Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Trivium: végső fázisban vannak, nyáron itt az album

Már az utolsó simításokat végzi ötödik nagylemezén a Trivium. Matt Heafyék albuma valamikor nyáron jelenik meg a Roadrunnernél, és a főnök szerint a csapat eddigi legdalcentrikusabb, legkiérleltebb munkájának ígérkezik. Persze mi mást is mondhatna?

„Amikor a The Crusade lemezt készítettük, furcsa időket élt a zenekar", mondta Heafy a brit Metal Hammernek. „Nem igazán beszéltünk egymással, elég feszült volt a helyzet. Utáltam így próbálni és turnézni is emiatt. Most ezzel szemben minden nagyszerű. Semmi sem határolja be a kreativitásunkat. Paolo Grigoletto is igazi dalszerzővé lépett elő ezen az új lemezen, a legtöbb alapötlet tőle származott. Igazából tőle ered a banda új hangzásképe, ami egyenesen szétrobbantja az ember agyát."

Az előző, 2008-as Shogun lemezről Matt azt mondta, az volt a banda szuperhosszú dalokból álló anyaga. „Ezen a mostanin nincs annyi hosszú nóta, de ha indokolt volt, akkor nem spóroltunk az idővel. A nóták másik hányada viszont a leglényegretörőbb, legjobb dalokat jelenti, amiket valaha is írtunk. Nyolc hónapra összedugtuk az agyunkat és a füleinket, megértettük, melyikünk mit tud hozzátenni a zenekarhoz, az egyes dalokhoz. Komolyan hiszem, hogy emiatt ez az album sokkal jobban reprezentál minket, mint bármelyik korábbi."

Matt szerint a banda új dobosa, Nick Augusto is tökéletesen bevált a munkálatok során. „Tulajdonképpen ez volt az első alkalom, hogy Nick igazi stúdióban dolgozott. Hihetetlen dobos, egymillióval nyomja a blastbeateket, és a dupla lábgépeken is sokkal gyorsabb, mint a sok triggerező kölyök, de emellett megtanulta magát fékezni is, ha arra van szükség, ami újabb extra dimenziókat jelentett. Sokan megkérdőjelezték, hogy képes lesz groove-osabban vagy szimplán rockosan dobolni, de tényleg képes, és egyenesen fantasztikus, amit csinál."

Az egyelőre cím nélküli album producere Colin Richardson. A banda nyáron a Rockstar Energy Mayhem Festival turnén kezdi meg a lemez promotálását az Egyesült Államokban, ahol a Disturbed, a Godsmack, a Megadeth, a Machine Head és a Hatebreed is játszanak majd.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.