Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Úgy gondoltuk: jó bemutatkozás lenne egy módosított változat ebből a ’80-as évekbeli rocktémából”

Megtalálta új énekesét a Seventh Wonder. A zenekar egy feldolgozással mutatja be a közönségnek Mattias Olofssont, és máris dolgoznak a hetedik nagylemezen.

0203seventhwonder

A 2022-es The Testament lemez után távozott a Seventh Wonder soraiból a Kamelotban is éneklő Tommy Karevik. Azóta csend honolt a svéd progresszív hard rockerek körül, most azonban ismét itt vannak: a mikrofonnál a Grandből ismerős Mattias Olofsson áll, aki a John Norum 1987-es Total Control albumáról feldolgozott Eternal Flame-ben mutatkozik be a közönségnek. „Mindenki tudja, hogy lassan dolgozunk, és hogy elkerüljük az új album késését, inkább egy feldolgozásdallal mutatjuk be Mattiast a világnak – mondja Andreas Blomqvist basszusgitáros. – John Norum és Marcel Jacob, az eredeti 1987-es dal szerzői igen komoly szerepet játszottak a Seventh Wonder hangzásának kialakulásában, és úgy gondoltuk: jó bemutatkozás lenne egy kicsit módosított változat ebből a ’80-as évekbeli rocktémából.”

A zenekar már nagyban dolgozik a hetedik albumon, de egyelőre nem tudni, hogy még idén megjelenik-e a lemez.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.