Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újabb 295 ezer dollárral segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Metallica

Ismét jelentős összeggel támogatja a koronavírus kárainak enyhítését a Metallica. A csapat ezúttal 295 ezer dollárt folyósít öt különböző szervezetnek saját All Within My Hands alapítványa révén.

metallica_k2019_05

Az áprilisi 350 ezer dollár után most újabb 295 ezer dollárt (több mint 90 millió forintot) osztott szét öt különböző szervezet között a Metallica. Ezek közül négyet már legutóbb is támogattak: a Feeding America ingyenkonyhákat üzemeltet, a Direct Relief huszonkét országba szállít védőfelszereléseket, a Crew Nation a jelenleg munka nélkül maradt zene- és koncertipari dolgozókat segíti, a USBG National Charity Foundation pedig a vendéglátásban állás nélkül maradtakat. Az ötödik priorizált szervezet most a MusiCares, akik nehéz helyzetbe került zeneipari dolgozók sorsát próbálják enyhíteni a jelenlegi körülmények között.

A Metallica 2017-ben hozta létre az All Within My Hands Foundation alapítványt. A pénzalap célja különböző okokból hátrányos helyzetű emberek, elsősorban éhezők megsegítése, illetve a rászorulókon segítő önkéntesek tevékenységének ösztönzése. Maga az alapítvány már fennállásának első éve alatt is több mint 750 ezer dollárral segítette különböző karitatív szervezetek munkáját szerte a világon – így a legutóbbi budapesti koncert kapcsán Magyarországon is.

 

Hozzászólások 

 
#1 Tulus 2020-07-10 11:04
Ezért (is) tisztelet Jameséknek!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.