Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Végre tényleg új Ignite-albummal indulhat a következő év

Január 8-án jelenik meg a Century Media gondozásában az Ignite új lemeze, amely az A War Against You címet viseli majd. Ennek bőven itt van az ideje, hiszen a legutóbbi Our Darkest Days 2006-ban jött ki…

0525ignite

Felvette új nagylemezét az Ignite, akik a Motörhead vagy a szintén jelentős Téglás-kapcsolatokkal rendelkező Pennywise mellől is ismerős Cameron Webb producerrel rögzítették a kilenc évvel ezelőtti Our Darkest Days utódját. Az anyag elvileg még idén kijött volna, most azonban kiderült, hogy január elejére csúszott a megjelenés, vagyis majdnem meglesz a tíz év a legutóbbi Our Darkest Dayshez képest. Ami a lemezt illeti, számos aktuális probléma merül majd fel a szövegekben például a tömegmédia, a rasszizmus vagy a gazdasági elnyomás vonatkozásában, a Nothing Can Stop Me című friss szerzeményt pedig már játssza is a csapat az aktuális bulikon: ez egy személyesebb téma, amit egy barátjuknak írtak, aki agytumorral küzd. Azt ugyanakkor még mindig nem tudni, hogy a tavaly közzétett, magyar nyelvű demódal, a Falu felkerül-e majd a végleges verzióra.

Téglás Zoliék a megjelenést követően nem sokkal az EMP Persistence turnén játszanak majd Észak-Amerikában headlinerként, a Terror, a H20, az Iron Reagan, a Twitching Tongues, a Wisdom In Chains és a Risk It társaságában.

Téglás Zolival készített legutóbbi interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
+5 #1 lcs 2015-09-15 11:32
Remélem lesz pesti lemezbemutató koncert!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.