Shock!

január 20.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Tom Searle iránti gyászát dolgozza fel új albumán az Architects

November 9-én jelenik meg az Architects nyolcadik nagylemeze. A Holy Hell az első album a brit metalcore-osoktól Tom Searle gitáros 2016-os halála óta.

0913architects

Két évvel ezelőtt hunyt el a bőrrák szövődményeinek következtében Tom Searle, a brit Architects gitárosa. A csapat most új lemezzel tér vissza, amelyet természetesen jelentős mértékben a tragédia következményeinek szentelnek. „A Tom halála utáni első hónapokban egyáltalán nem tudtam feldolgozni a történteket, és rettentően boldogtalannak, nyugtalannak éreztem magam", mondja Tom testvére, a dobos Dan Searle. „Megpróbáltam nem tudomást venni a dologról, és harcolni ellene. De tudtam, hogy egyszer muszáj lesz tanulnom belőle. Végső soron két lehetőség állt előttem. Az egyik: sajnálom önmagam, és elhiszem, hogy a világ egy szörnyű hely, amelynek hagyom is, hogy legyőzzön. A másik, hogy teret engedünk az inspirációnak, hogy úgy élhessünk, ahogy Tom is akarta volna. Nagyon aggódtam eleinte, hogy az emberek valami lehangoló üzenetet olvasnak majd ki a lemezből. Pedig bizonyos szinten pont azért éreztem felelősséget, hogy megmutassuk a fényt az alagút végén azoknak, akik szörnyűségeken mennek keresztül. Széles értelemben véve, a architects_cHoly Hell számomra a fájdalomról szól: ahogy megéljük, megbirkózunk, majd együtt élünk vele. A fájdalomnak ugyanis van értéke is. Általa tanulunk, általa fejlődünk."

A Dan és Josh Middleton gitáros producerelte lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Death Is Not Defeat
02. Hereafter
03. Mortal After All
04. Holy Hell
05. Damnation
06. Royal Beggars
07. Modern Misery
08. Dying To Heal
09. The Seventh Circle
10. Doomsday
11. A Wasted Hymn

A Hereafter című szerzemény videója máris megtekinthető.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.