpadra lép, mindenki imádja. Wacken önmagában is hatalmas élmény volt, de a közös dal különösen. Mármint, mi tényleg úgy voltunk vele, hogy ezt meg kell csinálnunk! Főleg olyan bandaként, akiket az elmúlt években soha nem vettek igazán metálzenekarnak. Vicces volt az egész, főleg, hogy addigra mögöttünk volt már az Eurovízió, de ugyanakkor kétszer is turnéztunk az Iron Maidennel. Ezek után képesek voltunk Blümchennel kiállni a Wackenre! Egyfajta fricska volt a világnak: azt csinálunk, amit akarunk! De remekül sült el, mindenki jól érezte magát. Mi is, ő is, a közönség is. Van ugye a közös Roxette-feldolgozásunk, a The Look, amit szerettünk volna Wackenben is eljátszani, és szerencsére Blümchen is kapásból benne volt a dologban. Azt gondolom, az elmúlt években a metál műfaj határai egyre inkább elmosódnak, kitolódnak, kifejezetten rugalmasak. Persze értem, hogy létezik egy sztereotip elképzelés arról, mi számít metálnak és mi nem, de ennek a skatulyázásnak egyre kisebb a jelentősége.

Említetted az Iron Maident. Hogy kerültetek anno Steve Harris látókörébe? Igaz, hogy ő maga választott ki titeket a turnéjukra?

Nagyon jól is éreztük magunkat velük a turnén. Persze nem lógtunk együtt minden nap, órákon át, mert mindenkinek más volt a menetrendje, de nagyon rendesen bántak velünk ők is és a stábjuk is. És igen, Steve választott ki minket. Látta a Black Halo című számunk videóját, amit 2018-ban adtunk ki. Ezt dobta fel neki a YouTube algoritmusa, amikor a fia zenekara, a The Raven Age klipjét nézte. Megnézte a miénket is, majd elküldte a fiának, azzal, hogy „ők jók? Illenének a turnénkra?" A fia meg igennel felelt. Így kaptuk a lehetőséget, hogy az Iron Maidennel turnézzunk. Ez egyben azt is világosan mutatja, mennyire számítanak a videók még ma is. Tudom, hogy egyre kevesebb pénz jut ilyesmire, és egy négyperces videót már kevesen néznek meg, inkább a 15 másodperces reelseket bámulják. De pont egy ilyen videó segíthet abban, hogy eljuss egy olyan turnéra, amiről álmodni sem mertél volna.

Akkor mondhatjuk, hogy az a videóklip minden egyes rá fordított centet megért.

Igen, százszorosan is.

És utólag visszanézve milyen volt az Eurovíziós Dalfesztivál?

Nem is tudom, hogy egyáltalán gondolkodtunk-e előzetesen azon, jó ötlet-e metal zenekarként belevágni ebbe az egészbe. Amikor kezdtük a promóciót, kicsit félve vártuk a heavy metal színtér reakcióját, mert megkaphattunk volna egy csomó hülyeséget. Tudod, „eladtátok magatokat" satöbbi. Ami persze butaság, hiszen ha zenélsz, szeretnéd, hogy minél többet megismerjék a muzsikádat, ráadásul előbb-utóbb a számláidat is ki akarod majd fizetni. De mivel már régóta együtt vagyunk, tudjuk azt is, hogy van egy stabil táborunk, akik tényleg a zenénk miatt szeretnek minket. Szerencsére sokan a heavy metal színtéren is támogattak minket: rengeteg kolléga mondta más zenekarokból, hogy tök jó, hogy indultunk, mert legalább a súlyosabb zenék is kapnak publicitást a tévében. Az Eurovízió volt akkor a világ második legnézettebb tévéműsora, mi pedig lehetőséget kaptunk, hogy megmutassuk a nézőknek a metal zenét is. Igaz, hogy a Blood & Glitter nem a világ legkeményebb dala, de mégis vannak benne súlyos gitárok. Ha pedig valakinek bejött a dalunk, az talán más, hasonló zenekarokat is meg fog kedvelni ezáltal. Volt később egy banda, akik konkrétan megköszönték ezt nekünk. Nagyon örültem neki, hogy segíthettünk, és jól esett az ő reakciójuk is. Nem tudom, hány zenekarnak segítettünk a fellépésünkkel, de néhányan konkrétan azt mondták nekünk, hogy egy csomó ember az Eurovízió miatt ismerte meg őket. Már ezért is megérte indulni. Az pedig, hogy azon az estén 160 millió ember előtt játszottunk, felfoghatatlan. Ha csak az egy százalékuk megkedvel minket, már az is hatalmas embertömeg. Persze nem tagadom, hatalmas csalódás volt, hogy a végén utolsók lettünk. De szerencsére nem tartott sokáig a búslakodás. Azt mondtuk: oké, ez van, a következő héten meg indultunk turnéra. Ahogy korábban mondtam, a sikerünk nem az Eurovíziótól függött. Már előtte is sikeres zenekar voltunk, elkötelezett rajongókkal. Nem kellett semmit bizonyítanunk az Eurovízión, és végeredményben csak nyertünk vele. Hiába lettünk utolsók, a rajongóink ugyanúgy szeretnek minket, mint előtte, viszont egy csomó új ember is megismerte a nevünket.

A nézőszámokban, eladott lemezek mennyiségében is érzitek az Eurovízió hatását?

Igen, abszolút. És ez különösen igaz Németországon kívül. Mikor meet and greeteket tartunk, mindig akad legalább egyvalaki, aki azt mondja, az Eurovízión ismert meg minket. Sokan közülük nem is metálosok, de tetszettünk nekik és így elkezdtek más bandák után is érdeklődni. És ez remek dolog.

Az interjú eredetileg a HammerWorld magazinban jelent meg.