Shock!

Új albummal jelentkezik jövő februárban a Clawfinger. A Before We All Die a Reigning Phoenix kiadó gondozásában lát napvilágot, és az első nagylemez lesz tőlük a sorban a 2007-es Life Will Kill You után. A működését akkor évekre hibernáló, majd csupán némi szórványos fesztiválozás erejéig újraindító svéd/norvég rap metalosok még az új anyag megjelenése előtt eljutnak hozzánk is: augusztus 30-án, a Tábor Fesztiválon lehet megnézni őket élőben. Zak Tell énekessel nyílt alkalmunk egy alapos csevejre a koncert kapcsán.

A 2013-as feloszlást követően 2017-óta ismét aktív a zenekar, viszont csak most jutottatok el odáig, hogy végre legen új nagylemez is: a Before We All Die 2026-ben jön ki. Adódik a kérdés: mi tartott ennyi ideig?

Szerintem igazából nem is szüneteltünk ilyen sokat. Ez inkább csak a „hivatalos" verzió. Valójában csak körülbelül egy év szünetet tartottunk, aztán lassan újra elkezdtünk aktivizálódni. Először fesztiválozni, aztán ismét rendesen működni. És hogy mi volt az ok? Mást nem tudok mondani, mint hogy az élet. Tudod, úgy tizennyolc-tizenkilenc éven keresztül a zenélésből éltünk. Ez volt a fő bevételi forrásunk, ami azt jelentette, hogy minden nap a stúdióban lehettünk, dalokat írhattunk, koncerteztünk, azaz benne voltunk a körforgásban. De úgy 2008-2009 környékén már nem tudtunk megélni belőle, szóval szereztünk rendes munkát, ami nyilván elvette az időt és az energiát a zenekartól. Ahogy bekerülsz a mókuskerékbe, már nincs időd semmire, mert reggel kilenctől ötig dolgozol, hazaérsz, vacsorát kell csinálni, ki kell mosni, ott vannak a gyerekek, a család. Szóval, amikor már nem tudtunk megélni a zenélésből, onnantól alig maradt rá időnk. És szépen eljutottunk oda, hogy kicsit belefáradtunk, úgyhogy tartottunk egy kis szünetet. Viszont szép fokozatosan rájöttünk, hogy ezzel azért még nincs vége a történetnek. Ha húsz évet töltöttél egy zenekarban, azt nem lehet csak úgy egyszerűen otthagyni és elfelejteni. A DNS-ed, a lényed része lesz. És mi is rádöbbentünk erre. De még innentől is idő kellett ahhoz, hogy újra úgy írjunk dalokat, mint régen. Néha ugyan kiadtunk egy-egy számot, de ennyi. Az is csak a véletlennek köszönhető, hogy most megint elkezdtünk dalokat írni. Először csak egy-kettőt. Aztán lett belőle még pár. Aztán leültünk a menedzserünkkel, aki feldobta, hogy ki kéne adnunk egy EP-t vagy valamit, mielőtt mind meghalunk. Erre persze elkezdtünk röhögni, aztán meg hirtelen beütött: várjunk csak, ez tök jó albumcím lenne! Az előző albumunk címe Life Will Kill You volt, szóval ez tulajdonképpen egyfajta folytatás. Meg hát, mindannyian öregszünk. És emellett van egy olyan aspektusa is a címnek, ami arra utal, hogy mi, az emberiség, gyakorlatilag felégetjük a földet. Szóval senki sem tudja, meddig bírjuk még, ha továbbra is ennyire rohadtul ostobák maradunk. Úgyhogy ez egy jó címnek tűnt, és valahogy illik is azokhoz a negatív, kiábrándult szövegekhez, amiket írok arról, milyen elképesztően hülyék vagyunk, mint emberi faj.

Akartam is kérdezni, hogy még mindig elég könnyű inspirációt találni a Clawfinger-szövegekhez, nem? A világ nem igazán lett jobb hely az elmúlt években.

Nem, egyáltalán nem. Mindig lesznek kibaszott idióták, de szerencsére mindig ott lesznek azok is, akik megpróbálják megmenteni a világot. Szóval mindig lesz jó és rossz, sötét és világos, vagy nevezd bárhogy. Én még hiszem, hogy vannak jó emberek, hogy van remény. De azt is gondolom, hogy emberi fajként baromi hülyék tudunk lenni. Szóval a dalszövegeim nem nagyon változtak: még mindig elég sötét dolgokról szólnak, talán egy kis humorral megcsavarva. Mindig is volt bennünk egy vicces vonal, csak kicsit háttérbe szorították a súlyos, komoly dolgok.

Az első dal már meg is jelent a lemezről. A címe Scum és a digitális maxi borítóján látható piros baseballsapka alapján arra tippelnék, hogy egy bizonyos szőke figuráról szól.

Ki tudja... Mondjuk a dalszövegben vannak azért elég egyértelmű utalások. De ezzel együtt rengeteg más, hasonló hatalmi pozícióban lévő ember is lehetett volna a téma, mert nem ő az egyetlen. Ő csak a jéghegy csúcsa, aki ráadásul egy karikatúra is. Olyan, mintha egy rajzfilmfigurát raktak volna össze arról, milyen ne legyél. Szóval elég könnyű volt róla dalszöveget írni. Vannak, akik szerint ez gyerekes, mások szerint helytelen. Szerintem az a helytelen, hogy egy ilyen embernek bármilyen hatalma lehet, mert egy nárcisztikus, megalomán, szexista, kibaszott seggfej. Ő kimondhat bármit, nekünk meg óvatosnak kell lennünk, mert ilyesmiket nem illik mondani? Hát tudod mit, szerintem meg ki lehet és ki is kell! Ha meg ez nem tetszik valakinek, akkor az is egy MAGA (a Make America Great Again szlogenre utal – KG.), és nincs szükségünk rá a rajongóink között.

Tudom, hogy nehéz az ilyesmi, de le tudnád írni valahogy az új dalokat?

Egy kicsit mindenből van bennük, amit eddig csináltunk. Leginkább talán arról lettünk ismertek, hogy társadalmilag érzékeny témákról írunk dalszövegeket, én pedig hiszek abban, hogy ha van egy platformod, akkor próbálj meg olyasmit mondani, aminek van értelme. Ez főleg abból fakad, amilyen zenéken felnőttem. Mindig is imádtam a régi punk bandákat, a korai hiphopot, de Bob Dylant is. Szeretem azokat az embereket és zenekarokat, akik próbálnak mondani valamit. Azt hiszem, nekik köszönhetően tanultam meg úgy írni a szövegeket, ahogy most is teszem. De igazából nincsenek határok, bármiről írhatsz. Van az új lemezen olyan dal, ami inkább befelé forduló, és arról szól, hogy megpróbáljam megérteni és elfogadni önmagam. Van olyan, ami a jelenlegi politikai helyzettel foglalkozik, a most zajló háborúkkal, meg olyan is, ami azt taglalja, hogyan süllyeszti el az emberiség a saját hajóját. Szerintem az emberek fel fogják ismerni a hangzást. Nem tértünk el a megszokott Clawfinger-világtól. A felállás majdnem ugyanaz, mint ami 1993-ban is volt. 2003-ban elment ugyan az akkori gitárosunk és párszor cseréltünk dobost is, de a banda alapja 1993-tól, az első lemeztől változatlan. Olyanok vagyunk, mint az AC/DC rap metal verziója, csak kevesebb éve csináljuk, mint ők. Szerintem soha nem fogunk drasztikusan megváltozni. Ha akarnánk, arra megvannak az egyéb csatornáink.

Értem, amit mondasz, de nem feltétlenül értek egyet. Vannak azért komoly különbségek a lemezeitek között, és csináltatok egészen meglepő dolgokat is, gondoljunk csak például a Pink Floyd-feldolgozásra.

Sosem féltünk tágítani a határainkat. Mindig volt legalább egy-két dal az egyes albumokon, ami nem teljesen illett a többi közé, szóval nem érezzük azt, hogy egy konkrét hangzásra kellene mindenféleképpen törekednünk. Viszont elég korán rátaláltunk valamire, ami tetszett nekünk, és amit úgy éreztünk, senki sem csinált meg még előttünk. És ezért maradt is velünk. De persze voltak lágyabb dalaink, másfajta megközelítésű muzsikáink, feldolgozásaink, amikben kipróbáltunk tőlünk szokatlan dolgokat is. Szóval nem érezzük magunkat keretek közé szorítva. Nem gondoljuk, hogy kötelezően egy bizonyos módon kellene szólnunk, de van egy jellegzetes hangzásunk, még akkor is, ha kísérletezünk. Időnként merítünk inspirációt különböző dolgokból, például a negyedik lemez idején bejött egy kis drum and bass hatás is. Jó kipróbálni új hangzásokat, új módszereket, de az alap mindig ugyanaz marad, bármibe is fogjunk.

Hogy születnek a Clawfinger-dalok 2025-ben?

Egy csomó fájlküldözgetés eredményeként. André, basszusgitárosunk és én itt vagyunk Stockholmban. A gitárosunk, Bård Norvégiában él, Jocke tíz órányira, északra, a dobosunk, Micke meg két és fél órányira innen. Szóval nincs más megoldás, csak az ötletek küldözgetése. Mindenki dolgozik a saját részein, aztán közösen megbeszéljük, hogyan álljanak ezek össze dalokká.

Az utolsó lemez óta kiadtatok pár önálló dalt. Ezek rajta lesznek a Before We All Die-on?

Az első valószínűleg nem, de a többi igen. Amikor 2017-ben kijöttünk a Save Our Soulszal, még kicsit kerestük saját magunkat, szóval szerintem azt nem tesszük fel rá, de a többi megérdemli, hogy ne csak digitális kislemezként legyen elérhető.

Ez a Before We All Die lemezcím számomra olyan kicsit, mintha búcsúznátok vele.

Nincsenek konkrét terveink, de azért ez nem búcsúlemez. Csak egy hülye, ironikus vicc, hiszen mindannyian öregszünk. Mivel már tizennyolc év telt el azóta, hogy legutóbb kiadtunk egy albumot, ha ennyi év telik el a következőig, már halottak leszünk, mire kijöhetne. De ez persze csak vicc, a cím viszont arra is utal, hogy emberként nem bánunk túl jól egymással és a földdel. A saját pusztulásunk felé haladunk. Ha pedig láttad az album borítóját, amin a bolygó van bombaként ábrázolva, akkor még egyértelműbb ez az üzenet.

Jól érzem, hogy nem vagy túl optimista?

Attól függ, melyik nap kérdezel. Szerintem még nem veszett el minden remény, de néha mégis reménytelennek tűnik a helyzet, hiszen értelmetlen háborúk zajlanak és hülye emberek vannak hatalmi pozícióban. Ha azt gondolnám, már minden mindegy, nem beszélgetnék veled, hanem egy föld alatti bunkerben ülnék a családommal, meg öt évre elegendő kajával.

Anno rengetegszer láttalak titeket élőben, és mindig nagyon intenzívek voltatok a színpadon. Hogyan tartjátok formában magatokat?

Ha őszinte akarok lenni, annyira azért nem tartom formában magam, amennyire lehetne. Szoktam pingpongozni, de az nem a legmegerőltetőbb sport, és a sört is szeretem. Szóval inkább az lehet a titok, hogy számunkra sosem vált rutinná a koncertezés, ma is ez a szenvedélyünk, még mindig imádunk fellépni. Ez adja az adrenalint és az energiát. Persze már nem ugrálok annyit, mint húsz-harminc éve, és a színpadi lámpák állványzatára sem mászom fel, de még mindig nagyon odateszem magam. Rengeteg energiával tölt fel, hogy harminckét évvel az első lemezünk után még mindig koncertezhetünk. A gitárosunk fut, a bőgősünk meg karatézik, de nincs semmi nagy titkunk. Van némi mozgás az életünkben, de egyáltalán nem vagyunk szuperegészségesek, nincs precíz edzéstervünk vagy különleges étrendünk. És azért mi nem vagyunk a Meshuggah. Az ő zenéjükhöz tuti, hogy hatalmas állóképesség kell.

Ha már a Meshuggah szóba került: anno közösen üzemeltettetek egy stúdiót. Ez a biznisz megy még?

Nem, már kivásároltak minket belőle. Hét vagy nyolc évig volt meg a közös stúdió, de a barátságunk ma is töretlen. Nagyszerű srácok és zenekarként is zseniálisak. Végre mostanában talán ők is megkapják azt az elismerést, amit megérdemelnek.

Koncerteken mit tapasztaltok? Vannak új arcok vagy többnyire a régi rajongóknak játszotok?

A legtöbb koncertünk fesztiválokon van, ami azt jelenti, hogy mindig vannak fiatalok is. Ráadásul, akik régen a rajongóink voltak, most már gyerekeket nevelnek, akik sokszor már maguk is fiatal felnőttek, ahogy az én 23 évesem is. És sokszor ők együtt jönnek a koncertjeinkre a szüleikkel, ami baromi menő. Ez a zene varázsa. Szóval nem tudom a pontos arányt a régi és az új rajongók között, de mindenképp egyfajta keverék van a koncertjeinken. Talán 70-30 vagy 80-20 lehet az arány a régiek javára, de persze csak tippek.

Igaz, hogy 2013 környékén újra fel akartátok venni az első lemezt? Szerinted miért lett volna erre szükség?

Igen, volt róla szó, de én sosem gondoltam, hogy ez valami zseniális ötlet lenne. Viszont páran a zenekarból meg akarták csinálni, szóval azt mondtam, oké, próbáljuk meg. Aztán hamar rájöttünk, hogy ezzel pont a lényeg, a mágia veszne el a dalokból. Minden egyes lemez olyan, mint egy napló. Azt mutatja, milyen ember voltál, mit éreztél akkor, amikor felvetted azokat a dalokat. Szóval nem sok értelmét látom az ilyesminek. Az egyetlen eset, amikor megértem, ha azért csinálja egy banda, hogy szabaduljon egy előnytelen lemezszerződésből. De személy szerint engem egyáltalán nem érdekel, hogy újra felvett dolgokat hallgassak. Az egyetlen kivétel talán Frank Zappa, mert ő minden alkalommal máshogy játszotta a dalait, azaz gyakorlatilag minden felvétel eredeti, első verzió volt: változtatott a ritmusokon, beletett egy reggae ütemet, vagy valami vicces, zenei geget.

A Before We All Die tehát jövőre megjelenik, de mik a terveitek azutánra?

Miután megjelent az album tuti lesznek promóciós koncertek és interjúk, aztán utána valószínűleg fesztiválok következnek, valamikor ősszel pedig turné. Nem tudom pontosan hány helyszín lesz, mert most azért más idők járnak, mint régen. Nehezebb gazdaságilag kifizetődő turnékat szervezni, hiszen minden drágább lett, de a promóterek mégsem akarnak többet fizetni a bandáknak. Valószínűleg nagyobb városokban fogunk fellépni, ahol biztosan nagyobb számú közönség lesz. Viszont mivel nem leszünk mi sem fiatalabbak, tuti nem lesznek nyolc–kilenc hetes turnébuszos körök, mert az ilyesmi baromi megterhelő. De konkrét helyszíneket még nem tudok mondani, még mi sem beszéltünk ilyesmiről. Hamarosan viszont komolyan belevágunk a szervezésbe.

A Clawfinger augusztus 30-án Alsóörsön, a Tábor Fesztiválon koncertezik. Részletek itt.