Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vége az évtizedes várakozásnak, ma megjelenik a War And Peace

1104lp9Több mint tíz év várakozás után elkészült Lukács Peta első szólólemeze, a War And Peace. A cím nem véletlen, az eddig főképp a Bikiniből és a European Mantrából ismert gitáros- zeneszerző egészen szélsőséges hangulataival szembesülhetünk a lemezt hallgatva.

A gitárzenét kedvelők által régóta várt albumon öt dalban mégsem a gitáré lesz az egyedüli főszerep. Ezeket a tételeket olyan előadók erősítik, mint Csongor Bálint (Subscribe), Pacziga Linda, Tóth Gergő (Blind Myself) és Völgyesi Gabi (Unique). A kultikus jazz-metal formáció két tagja is hallható a felvételeken. „A lemezre felkerült egy régi European Mantra nóta is, amit korábban csak koncerteken játszottunk. Evidens volt, hogy ebben a zongoraszólót Nagy János játssza fel. Borlai Gergő dobolásához pedig az összes számban ragaszkodtam, de a többi hangszeren én magam akartam kísérletezni", mondja Lukács Peta.

A lemezfelvétel a nyári turnészezonban zajlott, ráadásul több különböző helyszínen, például a dobokat Barcelonában kellett rögzíteni. A munkálatok ősz közepén fejeződtek be. Az élő előadáshoz egy teljesen új zenekart kell majd színpadra állítani, ezért a lemezbemutató koncert átcsúszik a 2014-es évre.

Petával készített alapos interjúnkat itt olvashatod.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 Venomádi 2013-11-18 18:18
Senki ízlését nem kívánom sérteni, de ez nem egy fotogén kép albumborítónak szerintem sem!
Idézet
 
 
+7 #1 neal and jack and me 2013-11-18 09:03
a lemezborítón azért még agyaltam volna...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.