Lassan nekigyürkőzik új albumának a Tool. A zenekar már gyűjti az új témákat a következő lemezhez, ám egyelőre természetesen még tippjátékba sem érdemes belemenni arról, mikor hallhatjuk ennek kézzel fogható eredményét.

Mostanra legendaszámba megy, hogy a Tool legutóbbi albuma, a 2019-es Fear Inoculum tizenhárom teljes évnyi lemezínség után került a boltokba elődje, a 10,000 Days után – ám arról kevesebb szó esik, hogy most már lassan ennek az időtartamnak a felét karcoljuk a szintén esedékes folytatással. Ha hihetünk Adam Jonesnak, akkor most azért jó eséllyel hamarabb megkapjuk a következő anyagot. „Ki akarunk hozni egy új lemezt, aztán koncertezni szeretnénk. Tesszük a dolgunkat – fogalmazott a gitáros a Loudwire Nightsban. – Hárman jammelünk, de nem tudom, jó megfogalmazás-e, hogy elkezdődött a dalszerzési folyamat, ugyanis mindig írunk. Amikor turnéra készülünk vagy bármi, mindig eljön a pillanat, amikor valaki elkezdi mutogatni a témáit. De most már szerintem hamarosan a dolgok mélyére nézünk majd. Nekem is sok riffem van.”
A zenekar korábban többször is elejtette, hogy mivel a legutóbbi lemez tizenhárom éven át készült, természetesen még onnan is maradtak felhasználatlan témák. „Tonnányi ötlet áll hegyekben a múltkori album idejéből, de nem vettük fel őket albumminőségben. Fogalmazzunk úgy, hogy feldemózott cuccok ezek… Meg persze egy rakás félretett dolog is akad” – mondta még egy régebbi interjúban Justin Chancellor basszer.
Konkrétumok remélhetőleg minél hamarabb, remélhetőleg még 2032 előtt…



Hozzászólások